Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - FÓRUM - Utak az Európai Házba (Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Kulcsár Ferenc, Duba Gyula, Dobos László, Szigeti László, Balla Kálmán — kerekasztal-beszélgetés)

A nagy birodalmak felbomlottak Közép-Európa területén az első világháborút követően, és helyükbe ún. nemzetállamok léptek. Azért mondom, hogy úgynevezett, mert a nemzetállamnak az eszményét — amely az utóbbi másfél század egyik legfőbb történelemalakító ereje volt — véleményem szerint soha sehol nem sikerült megvalósítani, legföljebb azt lehetett és lehet mindmáig hazudni, hogy ez megvalósult. A közép-európai író számára azonban a helyzet, sajnos, nem sokat változott e fordulattal. A nemzetállami eszme diadala kétes értékűnek bizonyult. Ugyanis a nemzetállamok ugyanolyan antidemokratikus és egyénellenes jellegűek voltak, mint a korábbi birodalmak, annál az oknál fogva, hogy a nemzeteszmét, a kollektivista ideológiának ezt az újabb válfaját ugyanúgy fölébe helyezték az egyéni és polgári autonómiának. Közép-Euröpa ebben az időszakban valóban minden korábbinál inkább puskaporos hordóvá változott, ahogy Dobos László említette, és ez mind a mai napig érvényes, hiszen a kis nemzetállamoknak az egymással összeegyeztethetetlen, nemzetközpontú, kizárólagos módon kollektivista elvei szükségszerűen állandóan viszályt és háborús veszélyt idéztek és idéznek elő.

Jalta, helyesebben 1945 után itt, a kis államok régiójában voltaképpen restaurálódott, újraalakult egy birodalom. Nem a régebbiek egyike, nem a Habsburg-, nem a porosz, nem a török birodalom volt ez. Hanem ami valaha cári nagyhatalom volt, az a vasfüggönyig terjesztette ki nagyhatalmi hatósugarát és fennhatóságát, annak minden következményével együtt. Ezzel aztán az a groteszk helyzet állt elő, hogy amikor a cári birodalom már régen nem létezik, akkor ugyanannak a despotikus cári birodalomnak a társadalmi szelleme, a formái és módszerei, a társadalmi viszonyai egyszer csak megjelennek Közép-Európában, ahol sosem voltak otthonosak. Ezt tapasztaljuk Jalta következtében.

És amit már részleteztek előttem találóan, tehát az antidemokratikus, félelmen alapuló. egyénellenes, autonómia-ellenes társadalom éppen e két forrásból táplálkozva erősödött meg az az utóbbi évtizedekben: az egyik, a nemzetállami ideológia, „szerencsésen” megfér a másikkal a birodalmi ideológiával. Rokonok, mert mind a kettő antidemokratikus, egyénellenes. És mind a kettő jelen van. És jól megvannak egymással. További kérdés aztán, hogy milyen kiút vezet vagy milyen utak vezethetnek vissza Európába ebből a szerencsétlen Közép-Európából, amit ilyen realitások teremtettek. Méghozzá az egyéniségeknek, a szabadságnak és az autonómiáknak az Európájába, a szellemi-kulturális Európába. Fönntartom, hogy Európának számomra csak így van értelme. Ami pedig a következő utat illeti: a nemzetállami kereteknek, a sok külön nemzetállami vasfüggönynek a lebontása és a birodalmi kereteknek, a tömb- és birodalmi vasfüggönyöknek a lebontása egyaránt szükséges, egyaránt fontos és nélkülözhetetlen.

DOBOS LÄSZLÓ

Nem véletlen, hogy azok az országok, pl. a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, amelyek a reformfolyamatokban jeleskednek és élen járnak, éppen a nemzeti, tehát közösségi történelmi emlékezetüket kívánják és akarják tisztázni. Ugyanis első látásra és hallásra ez valami hebehurgyaságnak tűnik, de azt hiszem, hogy ennek a tisztázása nélkül utak sehonnan sehová nem vezetnek. Amíg egy-egy közösség vagy nemzet önmagával van elfoglalva, önmaga sérelmével, önmaga életének fehér foltjaival, önmaga múltjának tisztázatlanságaival, addig nehéz akármilyen ajtón is bemenni szalonképesen. Én is ezen a nyomvonalon tudok tűnődni és okoskodni, erre a kérdésre keresem a választ, mert Közép-Európa emlékezete — ahol mi is ott voltunk, vagyunk és hát leszünk is — ennyi itt: valaki mindig elnyomott valakit és valakiket. Nem is annyira hódító háborúk jellemzőek Közép-Európára, hanem az elnyomás és az elnyomás elleni lázadás. Ezért a közép-európai kis népek történelmét behatárolják az elnyomások és a lázadások, az elnyomások és a forradalmak. Ez minden itt élő nemzetnek alapélménye, persze más történeim5 fokon, más vagy hasonló helyzetekben. És ha ezt Így elfogadhatjuk, s kinagyítjuk a mi magyar emlékezetünket, magyar létünk emlékezetét, ez méginkább jellemző és igaz. A magyar történelemnek szinte alig van sikeres szakasza. alig van sikerélménye — ez ránk is vonatkozik, a határon kívüli kisebbségekre; a csehszlovákiai magyar népközösségnek alig vagy egyáltalán nincs történelmi siker