Irodalmi Szemle, 1989
1989/6 - Kulcsár Ferenc: Tépett lapok II.
„Revolvert a vetett ágyba. Könyvet a bomlott oltárra. Éber csöndet a szívbe. Az íjat feszesre — ívbe. Az íjat feszesre — ívbe. Éber csöndet a szívbe. Könyvet a bomlott oltárra. Revolvert a vetett ágyba.“ „Áttörni! Nincsen, nincs pokol. A világ palettája ég. Áttörni zászlók tengerét. Ragyogásod lehet csak a lét. Szemed örvénylő égövén a szél napot, holdat s csillagot sodor. Áttörni! Nincsen, nincs pokol.“ „Megejteni azt, mi forrong kezdetektől. Legyen szilárd, ragyogjon, mint a kő. Ásványi csönd legyen, egy-idő. Húsává legyen hegynek a te húsod. Egyensúlyt a földnek, amin állsz. Légy az igéző: mutasd az élet misztériumát. Testedre nincs koporsó. Hattyú — énekelj! A mindenséggel, vele vétkezel.“ „Törekedsz az elmúlásra: nincsen időd semmi másra! Az öröklét megérintett, de elhagyod — leinted. Maradjon örök csak az elmúlásban gyökerező munka: a hibátlan! Ha nyílik ily virág, utódaimra szálljanak szirmai: föld a poraimra.“ „Én úgy vagyok, hogy nem vagyok: történelmem sosem ragyog, történelmem sosem dadog. Éjfél és napfél határán állok, s nem sírok és nem is kiabálok.“ „Kiittad az élet mérgező italát és részeg vagy. A szíved télen át
