Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - KRITIKA - Kovács Tibor: A második életrajz (Béládi László—Krausz Tamás: Sztálin)
A második életrajz (Béládi László—Krausz Tamás: SZTÁLIN] A szerzőpáros kötetének előszava felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy „a legutóbbi időkig magyar nyelven hivatalosan egyetlen Sztálin-életrajz jelent meg, 1947- ben: ez is könyvritkaságnak számít”. Sztálin 1953-ban halt meg, ez az életrajz tehát még életében megjelent. Az életrajz korának közismert stílusában jellemezte a politikust: „Joszif Visszarionovics Sztálin a párt lángelmű vezére és tanítómestere, a szocialista forradalom nagy stratégája, a Szovjetállam vezetője és hadvezér...” Béládi és Krausz a politikus személyiségének árnyalt megrajzolására törekszik — utalva az idegen nyelven megjelent életrajzokra —, de szkepszisük éber marad: nagy formátumú gyilkos vagy történelemformáló egyéniség volt-e J. V. Sztálin? 1922 márciusában a Bolsevik Párt XI. kongresszusán a párt főtitkára Joszif Visszarionovics Sztálin (családi nevén Dzsugasvili) lett. A grúz származású kommunista négy évvel az októberi forradalom után karrierje csúcsán állott, de a kortársak ennek a ténynek nem sok jelentőséget tulajdonítottak. „A főtitkárnak egyszerű koordináló szerepet szántak ...” Sztálin személyiségének elemzését azonban ne a hatalom elérése utáni helyzet ismertetésével kezdjük! Joszif Visszarionovics Sztálin 1879. december 9-én látta meg a napvilágot egy grúz cipész gyermekeként a grúziai Gori városában, Tbiliszitől mintegy 150 km-re. Az elemi osztályok elvégzése után az ifjú Joszif Tbiliszibe ment, beiratkozott a papi szemináriumba, innen azonban 1899. májusában kizárták. Ekkor Dzsugasvili már egy helyi szociáldemokrata kör tagja, felveszi a Koba, majd a Sztálin fedőnevet, publikál a Bakuban megjelenőt Brdzola (Harc) nevű illegális lapban. Sztálin-Kobát többször száműzik, ő azonban rendre megszökik. Tevékenységét, munkáját Lenin is elismerte, és javasolta, hogy az 1912-ben újjászerveződő párt Központi Bizottságában Sztálin is kapjon helyet. Ebben az időben Sztálin sokat dolgozik, megjelennek írásai a Pravdában, azonban hamarosan letartóztatják, és ismét száműzik. Viszonya a többi száműzöttel nem volt rózsás. Négyéves száműzetéséből 1917. március 12-én érkezett meg Pétervárra. Máig vitatott kérdés, hogy Sztálin dolgozott-e a cári rendőrségnek, az Ohranának. A szerzőpáros szerint nincsenek dokumentumok, amelyek ezt az állítást igazolnák. Közben Oroszországban győzött a polgári forradalom. Megalakult az Állami Duma Ideiglenes Bizottsága. Lvov herceg elnöklete alatt megalakult az Ideiglenes Kormány, az általános sztrájkok eredményeként megalakultak a munkások szovjetjei. Az Ideiglenes Kormány burzsoá érdeke a monarchia — így a kapitalizmus — továbbélését jelezte, kívánta az antant és a központi hatalmak között dúló háború folytatását, hátráltatta Oroszország népeinek felszabadító mozgalmait. Az antantnak tett háborús ígéretek kompromittálták az Ideiglenes Kormányt, ezért a tömegek nyomására ez a kormány átalakult, de már az eszerek és a mensevikek részvételével. Ekkorra már Lenin is megérkezett Pétervárra. „Noha Áprilisi tézisei első hallásra a bolsevikok körében is — nem túlzás ezt mondani — általános megbotránkozást keltettek, s szerzőjüket kalandorsággal, az oroszországi viszonyok teljes félreismerésével vádolták, a párton belüli felállás április folyamán fokozatosan megváltozott.” Lenin hangsúlyozta, hogy Oroszország a polgári forradalomról a szocialista forradalomra való átmenet korszakába lépett. „Sztálin gyorsan, szinte habozás nélkül csatlakozott az új irányvonalhoz”, és Lenin jellemzése nyomán a Bolsevik Párt 7. össz- oroszországi konferenciáján a Központi Bizottság tagjává választották, amelyet a párt VI. kongresszusa (1917. július) is megerősített. „Sztálin április után valóban kevéssé látványos, ám igen testreszabott feladatot kapott, amely ráadásul létfontosságú volt a hatalom megragadására készülő párt számára. Szverdlovval együtt ő lett