Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - KRITIKA - 7X1X7: (Tőzsér Árpád, Hajtman Béla, Lacza Tihamér, Tóth Károly, Hizsnyai Zoltán, Balla Kálmán, Szigeti László Grendel Lajos Bőröndök tartalma c. könyvéről)

álom, amelyből egyszer felébredhetnek még. 3. Az író azonban nem sok kétséget hagy afelől, hogy erre semmi esélyük sincs. 4. A kötet egyik legjobb darabja a kissé meghökkentő clmü Csehszlovákiai magyar novella — ennek főhőse a Galeri El-jének és az Áttételek szerkesztőfigurájának a közeli rokona, s egyszersmind egy kicsit az író alteregója Is. 5. A Böröndök tartalma természetesen nem hibátlan kötet, egyik- másik Irősban a külsőségek mintha nagyobb szerepet kaptak volna a kelleténél, az olvasó meghökken vagy meglepődik ugyan, de az elbeszélésben sugallt mondanivalóval nem sokat tud kezdeni. 6. Kétségtelen viszont, hogy még a kevésbé sikerült novellák Is lendületesen, fölösleges kitérők nélkül vannak megírva. 7. Nem emlékszem még egy csehszlovákiai magyar elbeszéléskötetre, amely ennyire olvasmányos, a figyelmemet állandóan ébren tartó tett volna.

TÓTH KAROLY

1. „Bátran lehettem hát szeszélyes és kiszámíthatatlan, s elébe mehettem a szabadságnak, anélkül, hogy kockőzatot vállaltam volna” — Írja Grendel Lajos, és csak találomra veszem ezt az Idézetet, a novellák tele vannak efféle kijelentésekkel, és mindről elmondható az, ami erről is: ez hát az irodalom; a Grendel-trükk soha világosabban nem fogalmazódott meg sehol, mint ezekben a novellákban, és soha ilyen átlátszóan.

2. A valóság és a képzelet viszonyának, a valóságok és az Igazságok szaporíthatóságő- nak, az igazság és a szabadság viszonyának (átitatva az irodalom valósága, az irodalom Igazsága, az irodalom szabadsága soha végig nem járható, mégis szentenciaszerfl igazságaival) olyan iskolapéldáit találjuk a kötetben, melyek okításként — sző se róla

— az iskolán túl is érvényesek. 3. Valami mégis bántja a fülemet, éppen ez a magyarázkodás, ez az átlátszóság, ez az iskolapélda: mert az hagyján, hogy ez is a trükk része, hogy az Írói önreflexió magát az írás módját is célba veszi, beépíti, felhasználja, de itt ez valahogy összejött, és nem az a fő baj, hogy sok van belőle (ez a kötet természetéből adódik), hanem hogy bántóan magyarázkodó, bántóan szájbarágó — hogy észrevegyem, hogy felfigyeljek, hogy figyeljem, hogy lássam, hogy tudjam. 4. Mármost erről, bármennyire nem akarom is, két dolog jut az eszembe: vagy nagyon nehézkes a felfogásom, és sokszor kell ismételgetni ugyanazt nekem; vagy olyan helyen élek, ahol sokszor kell ismételgetni ugyanazt, hogy világos legyen. 5. A kérdés pedig az, hogy melyiket is választom — de mielőtt elhamarkodottan és korántsem önzetlenül a második mellett döntenék (mert hát ki lenne oly nehézkes felfogású, hogy az első mellett döntene), hadd jelentsem ki, hogy azzal is ugyanaz a probléma, mint az elsővel. 6. És Itt már csak ismételhetem magamat: az olvasónak tett engedmény az olvasó lebecsülése, és valahogy mindig csak az irodalom rovására tehető. 7. Maradok hát annál a szerény megállapításnál, hogy nem értem, nem értem ezt, már csak azért sem, mert Az unokatestvér című novella elején ezt a mondatot találom: „Minden történet elsősorban önmagából érthető meg, csak azután a körülményekből, amelyek létrehívták” — ezt a megállapítást pedig éppen Grendel kapcsán kell nagyon komolyan venni.

HIZSNYAI ZOLTÁN

1. Grendel racionalizmusának (realizmusának) forrása az a — lelki alkata által predesztinált — megismerési módszere, amely szerint a dolgokat mindig a valóság érzékszerviig felfogható, külsőleg is tapasztalható rétegéből kiindulva vizsgálja. 2. Törekvése, hogy az egyetlen végérvényes (bár bevallottan megismerhetetlen, mert végenincs, de elvileg egzakt módon megismerhető) struktúrát körülírja, vagy hogy legalább ezen eszmerendszer társadalmi-egyéni, történelmi-kortüneti stb. vetületeinek egy adott időben és térben való megcsomősodásait, gócait ábrázolja. 3. Grendel novelláiban a misztikum szerepe a kagylóba belekerült szennyeződés funkciójához hasonlítható, olyan szituáciőteremtő tehát, amely a bután hétköznapi közegből kiizgatja a megismerés igazgyöngyét. 4. Eredetét nézve ez a misztikus-fantasztikus elem tulajdonképpen nem más, mint a tudatalatti világ drámai történéseinek kvintesszenciája, egy szimbolikussá stilizált jelentésréteg hordozója, tehát a pszichológiai motiváltság igényének elkor- csosodott formában megjelenő kifejezése. 5. A modern próza távolságtartó (objektivi- lálő) szárnyának módszertárából való eszköz ez, amely a psziché elkerülhetetlenül személyes felírását, a lélekrajzot megkerülve konglomerálja a lelki tartalmakat és úgy Gtközteti őket a sokszor banális hétköznapiság szituációival, hogy az eközben moti-