Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - FIGYELŐ - Karol Tomiš: Hasznos irodalomtudományi kollokvium
kozott az Írók kettős irodalmi hovatartozásával. A harmadik témakörbe tartozó előadások sem nélkülözték az elméleti és módszertani megalapozottságot. A felszólalók azonban konkrétabb problémákra összpontosították figyelmüket, mint például az irodalmi kapcsolatok, a történelmi poétika, az irodalmi műnemek. A genetikus kapcsolatok kutatásának produktív voltát bizonyította Marcela Husová előadása a magyar irodalom fogadtatásáról a századfordulón a cseh nyelvi közegben. Sla- vomír Wollman a közép- és délkelet-euró- pai népek Irodalmának és művészetének elemzése alapján mutatta be e régió modern irodalmi-művészeti törekvéseinek eredeti vonásait és hozzájárulásukat az európai művészet fejlődéséhez. Viliam Mar- čok a huszadik századi epikai elbeszélésmód változásainak történelmi keresztmetszetét vázolta fel és kimutatta a modern elbeszélőtechnikák csíráit a prózairodalom előző fejlődési szakaszaiban. Jozef Hvišč a genológia szempontjaiból kiindulva a szlovák történelmi próza típusait foglalta rendszerbe. Balogh Magdolna tipológiai- lag hasonlította össze Karéi Čapek és Babits Mihály antiutőpiáit, majd meghatározta a katasztrofista regény műfaji sajátosságait és eltérő vonásait a két író műveiben. Berkes Tamás két cseh író, Vladimír Páral és Ivan Klíma, valamint az ukrán Volodimlr Drozd prózai műveit vizsgálva következtetett a groteszk irodalom ezen típusának keletkezési okaira és társadalomkritikai funkciójára. Kiss Szemán Róbert a nemzeti karakterológia és a központi alakok felekezeti különségéből kiindulva elemezte Ladislav Ballek A segéd című regényét. Karol Tomiš a régi mítoszok és az irodalom fejlődése során felhalmozódott különböző lírai, epikai, drámai műfajok és stilisztikai eszközök fel- használásának módját és funkcióját vizsgálta Juhász Ferenc, Illyés Gyula és Déry Tibor költői oratóriumaiban és lírai eposzaiban, amelyekben a szerzők egy lehetséges atomháború veszélyére hívják fel a figyelmet. Klaniczay Tibor akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója zárószavában magasra értékelte a kollokvium tudományos szellemét, amely többek közt az összetett irodalomtörténeti problémák objektivitására törekvő megítélésében és konkrét eredményeiben is megnyilvánult. A nemzeti irodalomtörténetírás a múltban gyakran a nemzeti apológia eszköze volt. Ma azonban az irodalom történetének objektív képét kell megrajzolni, és ennek egyik előfeltétele az, hogy irodalmainkat kölcsönös kapcsolatainkban és összefüggéseiben lássuk. Klaniczay Tibor nézete szerint régiónkban ez azért is fontos, mert itt az évszázadok folyamán történelmében több nemzet, nyelv és kultúra fonódott össze, egyebek közt irodalomközi csoportosulásokat hozva létre. A tudományos találkozó egyik fő eredményét abban látja, hogy résztvevői bátrabban beszéltek eltérően interpretált problémákról. A kollokvium fontos láncszemévé vált a résztvevő akadémiai intézetek hosszú távú együttműködésének. Hozzájárult a közös nyelv, közös gondolkodás kialakulásához, illetve az eltérő nézetek közeledéséhez néhány vitatott kérdésben. Az irodalomkutatók találkozásának szerves részét képezték a baráti légkörben lefolyt kötetlen eszmecserék és Nagyszombat kultúrtörténeti emlékeinek megtekintése. A következő kollokvium színhelye Magyarország lesz, s az konkrétabb szakmai problémákat fog megvitatni.
