Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - FÓRUM - Kövesdi János: Thália istennő rázós szekerén ülve ... (Kerekasztal-beszélgetés a kassai Thália Színpadról)

hoz; az avantgárdhoz sorolható jelenkori magyar drámaírók műveit nem tudjuk műsorra tűzni.

— A magam részéről ezzel nem tudok egészen egyetérteni; Gombos Ilona is említette, hogy „közönségünk nem szereti, ha tanítgatjuk”, vagyis a közönség „visszahódítása” nem csak agyonjátszott vígjátékírók müveivel képzelhető el, elvégre a Thália is bebizonyította már, hogy igényes darabokat is képes kellő színvonalon játszani, lásd Örkény István Tóték című színjátékát, mely sikert aratott a vidéki közönségnél is. Tehát úgy gondolom, hogy a Tháliának a közönség bizalmának a visszaszerzéséért, hogy úgy mondjam, „kétfrontos harcot" kell vívnia, az igényesebb, akár az avantgárd drámairodalomról sem szabad lemondania. Ha a Thália „nevelni", ízlést formálni is akar, márpedig meggyőződésem, hogy ez szándékában áll, akkor nem etetheti a közönséget csak vígjátékokkal. A „népszínház-jelleg” túlhangsúlyozásával egy kicsit vigyázni kell, nehogy a Thália átessen a ló másik oldalára. Hiszem, hogy a közönséget nemcsak úgy lehet visszahozni a színházba, hogy a Thália Színpad leereszkedik a közönség igénytelenebb rétegeinek elvárásaihoz, hanem úgy is, hogy megpróbálja kellő eszközökkel és módon fölemelni magához a közönséget...

GYÜRE LAJOS: Én inkább egy másik dolgot vetnék föl, mégpedig az első köztársaságbeli itteni magyar irodalom kérdését. Ügy vélem, hogy a mi színházunknak föl kell karolnia, föl kell vállalnia az első köztársaság csehszlovákiai magyar drámairodalmát is. Mint dramaturgnak konkrét elképzeléseim vannak, két-három darabot már a legközelebbi évadokban szeretnék besorolni a műsortervünkbe. Gondolok itt Márai Sándor A kassai polgárok című darabjára, olyan mű ez, amelyben — hogy eloszlassam a Márai- val szembeni esetleges előítéleteket, mert régebben voltak vele kapcsolatban fönntartások — semmi kivetnivaló nincs, sőt ez a műve inkább a polgári humanizmus irányába mutató dráma, egyébként történelmi drámáról van szó, a középkorban játszódó rozgonyi csatát jeleníti meg. A másik Sziklay Ferenc Pünkösdi lányok című darabja; gondoltam, hogy még bemutatnánk Sebesi Ernő egyik művét, mint közismert, ő több jó darabot is írt. Persze az említett színdarabok szövegkönyvének a beszerzése nagy gond, mert csak búvárkodással tudunk hozzájuk jutni.

TAKÄTS EMÖD: Meggyőződésem, hogy a Thália Színpad dramaturgiai tervei minden esetben helyesen, érdeklődésre számottartóan voltak összeállítva. Ámde a terv és az előadás két különböző dolog. A néző a dramaturgiai tervvel az előadáson ismerkedik meg és ha netán csalódik, akkor esetleg azt mondja, hogy nem jó a repertoár. Ne ringassuk magunkat abban a tévhitben, hogy a nézők többsége talán konkrét darabokért jár színházba. Az sem érdekli, hogy egy-egy előadás szövege honnan való. Szépet, szép játékot akar látni. Ha a színészek nem tudnak kapcsolatot teremteni a nézővel, ha nem köti őt le az, ami a színpadon történik, akkor sem elsősorban a darabbal szemben fejezi ki elégedetlenségét, hanem a rendezővel, színésszel, színházzal elégedetlen. Ilyenkor aztán mi, színháziak is lehetünk elégedetlenek önmagunkkal. Hogy miként oszlanak meg egyes nemzeti drámairodalmak alkotásai a tervekben, az mindig attól is függ, hogy a megismertetésen túl tartalmilag és eszmeileg megfelelnek-e az adott dramaturgiai terv célkitűzéseinek. Ezen pedig sokat lehetne vitatkozni... Hiányok mindig írhatók a színház számlájára.

KMECZKÖ MIHÁLY: Az adott körülményekhez képest viszonylag kiegyensúlyozottnak -mondható a Thália Színpad „dramaturgiai struktúrája”. Elmaradás mindenekelőtt a baráti szocialista országok kortárs drámairodalmának bemutatása terén mutatkozik. Társulataink repertoárja azonban nagy vonásokban kiegészíti egymást, ugyanis a két társulat a tárgyalt időszakban egyetlen, egységes dramaturgiai terv szerint dolgozott.

— A közönség és a Thália Színpad kapcsolatáról beszélve jó lenne megkeresni azokat az okokat, hogy vajon miért csappant meg az utóbbi években oly nagymértékben a Thália nézőinek a száma. Egyrészt persze, amint itt is beszéltünk róla, számolni kell a televízió „negatív", közönségelszívó hatásával, másrészt viszont csakugyan érdemes lenne -kideríteni, hogy milyen szinten áll a Thália nézőinek az igénye, milyen irányban fejlődik vagy alakul az érdeklődési köre. Egyelőre az érdekelne, hogy önök miben látják ■elsősorban a nézőszám rohamos csökkenésének az okát?

LENGYEL FERENC: Abban, hogy már bennünket is elért a „fogyasztói társadalom ■szele”.

GOMBOS ILONA: Nem egészen.