Irodalmi Szemle, 1989

1989/6 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Fábry Zoltán életműve — keretben (Fónod Zoltán: Megmozdult világban)

kötetben csupán a hatodik oldalon találkozhat az olvasó először Fábry Zoltán nevével, tehát a történelmi-társadalmi betájolás, a kisebbségi lét körülményeit és a meghatározó társadalmi és politikai viszonyokat feltáró bevezető után (Perben a történelemmel). Az államfordulat, a többnemzetiségű államként létrejött Csehszlovák Köztársaság kikiáltása, a benne működő politikai pártok magatartása és gyakorlata, a polgári demokratikus légkör, a szlovákiai magyar közéleti vidékiség, a kultúra és az irodalom öntörvényű fejlődése, több évig tartó dilettantizmusa a történelmi adottság következményei voltak, a kialakult status quo felmérendő eredményei. Mindezek után következik csak a stószi iró genezise, a születés, a szülőhely bemutatása, a rozsnyói iskolásévek idejének, majd a besorozásnak, a „gyilkos élmény”-nek, a rövid budapesti bölcsész-életnek és a végleges Stószra kerülésnek a története. Érzelmi világának alakulása, Visky Macával (Máriával] való kapcsolata, eljegyzése, irodalmi vitái, a sajtóvétség, majd később politikai magatartása és „megbízhatatlansága” miatti börtönbüntetései stb. töltik meg az életrajzi vázat. Így jut el a monográfia szerzője ebben a fejezetben a negyvenes évek elejéig, de egyes momentumoknál felidéződnek a későbbi idők, így az ötvenes évek bántó élményei és emlékei is (például a Szlovákiai írószövetség magyar tagozata 1958-ban összehívott ülésének vitája). Fábry életrajzát annyira részletekbe menően tárgyalja a szerző (ha azt a források lehetővé teszik), hogy tulajdonképpen minden lelki rezdülést kiváltó élmény említésre kerül, köztük olyan is, amely csupán áttételesen hatott a fiatal Fábry eszmélkedésére.

A második nagyobb fejezet időrendben a húszas évek első felétől kezdi tárgyalni Fábry Zoltán íróvá válásának kezdeteit. Hangpróbálgatásait (kezdetben szépirodalmi alkotásokat: verseket, novellákat is Irt), kritikusi indulását Fonod így jellemzi: „Az embernek szinte az az érzése, hogy a kezdő író nagyot mondása botlasztotta meg nála a tollat.” Ez vonatkoztatható azokra a fellengzős kitételeire is, amelyek a baloldali politikai vezetésre nézve a húszas évek elején sértőek voltak, s eszmei vonatkozásban kiérleletlenségről és a politikai öntudat hiányáról tanúskodtak. Fáb- rynak a német irodalommal és az expresz- szionizmussal való találkozása nagymértékű irodalmi ízlésformáló hatással volt fejlődésére, s elősegítette a szó erejének megnövekvő érvényesülését, egyúttal az „emberközpontú irodalom” igényének felismeréséhez is elvezette. Fonod ebben a részben Fábry személyes fejlődésének vonaláról szinte észrevétlenül kerül át a korabeli nemzetiségi irodalom problémáinak tárgyalására. Kitekint az első szlovákiai magyar kezdeményezésekre, irodalmi körökre, rámutat a magyarországi emigránsok szerepére az irodalomszervezésben és így tovább. Az irodalomtörténeti hátteret is megrajzolja tehát Fábry formálódó íróiemberi alakja köré, mely az „etikai hangsúlyú krisztiánus-reformeri gondolkodástól” jutott el a fokozódó szociális érzékenységen keresztül az „emberirodalom” ideáinak vállalásáig. A húszas évek második felében pedig már a„valóságirodalom” következetes harcosaként marxista esszéíróvá és kritikussá érett, s megtalálta az utat azokhoz a világirodalmi (elsősorban német és szovjet-orosz) írók világához, akik egyértelműen a proletariátus ügyének támogatásához csatlakoztak. Ez a törekvés kétségtelenül összecsengett a szocialista elvek hirdetésével és a szocialista realizmus célkitűzéseivel, melynek valóságirodalmi szemlélete a Sarló 1931 szeptemberében rendezett nagy jelentőségű kongresz- szusa után a mozgalom irodalmi programjává is vált, s legjobb eredményeit a szociográfiai irodalomban érte el. A valóságirodalom jellegét, lényegét és alkotóinak érdemeit elemezve Fonod rámutat az előforduló túlkapásokra és a téves alapállásra is: „A valóságirodalom képviselői, köztük elsősorban Fábry nem abban tévedtek, hogy a jobboldallal nem keresték a kapcsolatot, hanem abban, hogy a potencioná- lis szövetségesekkel szemben súlyos taktikai hibát követtek el. Forradalmi harcukhoz ugyanis a türelmetlenséget, más irányzatok, elképzelések szektás megbélyegzését választották.” (92. old.)

Ügy érezzük, hogy ez a második fejezet lehetőséget nyújt néhány kiemelt és nem érdektelen kérdés megközelítésére. Például arra, hogy a monográfus szemléletének komplexitását és objektivitását Illetően milyen ismérvekre figyelhetünk fel bizonyos vitás kérdések értékelésekor. Főnöd szemléletének teljességre való törekvése ugyanis jól érzékelhető könyvének azokban a részeiben, amelyekben Fábry túlzásait, tévedéseit, illetve kritikusi értékrendjének esetleges megingásait láttatja.