Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - Simkó Tibor: Lösz - Első rész (folytatás)

azt ma már, hogyan volt? Mások leikébe nem látunk bele (még a magunkéba se nagyon), az azonban tény, hogy Gyű kérte a botot, és az is Igaz, hogy mindig megilletődsz, valahányszor erre a jelenetre gondolsz. Persze a meghatottságodnak az is oka lehet, hogy jólesik tudnod: tekintélynek számítottál a négy évvel fiatalabb srác előtt. Akárhogy is volt, most a te kislányod nyolc-kilencéves, mint akkor Gyű, s nála lépten-nyomon tapasztalsz ilyen, a par excellence becsületességre következtetni engedő viselkedést.- + Első szerelmed a Hlatky Györgyi volt, ez nem vitás. Öt még Örsről ismerted; nyaranta néha eljött oda Magdával, a nővérével, Hámodról, ahol akkor laktajk, ahol az apjuk a gyógyszertárat vezette, mert Hámodon, a veletek csaknem szomszéd faluban, amelynek orvosi körzetébe ti is beletartoztatok, még élt az apjuk. Akihez el-ellátogattak, az őrsi nyugdíjas jegyző, apu elődje (hogy is hívták?, no...), talán ismerősük volt, talán távoli rokonuk. Főképp az öreg jegyzőék hajadon lányával tartottak kapcsolatot. A kissé murátililis kinézésű jelenség nagy, széles szájával, szabadon hagyott hajával neked valahogy mindig a madárijesztőt asszociálta, vagy a gebét, valószínűleg sovány idomai miatt, de meglehet, azért is, mert a családotokban valaki ilyen képzettársítással emlegette. Persze a színésznőhöz való hasonlóságára biztos csak az étyi vagy a komáromi filmismereteid alapján jöttél rá, hisz őrsön nem volt mozi, s ha a csehszlovák időkből emlékszel is egy-két vendéglőbeli vetítésre, magyar filmet harminckilenc tavasza előtt aligha láttál. Hogy Murát! is ugyanazt asszociálta-e benned, mint a Györgyiék barátnője (rokona), az ma már teljességgel bizonytalan. A „Pogányok” például, amelyben ő alakította Seruzádot, határozottan tetszett. Szinte beleszerettél a szilaj, zabolátlan fejedelemnőbe, pedig, ha úgy vesszük, negatív figurá volt, aki nagy szerepet Játszott abban, hogy Alpár levetette papi csuháját és visszatért a nomád besenyőihez, vagyis hogy retrog- rád elemmé korcsosult egy fejlettebb társadalmi rendszer, a feudalizmus küszöbén. De mit tudtad te akkor, mi az, hogy retrográd, meg hogy mi fán terem a feudalizmus; hívő katolikus voltál, az igaz, de a magyar őstörténet is izgatott, a messzi, homályba vesző, pogány múlt, s a besenyő névnek már akkor megvolt számodra az a különös, jólesőn nyugtalanító, kóbor vágyakat, nosztalgiákat keltő zamata, amelyet azóta is érzel, valahányszor olvasod vagy hallod ezt a szót. Ámbár nincs kizárva, hogy ez már a „Pogányok” hatása benned. A filmé, nem a könyvé — ez csak később jutott el hozzád, a front után, az érsekújvári gimiben.

Érdekes, ha a „Pogányok”-ra gondolsz, Szalai Pityu is rögtön eszedbe Jut. Tőle kaptad kölcsön a regényt, illetve az édesanyjától, de ő hozta el neked Űjvárba. Pityu már Komáromban osztálytársad volt, elsőtől kezdve együtt Jártatok, mindketten a bencésekhez. Öt se vitték el a leventékkel; ő is harmincegyes volt, akárcsak te. Egypár hét vagy hónap azért szorult közétek. Ö volt a fiatalabb. Több mint harminc év fátyolán át is látod: szép arcú, göndör hajú, értelmes, illedelmes fiú, alacsonyabb és törékenyebb nálad, talán ezért is kedvelted meg ennyire, a gimnázium nyolc éve alatt egyik osztálytársadat sem érezted olyan közel magadhoz, mint őt, negyedikig szinte udvaroltál neki, a Marianum- ban örültél, ha elkísérhetted zongoraórára, mert zongorázni Is tanult, sőt, már mint alsós gimnazista elég Jól Játszott, tizenegy-tizenkét éves korában a Kék Duna keringőt is tudta lapról (vagy fejből?), Komáromban az apácáknál vett órákat, hetente vagy kétszer ment a zárdába, s mert egyedül nem hagyhattátok el az intrit, kísérőt kellett magával vinnie, de ő valahogy nemigen bírta a társaságodat, meglehet, taszította, hogy úgy odavagy érte, de lehetséges, hogy