Irodalmi Szemle, 1989

1989/7 - Petrőci Bálint: Hol vagy, Ilonka? (regényrészlet)

viselném! Kinevetné az egész falu. Aki „ingyön” van, azt megveti mindenki, s vele azt is, aki nála ragad. Még az is kuncogna rajta, aki titokban továbbra is eljárogatna Borosához. Pista nem tolvajként surrant be a házikójába, de csak akkor ment hozzá, amikor hosszabb ideje nem akadt az útjába szőkére festett, önmagát fiatalító „ötvenes” hölgy. A leggyakrabban itt a vasútállomás peronján ismerkedett meg velük. A vonatra várakozó nő közelében álldogált, vagy leült melléje a padra és rágyújtott. Unalmas a várakozás — szólalt meg csak úgy, mintha valóban unatkozna. Ha választ kapott a megjegyzésére — de menynyire unalmas! —, már könnyen ment minden, szó szót követett, az erőtől duzzadó férfitest megtette a maga hatását, és Pista rendszerint már a második cigaretta elszívása után meghívhatta az unatkozó hölgyet egy kis egészségügyi sétára a közeli sorompó mögötti erdőbe. S az „ötvenes” nő nem bánkódott amiatt, hogy lekési a vonatot, mert a tömzsi ember minden porcikájában duzzadt az erő, s nagyon kellett iparkodnia, hogy kielégíthesse őt... Erre gondolt Pista, amikor újra Violka szemébe pillantott.

— Nem tudod te, hogy mi a jó — szólalt meg abban a reményben, hogy Viol- kát hazakísérheti a töltés mellett, s ott valahol letelepednek a fűre.

— Tudom én, Pista — válaszolja Violka, s a társaira kacsint. — Borcsa már megsúgta, hogy neked van a legnagyobb! . . .

Nevetnek.

— Ha Borcsa néni mondja, azt el kell hinni — jegyzi meg az egyik barna képű legény. — Szerencsés maga, Pista bácsi...

Pista bácsi fölsóhajt. Kinevetik ezek, meg nem is, nem tudja megállapítani, mi rejlik a szavak mögött. Itt már nincs mit keresnie. A faliórára pillant. Tíz óra húsz perc. Mehet tovább. Kiissza az utolsó korty sörét is, a poharat a pultra teszi. És búcsút int Violkának: Agyő ... A peronon újra körülnéz. Tehervonat dübörög keresztül a harmadik sínpáron. Meg sem áll itt, robog tovább. A zakatolás elhal, s a beálló csöndben megszólal a hangszóró. A második vágány mentén vigyázzanak az utasok, oda fut be a gyorsvonat. A padok körül várakozó emberek felkapják a cókmókjukat. A vasúti étteremből is kitódulnak a vendégek. Pista a vizeldébe siet, hogy elvégezze a dolgát, mielőtt a vonatból kiszállnának az utasok, mert köztük is találhat olyan nőt, akinek szintén arra lenne szüksége, amit ő kíván. A legközelebbi, az ajtó melletti csészéhez áll. Egy férfi öklendezve ront be az áporodott szagú helyiségbe. Aktatáskáját kiejti a kezéből, mindkét tenyerét a szájához kapja, s az ajtóval szemközti mosdóhoz tántorog, észre sem veszi, hogy másvalaki is ve.n a vizeldében. A mosdókagyló fölé hajol és hány. Kintről dübörgés hallatszik. Megérkezett a gyorsvonat. A szerencsétlen, aki nemigen bírhatja az italt vagy pedig sokat ivott, egyre csak jajong s üritgeti gyomra tartalmát. Pista előbb a neki háttal álló férfira pillant, majd az ajtóból három lépésnyire gazdátlanul heverő tömött aktatáskára mereszti a szemét. Óvatosan felemeli és kioson az illemhelyről. A kijárat csak néhány lépésnyire van. Akik a gyorsvonatból szálltak ki, sietve hagyják el az állomás térségét. Pista közéjük vegyül. Nem kelthet feltűnést: most érkezett a gyorssal, táskával a kezében. A buszmegállóknál már két autóbusz is várakozik. Az egyik végigrobog a városon, a másik — utolsó járatként — a közeli falvakba viszi az utasait, Kisfaluba is. Pista a tömött táskával nem szállhat fel a buszra, Violka még megkérdezné: Ezt meg hun szerezted? A város felé indul. Vagy háromszáz méternyire az út jobbra kanyarodik, itt kezdődik a főtérig nyúló Vasúti utca. Ha balra venné az irányt, a kitaposott ösvényen, majd a síneken keresztülvágva, az észak felé húzódó töltés mentén gyalogolhatna a falujába. De még nincs kedve hazamenni, a jó Isten még egy szoknyás személlyel is megajándékozhatja! A sarkon jobbra fordul, mintha a városban lakna. Itt, a városvégen, még falukinézésű az utca: kisebb házak kertekkel. A zsebéből