Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - HOLNAP - Győry Attila: Ez maradt (elbeszélés)
is vagyok. Megyek a pult felé, kezemben a vödörrel. Érzem, a csaj tanácstalanul toporog mögöttem. A csapos vigyorogva pislog felém. Mosom a kezemet, időnként megszagolgatom az ujjaimat, de mindig érzem az émelyítő szagot... Talán az agyam szívta fel... Már visszafelé tartok, mikor a csapos rám mordul, igaz, barátságosan: — Azé, fijam, kössz, hogy segítetté annak a lánkának... — Ujjaival két sör felé bök, vihetem. Ingyen. Béluska örömmel csapkodja a hátam: — Odanézz! Sört hozott!... Na ne!... — El van minden rendezve, isszuk a sört, megy a buli. — Egy újabb körnél a kiscsaj letesz elénk még két sört, de a cetlire nem húz semmit... — Kisasszony — szólok utána —, elfelejtette bejegyezni a két sört. — Nézek a szemébe, hú... Gyönyörű szemekbe pörgök bele. Itt áll egy nagy rakás tarhás pali között vagy húsz söröskorsóval a kezében, fekete pincérkosztümjéből majdnem kipattannak a mellei, és én nézek a nagy szemeibe. Egy pillanatra talán rám hangolódik, nyel egyet, és csak ennyit mond, de huncutul: — Tudom ... Csak nézem, bámulom, ahogy szedi a poharakat, vitatkozik, tesz-vesz. A hátam mögül valaki megszólít, s közben bizalmasan átkarol: — Aszondom, fijatalember, hogy haggya békin a Bözsit, mer van ám neki legínye. Ha megtuggya, mibe mesterkedik, akkó kitekeri magának a nyakát... Megfordulok. Egy cigányasszony bólogat a csaj felé, ahogy masírozik a pult irányában. — Ügy a’... — toldja meg, miközben szüntelenül köpköd a padlóra. — Aggyá ide a kézit, oszt megmondom magának a jövendőt... Egy sörír... — teszi hozzá fölbátorodva. Ki tudja, miért, kifizetem a sört, mire elkezdi zagyválni nekem a jövendőt. A félrészeg asszony hol cigányul, hol pedig magának motyogva beszél ... Nem értek belőle semmit. Még el sem kotródik az asszony, amikor megjeleni egy másik szakadt fazon, aki a saját fogsorát kínálja fel... A következő félórában csak kapkodom a fejem az ajánlatok özönére. Megindul a tiltott, helybéli bolhapiac, mini tőzsdévé alakul át a márványterem, ahol az árfolyamot sörben számolják. Lepusztult szajhák három sörért kínálgatják magukat, mások lopott nadrágot próbálnak elsózni, sőt még egy foghíjas beteg kutyát is piacra dob valaki... A szabadpiacnak csak a záróra vet véget. Elkotródunk lassan mi is. Eltom- pultan a söröktől sétálunk befelé a városba. A szakadt, gyanús elemek lemaradnak, eltűnnek a hátunk mögött. Béluska egykedvűen dúdolgat magában. Közömbösen jegyzem meg, mintha csak magamnak mondanám: — Voltam a Rezeséknél... Ott laktak a kocsma mögött... — Ismerem. Valamikor sokat csavarogtam vele... Néha még náluk is aludtam — bólint Béluska. Szótlanul csoszogunk. Valahol egy kutya vonyít. Kellemes nyári éjszaka van. — Van neki egy nővére is — jegyzem meg, miközben feszülten nézem Béluska lábát, ahogy egy konzervdobozt rugdal. Csak nagy sokára szólal meg, amikor egy erősebb rúgására a doboz valahová az út szélére gurul. — No igen ... Volt... Már meghalt, vagy fél éve ... — sóhajt, s tovább dúdol magában valamit. Nem tudok megszólalni. Csak nyögni tudok. — Mi?
