Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - Cselényi László: Aleatóriu, avagy a megíratian költemény tartomány (5. rész)
LXXXIV A téridő négydimenziós univerzumát nehéz elképzelni... Ha megpróbáljuk elképzelni, az egyik pillanatban úgy tűnik, hogy a kozmosz „középpontjában” vagyunk, a következőben meg, hogy a széle felé. A mi érzékeink számára mindkettő helyes, hiszen az univerzumnak nincs háromdimenziós „középpontja” éppen úgy, mint ahogy a lapos lények számára sincs kétdimenziós középpontja a föld felszínének. A kérdés nem egyszerűen az, hogy „hol” vagyunk a kozmoszban, hanem az is, hogy „mikor”, s erre az ősrobbanás-elmélet azt válaszolja, hogy nagyjából a tágulás kezdete után 18 milliárd esztendővel, s kb. 15 milliárd évvel aztán, hogy a fény klgyúlt. (T. Ferris) LXXXVII 1. A görög neveknek ez a latin nyelvű fordítása semmiképp sem következmények nélküli folyamat... A római gondolkodás átveszi a görög szavakat, de a jelentésüknek megfelelő, éppúgy eredendő tapasztatlat nélkül, a görög szó nélkül. A nyugati gondolkodás talajtalansága ezzel az átfordítással kezdődik. LXXXIII S ez az én problémám is. Mert egyrészt, ugye, vannak a cserepek. Másrészt van a kompozíció. De milyen kompozíció? Nyilvánvaló, hogy épp az, ami épp soron van. De miért ez van soron? Nem egyszerűbb ennél az én fixa ideám, hogy ti. valójában minden alkotó egy Művet ír, egy verset, egy regényt, egy operát, egy szimfóniát, s a feladat: életünk ezer cserepét, ezer ötlettöredékét egyetlen Opusz szolgálatába állítani. S itt juthat szerephez: a nyitott mű, a mozgó mű, az aleatória. Vagyis, hogy az a bizonyos motívum, az a bizonyos cserép hová kerül az épületben. A Készülő Műben, az Elképzelt Szövegben? Mi más ez, ha nem a véletlen játéka? Vagyis az aleatória? LXXXVI Több síkon, több témakörben is zajlik a nemrég indult Literárny týždenník hasábjain a vita: a régi Pozsony főteréről, a nemzedéki problémákról s a bennünket leginkább érdeklő szlovák nemzeti indentitásról, „arról a bizonyos történelmi tudatról”. A hangot egy kerekasztal-beszélgetés adta meg, „A szlovákok és a csehek 1918-ban” címmel, összefüggésben természetesen a csehszlovák állam megalakulásának hetvenedik évfordulójával. LXXXV Äm ha Párizs nem is a „szülőföldem”, ha Pozsony sem az, ha e nevezetes városokon csupán keresztülcikázom gondolatban, egy helyütt meg kell még mindenképpen állnom, annak ellenére, hogy se szülőföldem, se iskola-földem nem volt s nem is lesz soha. Mert az elmúlt két évtized nagy részét ott töltöm, így hát mostohaság lenne tőlem, hogy még csak meg sem említem, s különben is útba esik, épp a fele úton Pozsony és Gömörpanyit közt. Ez a falu pedig nem más, mint Ipolybalog.
