Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - KRITIKA - 7X1X7 : (Tőzsér Árpád, Hajtman Béla, Lacza Tihamér, Tóth Károly, Hizsnyai Zoltán, Balla Kálmán és Szigeti László Gál Sándor Egyetlen idő c. könyvéről)
máshoz láncolt égi objektumok kölcsönösen hatnak egymásra, de nincs ez másképpen a költészetben sem, hiszen a költőre kényszerítő erővel hat a valóság, ugyanakkor a költő is visszahat rá. 4. Ha nem így lenne, illetve ha nem hinnénk ebben, akkor teljesen fölösleges volna verset írni, s ezt Gál Sándor is nagyon jól tudja, ezért rója konok megszállottsággal a sorokat, ezért vállalja annak a kockázatát is, hogy önmagát ismétli. 5. Vannak, akik nem hisznek már a költészet tisztító erejében, s abban sem, hogy a költő tehet valamit még az emberiség megjavítása érdekében — nekik hiába dicsérném Gál Sándor verseit, s persze más költőkéit is. 6. De akadnak olyanok is, akik formai okokból kifogásolják Gál líráját, szemére vetik konzervatívnak ható verselését, s talán még azt is, hogy túlságosan egy témára koncentrál, ezért is ismétli önmagát. 7. A kritikus, aki látja e fogyatékosságokat, csak annyit mondhat erre, hogy a költőket — ha ez lehetséges — erényeikkel és hibáikkal együtt szeressük. TÖTH KÁROLY 1. Történelem, múlt, idő. 2. „Haza”-várás. 3. Idő-vallatás. 4. Itt-ott egy virág, egy fatörzs, egy fájdalmaktól fölpirosló táj. 5. Erről nem kell írnom, mondogatom. 6. Idegen a hang, a képiség, a gondolatkör, a hangulat, a fájás, még a rím is. 7. Hát akkor nem írok. HIZSNYAI ZOLTÁN 1. A tematikai beszűkülést — amennyiben a létezés fókusza megmarad az elmélkedés körén belül — nem feltétlenül követi gondolati beszűkülés. 2. Sőt, a monolitizálódó tematika — jó esetben — az egyre mélyülő-csiszolódó-sokrétűsödő analízis következménye. 3. Ugyanis minél kisebb szeletét vizsgáljuk az anyagnak, annál mélyebbre hatolunk az anyag szerkezetébe. 4. Ha azonban vizsgálódásunk területének leszűkülésével párhuzamosan nem dúsul szemléletünk az analitikus megismerés aspektuális módozataival, módszerünknek nem lesz új, tartalmi hozadéka. 5. A morális tény, hogy a létezés szerves szövetéből kihúzott szál (kiragadott tematika) az adott idő- és térbeli relációban társadalmilag kétségtelenül fontos, még nem minősíti a művet, sőt ha egyre sekélyese- dő tartalmisággal interpretálódik ez a tematika, még azt a hatást is keltheti, mintha maga a téma lenne időszerűtlenedőben. 6. Félő, hogy a nyelvileg sem különösképp sajátos, formailag sem eredeti, közmodern prózaversekbe ültetett, de ma még — legalábbis az irodalomban direkt közéletiséget keresők számára — vonzó tematika is az előadásmód gondolati-tartalmi elsivárosodásának áldozatává válik azáltal, hogy a szerző népies romantikáját egy attól távol álló életérzés kialakította formanyelv vékája alá rejti, úgy elidegenítve magától versolvasóinak hagyományos körét, hogy eközben más szellemiségű-igényű olvasótábort sem tud magának megnyerni. 7. Nem azt állítom, hogy az adott téma alkalmatlan egy szikáran gondolati költészet kibontakozásához, hanem azt, hogy ha a szerző a váteszien romantikus dalköltészet érzésvilágát tükröző tartalmiságot- gondolatiságot nem képes vagy nem hajlandó meghaladni, a mikrovilág felé ne szűkítse az objektívet, mert így költészetét elszegényíti, miközben pusztán formailag egy jottányival sem teszi korszerűbbé. BALLA KÁLMÁN 1. Jó és rossz értelemben egyaránt kevés meglepetést szerez olvasójának ez a verseskötet, és e tény — Gál Sándor költői pályájára visszatekintve — valójában maga sem meglepetés. 2. A szokvány valószínűleg erőtlenségből fakad, de bizonyos, hogy abba torkoll: mind a versek nyelvi erejét (? — itt a retorikusság mellett főként a jelzők fölöslegességgel egyenértékű funkciótlansága szembetűnő), mind pedig felépítését, szerkezetét, logikáját tekintve. 3. Jellemzőnek, egyszersmind minősítő értékűnek tartom — nem csupán e kötetben s nem csupán Gál Sándornál — a tömérdek hiányos, állítmány- talan mondatot, azazhogy pontosabban: a teljes mondatok sűrű hiányát. 4. Mind a versek értelmezhetősége, befogadhatósága, értékelhetősége, mind pedig — ebből következően — a költészet iránti igény jövője szempontjából igen kevéssé üdvözlendő jelenség a lírában a sehova sem (vagy ha úgy tetszik, mindenhova) kapcsolható szavak, szerkezetek,
