Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Egy tudós krónikás irodalmi esszéi

tartja, melyek „emberi helyzetünk és eddigi utunk mélyebb ismeretének forrásai”. Cse- lényi László líráját szintén két fontos tanulmányban elemzi (Cselényl László új verset elé, Egy költői nyelv átváltozásai) azzal a szándékkal, hogy felderítse, milyen nemzetiségi líránk nyelve, s mennyiben tükrözi ennek a költészetnek belső állapotát. Konklúziója nem a bonyolítást igyekszik felmutatni az ezoterizálás eszközeivel (mint teszi azt Cselényi költészetével kapcsolatban néhány szerző), hanem megtalálva bizonyos alkotói törvényszerűségeket, az elemzések tapasztalatait leszűrve állapítja meg: „Cselényi lírájában ugyanazok a folyamatok játszódnak le, mint több költőnkében, de nála minden jelenség fokozott arányokban jelenik meg.” Nem foglalkozik viszont külön a nemzedékhez tartozó, sajátos arcélü Zs. Nagy Lajos és a több műfajban termékeny Gál Sándor műveinek vizsgálatával. Ezt joggal hiányolhatjuk, mivel Koncsol észrevételei az említett két alkotó verseiről, prózai írásairól bizonyára megszívlelendők lennének, s teljesebbé tennék a generációról kialakított képet.

Megjegyezzük, hogy nemzetiségi líránk második világháború utáni fejlődésének Koncsol által választott feldolgozási formája és műfaja nem engedi meg minden kitétel és megállapítás bizonyítását, s így a szerző rátalálásai és meglátásai esetenként meglepetést is okozhatnak. így a hetvenes évek második felében megjelent Szemben a min- denséggel című verseskötet alkalmilag elfogadott hatásainak felvetése mellett (konkrétan Juhász Ferencről van sző) Dénes György költészetében a szerző Pilinszky János lírájának „alkati és nyilván adottsági rokoná”-t látja meg, és így tovább.

A nemzetiségi líránk fejlődéséről készített nagyszerű „vázlat” mostani szemszögből nézve befejezetlennek tűnik, főleg azért, mert Koncsol a hetvenes évek második feléig eljutva félbeszakítja vizsgálódásait, azóta pedig már több mint egy évtized telt el. Folytatását várjuk a megkezdett munkának, mert a nyolcvanas évttized lírája már meghozta a maga felmérhető eredményeit, s a Koncsol-féle összegezés nélkül tudományos irodalmunk is szegényebb lenne.

A prózaírók közül Duba Gyula két kötetéről, Dobos László esszégyűjteményéről, Grendel Lajos regényről és egy kritikusi indulásról válogatott be Írásokat a szerző kötetének ebbe a fejezetébe. Azt, hogy mennyire nem pusztán irodalmi és esztétikai eszközökkel közelít az egyes alkotói pályákhoz, hanem egy szélesebb emberi szinten is, jól bizonyítja az Ozsvald Árpád ötvenedik, illetve Turczel Lajos hatvanötödik születésnapjára írt tisztelgő cikke, továbbá a losonci festő, Szabó Gyula verseiről készített rövid jellemzés. Ozsvaldról a barát szavaival is szól, személyét s kultúraépítő szerepét sem felejti el költészete boncolgatásakor, míg Turczel Lajos esetében a tanár, a tudós és a kritikus attitűdjét is megvilágítja, hogy a közfigyelem előterében állő személyiséget pontosan megmutathassa. A személyes kapcsolatok és ismeretségek miatt válnak ezek a portrék emberi és alkotói magatartásformákat őrző dokumentumokká, amelyek egyediségükkel és hitelességükkel megkapóan humánusak.

Nemzedéke tudós krónikásaként Jellemezhetnénk Koncsol Lászlót (kötete címére válaszolva], hiszen tartalmi vonatkozásokban a nemzedéki szellem- és kérdéskör mindvégig központi helyet foglal el a kötetben. Jó értelembenl Nemzedékről beszél Koncsol az ötvenes évek elején fellépő költőkről szólva, akiknek lírája közvetlen kapcsolatot mutat a klasszikus magyar költők (Petőfi, Arany, Csokonai) örökségével — megfigyelhető az ismérv programadásában és költői nyelvhasználatában egyaránt. Nemzedékről beszél természetszerűen az ötvenes évek második felében indulók (saját alkotó- és életkortársai) esetében, akik kezdetben hajlamot, később pedig tudatos és határozott szándékot mutattak az új költészeti szférák megteremtésére. S végül nemzedékként beszél az Egyszerű éjszaka című antológiában először megjelenő költőkről is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a költői genrációkat egységesnek tekintené, sőt éppen műveik alapján mutat rá különbségeikre, fejlődésbeli másságukra.

Ez alkalomból — mivel az elemzett kötet kapcsán éppen Koncsol László nemzedékéről van szó — nem érdektelen a kérdés: hogyan értelmezhető a „nyolcak” generációjának meghatározó és elkülönítő jellege? A válaszkeresés mindenképp tanulságos. A „nyolcak” költői csoportját a szakirodalom is nemzedékként tartja számon, amelynek tagjai a Turczel Lajos válogatásában és bevezetőjével megjelent antológiában (Fiatal szlovákiai magyar költők, 1958) mutatkoztak be közösen. Oj lírikust nemzedék Jelentkezett ebben az antológiában a mindenség igényét hirdető költői programmal, az egyszerűsítő szemléletet megtagadó, az előzőnél összetettebb, valóságon alapuló, de sajátos