Irodalmi Szemle, 1989
1989/6 - BESZÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam alkotmánylevele — nemzetiségi szemmel (III. befejező rész)
zással függ össze, ez pedig a mi körülményeink között magába foglalja a nemzeti különbözőség valamennyi esetét. E kulturális közösségnek egyik ismertetőjele és külső megnyilvánulási formája a nyelv. A hatodik fejezet a fogalmakat a Saint-Germain-en-Laye-i nemzetközi szerződés szövegéből vette át. Az említett szerződés 7—9. cikkelyének az alkotmánylevél 128—132. §-a felel meg. Közelebbről a 7. cikkely a 128. §-nak, a 8. cikkely a 130. §-nak, a 9. cikkely pedig a 131. és a 132. §-nak. Ezzel szemben az alkotmányjogi bizottság 1920. február 24-ei (Tisk 2421) jelentése szerint a 131. és a 132. § rendelkezése nem a nemzetközi szerződés alapján került az alkotmánylevélbe. Ezekre a csehszlovák állam nem kötelezte el magát Saint-Germain-en-Laye-ben.140 Ez a szerződés alkotta a kisebbségek védelmének nemzetközi jogi alapját. Abból indult ki, hogy a kisebbségek védelme részben különböző nemzetiségű csehszlovák állampolgárokra, tehát egyedekre, individuumokra vonatkozik, részben a nemzeti, a vallási és a faji csoportokra, közösségekre. Tehát zömében csak az egyedek számára biztosít védelmet, mégpedig különös védelmet, individuális jogokat. Ezt a felemás helyzetet a következő sorokban közelebbről is áttekinthetjük. A nemzetiségi jogoknak mint kollektív jogoknak az elismerése tulajdonképpen a 131. és a 132. §-ban történt. Lényegében ez a két szakasz született a kisebbségeknek mint közösségeknek a védelmére. A 131. és a 132. § azonban nem meríti ki teljes egészében a kollektív jogokat. Ilyeneket nemcsak ez a két szakasz, hanem még az alkotmánylevél 129. §-a alapján kiadott nyelvi törvény is tartalmaz, amely az alkotmánylevél részét képezi. A 128. és a 130. szakaszban viszont a kisebbségek tagjainak individuális jogait találjuk, s ezek szoros összefüggésben állnak az alkotmánylevél ötödik fejezetével, amely az állampolgárok jogaival és a szabadságjogokkal foglalkozik. Hasonlóképpen találkozhatunk ezekkel a kisebbségi szerződés 7—9. cikkelyében. E három közül az első, tehát a 7. cikkely az egyedi jogokról szól, az utóbbi kettő pedig, azaz a 8. és a 9. cikkely a kisebbségek kollektív jogairól. Tehát olyan jogokról, amelyek esetében a törvényhozó az egyedekre nem úgy tekintett, mint önálló egységekre, hanem — legalábbis elvben —■ mint nagyobb (nemzeti, vallási, faji) közösségek részeire. Mindezek ismeretében a fentieket úgy lehetne összefoglalni, hogy az alkotmánylevél szerint kollektív jogokkal a következő javak vannak védve: a nyelv, a tanítás, a gazdasági és financiális érdekek. Megjegyzem, a 131. szakaszban található ,,saját nyelven” fogalom az anyanyelvet, a gyermekek anyanyelvét jelentette, tehát olyan nyelvet („...vyučovaní v jejich vlastní reči...”), amelyen a gyermek beszél. Ez különben nem egyéb, mint a Saint-Germain-en- Laye-ben 1919. szeptember 10-én megkötött kisebbségi szerződés 9. cikkelye „propre langue” fogalmának átvétele. A „saját nyelven való tanulás” (131. §) fogalmán pedig a nyelvet nem mint tantárgyat, hanem mint a tanítás eszközét kell érteni. Az alkotmánylevélben a „nemzetiség” vagy a „nemzet” nem más, mint az egyedek összessége, mégpedig mind etnológiai értelemben (germánok, szlávok, zsidók stb.), mind nyelvi szempontból (anyanyelv, társalgási nyelv). A legfontosabb közülük a nyelvi összetartozás. A Saint-Germain-en-Laye-i nemzetközi szerződésben a „race” (cseh fordításban „rasa”) a nemzetet jelenti etnológiai, a „langage” viszont kulturális-politikai értelemben. A 131. szakaszban azonos fogalmat jelent a „nyelv” és a „nemzetiség” kulturálispolitikai szempontból, míg a 130. § a nyelv mellett még a nemzetiségről is említést tesz. Az alkotmánylevél a hatodik fejezet címében tudatosan használja a „nemzeti” kisebbség, s mellőzi a „nemzetiségi” kisebbség fogalmat. Az alkotmányjogi bizottság 1920. február 24-ei indokolása szerint ez azért történt így, mert — úgymond — „testvéreink Szlovákiában és Kárpátalján, ugyanúgy, mint a volt Magyarország más nemzetei, nagy keserűséggel vették tudomásul, hogy megtagadták tőlük a nemzet jellegét, és puszta nemzetiségként alacsonyították le őket”. Az alkotmányjogi bizottság tehát ezt a méltánytalanságot akarta elkerülni.141 A kisebbségi szerződés és az alkotmánylevél hatodik fejezete nem állt összhangban a nemzetiségi, elsősorban a német és a magyar politikai pártok követeléseivel.142 Ezek
