Irodalmi Szemle, 1989

1989/7 - FIGYELŐ - Archleb-Gály Tamara: Ember és civilizáció (Rudolf Sikora művészetéről)

rázolja, akárcsak az azt körülölelő szfé,- rákat, s e rétegek közé iktatja a Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? kérdéseket.

Sikora művészetére elsősorban a mélyreható gondolatiság jellemző. Ez tette a hazai konceptuális művészet — mely nálunk (talán éppen emiatt?) nem részesült túlságosan kedvező fogadtatásban — egyik vezéralakjává.

Piramisok c. grafikai sorozata (1976—77) ismét a közeli-távoli, múlt-jelen-jövendő, mulandó-örökkévaló kölcsönös viszonyait fürkészi. Ennek megnyilvánulása a csillagok rávetitése a sziklák felületére, vagy fordítva, az emberi időszámítás adatainak kivetítése az „égre”. A civilizáció fejlődésének mozgatórugóit (éhség, szomjúság, félelem, a létfenntartás ösztöne stb.) Az élet körforgása c. sorozatában (1976—79) újra a kozmikus végtelennel szembesítve teszi viszonylagossá. A jelképül választott piramisok kőkockái — melyek diagramsze- rűen növekednek, szaporodnak — az emberi társadalom fejlődésének fokozatait jelentik.

Sikora művészetét a 7fl-es években az expanzió, a kapcsolatkeresés jellemezte, ami a világ megváltoztathatóságába, valamint a földönkívüli civilizációk létébe vetett optimista hiten alapult. A párhuzamos tudományos kísérletekről mit sem sejtve néhány konceptuális művész ebben az időben dolgozta ki az általánosan közérthető jegyek formájában azt az információrendszert, aminek segítségével a Föld lakói hírt adhatnának magukról a világűrbe ... Ekkor alakította ki Sikora a születést, létezést (mozgást), elmúlást jelképező individuális, de egyúttal maximálisan objektív csillag-, nyíl- és kereszt-jegyeit, melyekkel grafikáinak, majd fényképeinek felületét borítja be.

A felfedezésből, miszerint minden anyagi részecske hatalmas energia hordozója, arra következtet, hogy az ember is fontos energiahordozó. A világmindenséget e végtelen energiatartalék állandóan vibráló összességeként értelmezi. A földi létet fenyegető katasztrófa elkerülésére — végső lehetőségként — eme energiák egyesülésének esélyét veti fel.

1976 körül jön létre Fekete és fehér lyukak c. grafikai sorozata, mely egy újabb, gyakorlatilag bizonyíthatatlan tudományos hipotézis művészi megfogalmazása. A feltételezett kozmikus „lyukakban” hatalmas mennyiségű energia sűrűsödik, ami az ún.

kozmikus pulzáció elméletével magyarázható. Sikora számára e magaskoncentrációjú pontok jelképesek, az egyéni energiák, sorsok összességei. A világűr keletkezését magyarázó „big bang” (nagy robbanás) elmélet volt a témája az 1987-ben, a pozsonyi Alkalmazott Kibernetika Intézetében rendezett kiállításának, Az energiák összpontosulása és szétesése címűnek. Ezt az ellentétpárost, ennek pozitív (fekete) és negatív (fehér) formális megfelelőit, valamint ezek dinamikus metamorfózisait egyúttal az őt foglalkoztató kifelé vagy befelé fordulás problémájának megválaszolására használta fel. Az előző évek optimista-utópisztikus objektivizmusától, mely az ésszerű megismerhetőségbe, irányíthatóságba vetett hiten alapult, fokozatosan s egyre nyilvánvalóbban az egyéni nyomhagyás — szubjektív mitológiák, gesztusfestészet — felé hajlik. A névtelen sokszorosító technikák (ofszet, szerigráfia stb.) mellett újra festeni kezd, az eddig minimumra redukált színskálában újabban más színek, főként a piros, kék, arany is helyet kapnak. A csillag-nyíl-kereszt jeleit stilizált madár- és emberfigura, valamint kínai jel váltja fel. Az eddigi mosolygósán emberközpontú szemléletet, mely szerint a világűr azért olyan, amilyen, hogy mi itt lehessünk, jóval szkeptikusabb váltja fel. A képein szaporodó saját kezéről- fejéről készített RTG-felvételek motívumai, amelyeket a rájuk vetített galaxisok képével kombinál, mind élesebben tükrözik fokozódó kétségeit, a kiszolgáltatottság, tehetetlenség érzetét, mely korunk jellemzője (önarckép-sorozat). A csillagképek részecskéi itt az idegrendszer gócainak megfelelői; a pozitív-negatív, jobb-bal, fent- lent ellentéte itt is érvényesül.

Legfrissebb, még csak alakuló rajz-, grafika- és festmény-sorozatában (melynek egy részét 1989 elején Prágában állította ki) a piramisok motívumát a civilizáció még ősibb szimbóluma, a sírdomb váltja fel, rétegeződéseivel, jelrendszerével a dolgok viszonylagosságára utalva. Gyök c. legújabb ciklusa az emberi energia elfe- csérlése feletti bánatát juttatja kifejezésre.

Rudolf Sikora egész életművével radikálisan a legalapvetőbb — gyakran megválaszolhatatlan — egzisztenciális kérdések művészi megválaszolására törekszik. Ehhez, akárcsak a művészetről alkotott hagyományos elképzelések leküzdéséhez, nemegyszer hatalmas energiasűrítésre van szükség. Hogy törekvései mennyire aktuá-