Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - Hizsnyai Zoltán: Danse macabre (folytatás)
Hizsnyai Zoltán Danse macabre „Nem voltam kezdetben és nem leszek végül. A kezdet és a vég között a kezdet és a vég után kutatok (...) Keresem azt a létet, ami nemcsak eltűnés.” Karl Jaspers „A halál tiszteletre méltó, mint az élet bölcsője, mint a megújulás anyaméhe." Thomas Mann „Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!° Ésaiás könyve A végítélet napján, amikor rianő csontjaimat harsona riasztja, s a riogató trombó, a kürt, a tárogató s a kukorékoló klarinét zengése kavarja porladó vázam párálló álmát, s összesepri bennem a láz hervatag virágát, amikor felharsannak és egyre serkenő ütemmel ütik széjjel a csevegő csendet a dobok, és eleven ujjal csap a húrokba ezer arkangyal, s csörgős botját rázva járja a táncot a nagy Jehova, s a csillagok is csahos kutyaként csörtetve rohannak egymásra, az égi kottán csokrokba szedni a zavaros zenét, és egymás pofáját harapva fuldokolnak az összeuszított hangjegyek fürtjei, amikor a tenger kiapad, s a hullám a szárazföldre csap, és medúzák, ráják és tintahalak sikamlós testű csapatát sodorja a besüppedt hegyoromra, és rákot, cetet hínárral összefonva a felpúposodott síkság hátára hord, amikor az egymásnak feszülő elemek gyönyörű orgiája megindul, a földből kicsap a láva, a kráter-káva ontja a parázsló magot, és az sisteregve kanyarog a völgyek szétfeszített combhajlatain, új életre hivva a holtat, ki kopasz csontjai közt lassúdan bomolgat,
