Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - Duba Gyula: Aszály (regényrészlet — folytatás)
Duba Gyula Aszály (regényrészlet — folytatás] A vállalkozó gyakran beszélt üzleti ügyei sikeréről, összeköttetéseiről és a pénzről, és rendszeresen dicsekedett. A két lány köztük ült, szorosan egymás mellett. Králihuba mohó kezei a sötétben óvatosan, de határozottan kalandoztak a szőke lány testének különféle hajlataiban és szegleteiben. Gál nem volt ilyen kezdeményező, tapasztalatlanabb lévén feszélyezte, hogy a kisebb lányból — Manyinak hívták — nem sugárzik számára női vonzerő. A nővérénél csinosabb, de fiatalsága révén szintén tapasztalatlan, szemérmes és várakozó, apró kihívó játékokba könnyen belement, de semmit nem kezdeményezett, és Gál tétova, közeledő mozdulataira tartózkodóan válaszolt. Vele való kapcsolatkeresése mégis más volt, mint a rövid, suta találkozás Varga Irmussal, a'kinek testével gyerekesen vágyakozó kamaszjáték során ismerkedett, némileg belekóstolva a szenvedélybe és a gyönyörbe is. Manyival könnyebb volt, ő maga tudatosabb- nak és célratörőbbnek bizonyult. Gál szerette volna megkapni, de közben nem kívánta igazán, diadalt akart aratni felette, de nem vágyott utána, bár akarta, és ez könnyebbé tette közeledését hozzá, mert nem félt, hogy elveszítheti, hiszen nem is akarta Igazán. Bonyolult ellentmondások közt ingadozva, simogatta a lány térdét, határozatlanul átkarolta, és megszorongatta, majd játékosan arcon csókolta — maga is meglepődött, milyen egyszerűen és természetesen —, gyerekes dolgokat suttogott a fülébe, és átkarolta a derekát. Nem sokra mentek, felizgatták, és kielégítetlenül hagyták egymást, annyit viszont elértek, hogy Králihuba Jenő és Ica mindjobban egymásba mélyedtek. A hídon üldögélő társaság bágyadtan szenvedett a hőségtől, melynek kínjait belső forróságok és hőhullámok növelték, a tehetetlenségnek és a vétkezésre való hajlamnak ebben az alkalmatos légkörében Králihuba Jenő a Csutor-ház ablakai alá vitte Icát, az eresz alá, melyet szőlőlugas ős orgonabokrok borítottak Jótékony homályba. Manyi és Gál nemsokára hallották, hogy felfüggesztették a fárasztó beszélgetést, amely sehova nem vezetett, és nagy csattogással, cuppogással, apró sik- kantások, morgások és horkantások kíséretében szenvedélyesen csókolóznak. Később Králihuba elmondta Gálnak, hogy Ica jó, alkalmatos és engedékeny nő, képes arra, hogy az embernek nagy örömöket szerezzen, de rettenetesen és bőven izzad, valósággal verejtékben fürdik a teste, és bárhol csókolja, az izzadtság sós ízét érzi rajta, mintha egy eleven és langyos, lágy kősó tömböt csókolgatna. Gál nevetett ezen, és Králihuba Jenő azt hitte, hogy tréfának veszi, és maga is nagyot nevetett: „Bizony, pajtás, mintha kősót csókolgatnékl” Talán nyalogatnál, gondolta Gál, tovább nevetett, eszébe jutott, amikor télen a tehenek elé teszik a nehéz sótömböt és az állatok érdes nyelvükkel mohón nyalogatják a szürke tömböt, csorog a nyáluk tőle, és nagy buzgalommal mélyednek el az ízek okozta gyönyörben, egészen simára csiszolják a sziklához hasonló tömb sarkalt és kiszögelléseit, nagy szemük kidomborodik és fénylik az örömtől. A kősó pedig végül kerek és sima lesz, finom vonalak erezik, mint a hajszálerek Ica
