Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - FÓRUM - Máté László: Felelősség — mindennap
a bosszantó jelenség, hogy az alapiskolák legjobb tanulóit sok helyen a szakközépiskolák szippantják fel!) A magyar tanítási nyelvű szakmunkásképzők hálózatának hiánya idézi elő azt a paradox helyzetet, hogy a közepes előmenetelű tanulók egy része — akik képességeik szerint szakmunkásképzőkbe tartoznának — gimnáziumba jelentkezik. A magyar tanítási nyelvű gimnáziumokban a jelentkezők aránya ritkán haladja meg a felvehető tanulók számát, így ők is bekerülnek. Négy éven át küszködnek a képességüket meghaladó gimnáziumi tanulmányokkal és ha elvégzik (dicséretet érdemelnek, mert maximálisai teljesítettek!), ki várhatja el tőlük, hogy még a főiskolának is nekivágjanak — más nyelven?! A nemzetiségi iskolák tanulóinak állandó lemorzsolódása egyenes arányban van a nemzetiség nyelvének társadalmi presztízsvesztésével. A szülőföldön az anyanyelven való érvényesülés biztosítása kihalóban van gyakorlatunkból — lassan a köztudatból is! Pedig a többség nyelve elsajátításának természetes követelménye csak a nemzetiség anyanyelvi érvényesülésének biztosításával dialektikus és teljes. Az anyanyelv társadalmi megbecsülésének konkrét megnyilvánulása lehetne a főiskolai tanulmányokra való felvételizés anyanyelven való biztosítása. Ez nem degradálná az aktív kétnyelvűség igényét. Itt ugyanis arról van szó, hogy a tanulónak, aki ma anyanyelvén érettségizik például egy természettudományi tárgyból, egy-két hét leforgása alatt ugyanebből a tárgyból egy másik vizsgán más nyelven kell versenyképesnek lennie olyanokkal, akik ezt az akadályt anyanyelvükön veszik. Még akkor sem egyenlő eséllyel indulnak, ha közben a szlovák terminológiát kiemelten oktatjuk! Mert például tudjuk azt, hogy a szerves kémia fogalomrendszerének útvesztőiben anyanyelven sem könnyű tájékozódni... Hát még az anyanyelv struktúrájától jelentősen eltérő más nyelven! (Itt ismét szeretnék visszautalni a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok tanulóinak összetételére, amiről Révész Bertalan is beszél.) Mindezek mellett igaza van Révész Bertalannak, amikor a sokszor belénk rögződött középszert ostorozza. Ez a szemlélet, amely sok helyen státusszimbólummá merevedett, nem biztosít perspektívát — jövőt! 3. A nemzetiségi iskolák megtartói — a társadalom mellett! — a szülők és a nemzetiségi pedagógusok. A nemzetiségi pedagógusképzés elbizonytalanodása és megoldatlansága megkérdőjelezi a nemzetiségi iskolák jövőjét. Ezért szükséges ennek a problémának a haladéktalan megoldása; legalább most, a huszonnegyedik órában korrigáljuk azokat a hibákat, amelyek a nemzetiségi pedagógusképzés elsorvadását eredményezték. Biztos alapokra helyezett nemzetiségi pedagógusképzés nélkül nincs biztosítva a nemzetiségi iskolák jövője! Az iskola és a szülők közötti partneri, bensőséges kapcsolat megteremtésében még sokban adósak a nemzetiségi iskolák is. Pedig mindnyájan tudjuk és egyre jobban tudatosítjuk: a nemzetiségi iskolák jövője a szülők kezében van. A szülőkében, akik sokszor a körülmények folytán nem tudatosítják (?), hogy csakis az a természetes, ha az óvoda, az iskola nyelve megegyezik a család nyelvével. Ellenkező esetben éppen a szülő az előidézője annak a törésnek, amit e tudományos elv figyelmen kívül hagyásával gyermeke fejlődésében előidéz. Mert szólni kellene már azokról az elkallódott tehetségekről, akiket a magyar szülők szivárványos tervei szlovák iskolákba vittek, de nem lett valósággá az álmuk .. . A nemzetiségi iskolák jelene és jövője szempontjából a nemzetiségi szülők és nemzetiségi pedagógusok felelőssége többszörös. Csak az a kérdés: tudatositjuk-e ezt a felelősséget mindennap?! Kassa, 1989. május 15.
