Irodalmi Szemle, 1989

1989/6 - HOLNAP - Mórocz Mária: Szakítások (elbeszélés)

hatalanul, azonban annál biztosabban, ezzel szemben nem ismer érveket, argumentumokat, csak a megadás nyugtalanító elkeseredettségét, amilyet, idáig úgy hitte, csak a sötétség hordoz magában, amikor a színek valamiféle közös vonást öltenek magukra, egyesítik magukat, olyannyira, hogy határaik is elbizonytalanodnak, s felemésztik a körülöttük levő részecskéket.

Így álltái az ablakban, s talán mert fáradt voltál, a megadás már eleve ott volt minden mozzanatodban, minden rezdülésedben. A villanyt nem tudom, melyikünk kapcsolta le, lehet, hogy nem is égett, csak észrevétlen ránk sötétedett. Fáradtan álltái az ablaknál, a kezed is tehetetlenül, szánalmasan csüngött tested mellett, akárha mezítelen lennél, olyannyira félszegen és esetlenül, hogy az embernek eszébe jut, hogy megsimítson, amire persze benned azonnal megszületne a dühödt és bizonytelen kérdés, vajon ez biztosítéka valaminek, akárminek is?!

Mindennemű védekezés és lázadás nélkül adtad át magad a sötétségnek, sőt mintha ez a lepel kellemesen temetett volna magába, álmos arccal merültél el benne. Azután nem láttalak, talán aludtam is közben, csak éreztem, hogy a szobában van. A távolság köztünk lemérhetetlen: a sötétség szabta határokat már nem mérjük fel. Kimentem a szobából, amelyben már nem lehetett lámpát gyújtani. Kitárcsáztam azt a számot, bizonytalanul, vajon emlékezetem nem csap-e be. A csengetés ijesztően hangzott az iroda falai között. Tudod, a minap a váróteremben megszólalt a nyilvános telefon. Azt hiszem, mindenki fel szerette volna venni. Akárki lettem volna akkor, csak nekem szóljon ez a kísér- tethívás, s lám, most én kísértettem a papírhalmaz-irodában, ahol ez a kiáltás beivódik a falakba, s a fülnek érzékelhetetlen frekvenciatartományban rezonál majd, ha belépsz. Nem, köszönöm, ne írj! A leveled nincs miért felbontanom, s nemcsak azért, mert nincs benne olyan, amit ne tudnék — talán ha a papír molekulái közé hatolhatnék, vagy ha a szavaid között húzódna még egy sik, amelyben mozogni tudnék, megismerés és valóság merőlegesének tengelye. Tengely? A dolgokat átérezni kell — mondta Holan.

Itt is kezdődhetnek utak, de közelíthetünk másként is: próbáljuk egy ér vonalát lefordítani zenei hangokká.

Még mindig nem tudom, hogyan közelítsek az ablakban álló testhez, melynek körvonalait már nem is sejtem. Közelíthetek-e a testedhez anélkül, hogy vállalnám a kockázatot az érintés sikertelenségéért? De itt nem a kockázat a fontos, hanem az érintés, esetleg a nem érintés. Mit tegyek akkor, ha kezem átsuhan a két repülőborda között, amikor matató karom igazolást keres?

Ebben a szobában m?r nem lehet lámpát gyújtani.