Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - Soóky László: Feljegyzések egy nephelokükológiában (vers)
Soóky László Feljegyzések egy nephelokükkológiában i Följegyzéseimet most a ködre írom, hajnal van, nyárvégi alkonyat; erőltetett szárnyalással szárnyalok, s körbejárok. Fal magasul vízszintesen, panaszos denevérek súrolják, cikkannak a fájdalomtól, vérnyomukat jó szimatú vérebek követik, farkukra erősített parányi csengettyű csilingeli a végkifejlet igéit. El kellene bújni valahova, s a résen át szorongva szemlélődni; szembenézve enmagam látom a nyílás túloldalán. Szerelmesen ölelem az éneklő semmi szívszorongató maradványait. Öncsonkító mítoszunk csörömpöl a körbehordozott perselyben. 2 Följegyzéseimet most a ködre írom: a táj az elgázolt macskák széljárta szemébe szédül, s mint egy kaleidoszkópban, saját tükörcserepein részekre bontja önmagát. A játék tetszetős, kár, hogy a csend koppanása, akár a a reprodukáló halál, megborzongat, s valós talajjá aljasítja a helyszínt. A továbbiakban csak a szüzek kitárt combjai vitorláznak a töltésoldalon, s néhány idegtépő pattanás jelzi a kéj szorongássá fakuló jelenlétét. A némaság féktelen kalandja magvait hullatta. Pirkad és alkonyodik.
