Irodalmi Szemle, 1989

1989/7 - FIGYELŐ - Archleb-Gály Tamara: Kísérlet a kísérletezésre

Kísérlet a kísérletezésre

Az Irodalmi Szemle idei áprilisi számában a Stúdió Érté egyik vezető egyénisége, Juhász R. József tájékoztatta az olvasókat ennek az 1987-ben alakult érsekújvári csoportnak a tevékenységéről. Nem szeretném ismételni az elmondottakat, legfeljebb annyit, hogy a stúdió az experimentális művészet támogatására Jött létre, s mint ilyen, Szlovákiában egyedülálló, rendkívüli fontosságú. Jelentősége részben némely kísérleti színpadéhoz (például a Studio S-hez] mérhető, ám nemzetközi hatóereje a zenére, költészetre, képzőművészetre, videóra, perl.irmenszre s azok kombinációira való kiterjeszkedése miatt azokét is felülmúlja.

Már a Stúdió Érté tavaly júniusban, az érsekújvári Csemadok székhazában megrendezett első nemzetközi fesztiválja is nagy visszhangot keltett. A szervezőknek neves magyarországi művészeket (Galántai György, Kelényi Béla, Szkárosi Endre) s a hazai avantgárd nem kevésbé neves képviselőit (a cseh Tomáš Ruller, Milan Kozelka, Svätopluk Klimeš, a szlovák Július Roller, Rudo Sikora, Vladimír Kordoš, Dezider Tóth, Michal Kern és mások] sikerült meghívnia és szerepeltetnie. Zenei betétről az Ospalý pohyb (Almos mozgás) nevű együttes gondoskodott.

Az experimentális művészet idei, június

16—18. közt (ugyanott) megrendezett második fesztiválján a tavalyi szereplők közül többen ismét eljöttek (Jirí Látal, Kelényi Béla, Vladimír Kordoš és mások), de sok újabb érdeklődő is akadt, Jugoszláviából, Magyarországról, sőt még az USA- ból is. A tavalyi, Galántai-szervezte mail- art (küldeményművészet] kiál'ításához hasonlóan az idei találkozó állandó kísérője is mail-art-gyűitemény volt: 32 országból 300 mű érkezett be, melyből 210-et állítottak ki. Az első fesztivál jelentőségéről tanúskodik, hogy a magyarországi Szkárosi Endre az Élet és Irodalom és a Film, Színház, Muzsika folyóiratokban méltatta.

Az érsekújvári Csemadok-épület helyiségei ideális teret nyújtanak a különféle zsánerű előadásokhoz. A titokzatos pincefolyosók főként a misztikus légkörű performenszeknek kedveznek. Ezt használta ki többek közt a jugoszláviai magyar Lantos Erzsébet (lásd a róla szóló írást a 754. oldalon), akinek tűzzel, zenével, füsttel összekapcsolt előadása lényegében az ember Istennel szembeni védtelenségének, kiszolgáltatottságának, ideiglenességének metaforája volt. Kelényi Béla hasonlóan misztikus-mitikus atmoszférát teremtett, amikor szívdobogása — hasonló jellegű elektronikus zenére — egybehangolódott az ölében tartott, védelmébe (?) fogadott galambéval. A cseh Tomáš Ruller perfor- mensze már kevésbé volt humánus tartalmú. Az egyik pincehelyiségben terített asztalokkal várta a már éhes közönséget (igaz, penészes hagymás-zsíros kenyérrel), majd a beígért „lakomát” esztétikai élményfalattal tetézte be: egy csodálatosan szint-alakot változtató anyagot gyújtott meg... Az egyes akciók lényegének magyarázata természetesen nem egyértelmű, mint ahogy minden műalkotás egyénenként másképp hat, a befogadó fejlettségi fokától, individuális élményeitől függően. Ráadásul minden jó műalkotásban van valami, ami megmagyarázhatatlan, kimondhatatlan. Annyi biztos, hogy a 80-as évek művészei a csődbe jutott nagy eszmékben s a társadalom megváltoztathatóságának hitében csalódva egyre inkább az emberiség talán egyetlen lehetséges kommunikatív nyelvéhez, a közös, ősi forrásokhoz fordulnak. Bizonyság erre a festészetben és szobrászatban gyakran alkalmazott archetípus (mely Jung szerint az agykéregben tárolódik, s az ösztönök tükörképe). De bizonyság az akciókban, performen- szekben feltűnően gyakori tűz, maszk, füst, artikulátlan hang, s már mitikus szituációt, rítust idéző-alakító eszközök alkalmazása is. Ilyen jellegű volt a New Yorkban élő Kántor István (Monty Cant- sin) és társa, a kanadai Krista Goddess rendkívüli alapossággal előkészített produkciója. Az általában szkeptikus európaiakkal szemben belőlük sugárzott a — nyilvánvalóan utópisztikus — szociális küzdelem győzelmébe, az ember általános felszabadításába vetett hit. Kántor — aki a