Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - Simkó Tibo: Lösz - Első rész (Folytatás)

nem járja. Lent az Alföld tengerslk vidékén, ott vagyok honn, ott az én vilá gom: börtönéből szabadult sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látom!” —, szegény anyu, talán a pánvágli kocsisának a tetszését akarta megnyerni, talán magával akarta elhitetni, hogy a síkság az igazi otthona <egész gyermek- és ifjúkorát hegyek-völgyek ölén töltötte>, talán Petőfi-rajongása késztette ilyen vallomásra, de meglehet, hogy őszintén alföldpárti volt — a síkság nosztalgiája — ]), igen, ILLÚZIÓK, az a világ, amelyben fölnőttél (s amelyben ma is élsz], mintha csak arra törekedett volna (törekednék), hogy valamit beléd szuggeráljon, s neked a valóság megragadása (kihámozása) mindig komoly gondot okozott, az elemi előtt, az elemiben, a gimiben és a gimi után hosszú évekig (évtizedekig) Béla hatása alatt éltél, ő már a háború elején erősen politizált, érdekelte a szocializmus, a hivatásrendi társadalom, a népi írók mozgalma, a „Rerum novarum” meg a „Quadragesimo anno”, s ha tehette, Leninről meg Sztálinról is el-elolvasott egyet-mást, hát igen, ez volt a diákkorod, mert később, negyvenöttől negyvenkilencig, az már csak kavargás volt, hol ide jártál, hol oda, végül sehova se, hisz tudod, de most nem erről van szó, hanem hogy Viktus bácsi meg a hajdani diákélet, a századvégi gemütlich békeidő, de hol volt az már negyvenegy és negyvenöt között, amikor például a Vicces mellett ültél a padban (érdekes, akkor nem az utolsó padban ültél), és ő a Sicc-könyv találós kérdéseivel traktált, és te meg a körülöttetek ülők gurultatok a röhögéstől, amíg Sipi ki nem hívót téged felelni, de a többiek azután is röhögtek, mert a Vicces szamárfüleket mutogatot a Sipi háta mögött (szegény Sipi. ..; szegény Vicces...), és te csak álltái kint a táblánál, matekból sohase voltál nagy lúmen, azazhogy Sipinél sohase tudtál semmit, de ő csak megadta neked a jeleseket, „a többi osztályzatodra való tekintettel”, nálatok a gimiben ő volt a Rimbuszos tanár, könyvet lehetne írni a róla fönnmaradt anekdotákból, forgattál is ilyen tervet a fejedben nemegyszer, hogy összegyűjtőd őket, a róla keringő történeteket, azt például, amikor fizikaórára várták a tanfelügyelőt, Sipi meg kiment a fizikum melletti kabinetjébe, eltelik három perc, eltelik öt perc, Sipi sehol, az osztály elunja a várakozást, valaki beköpi: — Tréfáljuk meg a Sipit! —, aztán fölugrik az osztály és kórusban rázendíti, hogy: — Laau- déé-tur ... — (a bencéseknél az volt a köszönés módja; ha látogató nyitott be az osztályba, hangos laudéturral fogadtátok), Sipi berohan, nyújtja a kezét, senki, — Ne élceljetek! — mondja (néha ilyen régies kifejezéseket használt), aztán visszamegy a kabinetjébe, eltelik öt perc, eltelik nyolc perc, Sipi csak nem jön vissza, akkor az osztály megint fölugrik: — Laau-déé-tur ... — Sipi berohan, nyújtja a kezét, senki, — Szemtelenek, legközelebb majd pálcát hozok rátok! — fenyegetődzik, aztán ismét kimegy, kivártatva benyit a fizikumba a tanfölügyelő, az osztály fölugrik: — Laau-déé-tur... —, Sipi beront egy bottal, neki az inspektornak, s csak amikor már püfölni kezdené, akkor hőköl hátra (rövidlátó volt a kis öreg), persze ez se a ti időtökben történt, hanem sokkal előbb, talán a Misterék, a negyvenkettes maturanadusok is csak az elődeiktől hallották, s azok ki tudja, kitől, de hát ilyen a diák, a legjobb tanáraiból is tréfát űz, mint ahogy a legszebb Berzsenyi-sorokat is minden bizonnyel kifiguráztad, ha nem te, hát a Vicces, vagy valaki más, például azt a sort, hogy „Lassanként koszorúm bimbaja elvirít”, azt valamelyitek biztos kibelezte, hisz a „bimbó” diáknyelven már akkor is ökröt jelentett, vagy enyhébb esetben tinót, arra pedig határozottan emlékszel, hogy az „Egy gondolat bánt engemet...” vége felé ennek a résznek: „... ott szedjék össze elszórt csontomat, ha jön majd a nagy temetési nap...” így tekerted ki a nyakát: „... ha jön majd a Grün & Tsa temetkezési vállalat gyászkocsija ...”. S bár az „Egy gondolat.. .”-ot már akkor Petőfi-lírai csúcsai közé soroltad, s noha a „Lassanként koszorúm bimbaja elvirít” zenéje a bimbó—ökör asszociáció ellenére azóta is a sejtjeidben