Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - HOLNAP - Mészáros Ottó: Beférkőzés, Így van, Örökszép játékaid - Mórocz Mária: Vakvilágban
MÉSZÁROS OTTO Mórocz Mária BEFÉRKŐZÉS A felület simaságára gondolok legyen bármekkora az utcák csomagjára esernyők alatti bicegésben fluoreszkáló tömegre Akár a lendület letapogat és érzékel minden tagomban a kitaposhatatlan ferdeség — besüppedt cipő A felület simaságára gondolok nem a tiszta lappal indulókra kik fehérségükkel etetnek minden pocsolyát ácsorgással az árnyékot A meghajlás ívére gondolok az átfonődásra bástyák között szuszogok csupasz ínyű lényként ÍGY VAN (Valaki éjhosszat kísért) (Akár egy most végző takarítónő) (Még felvisz az égbe) (Egy maroknyi éjszakát) (És elrugaszkodik a Tejútról) a szenteltvíztartókban reggelre felforr a lélek aki tegnap még kacérkodott a világgal ma képek földjén heverő megerőszakolt angyal jobb híján felfalt szárnyai maradványait rejtegeti VAKVILÁGBAN Gyarmathy Lívia filmje nem más, mint definíció — másképpen. Jelentés egy helyzet kellős közepéből. Kiváló társadalomrajz a nyolcvanas évek Magyarországáról: a jampeckedő melósokról, emancipációt megvető vénlányokról, a gyors fejlődés diktálta új szerepvállalásról, s ennek kereséséről. Mintha ezek az emberek az önmagukhoz vezető utat veszítették volna szem elől. De kezdjük az elején. Négy munkás, találmánya fejében, jutalomban részesül, amit persze illik megünnepelni. Ilyenkor az egyszerű ember is megengedi magának az amerikai cigarettát; ő az, aki csokrot osztogat a szemre- való fiatal teremtésnek, majd nem fizeti ki, illetve barátaival fizetteti ki — bájosan friss jelenet, mondhatnám hrabali. A hazaérkező munkást (Lukáts Andor) felesége az ajtóban várja mosolyogva, kedvesen, türelmetlenül. A belépő férj ezt nem tudja mire vélni — illetve igen: meg van róla győződve, hogy hitvese a jutalompénznek örül ilyen lelkesedéssel. Szinte megijed önmagától, amikor kiderül, hogy ma van a születésnapja, ezért az izgatott várakozás, a család kis ünnepséget készített elő. Attól az énjétől retten meg, aki szeretteiben is csak a pénzsóvár tekinteteket tudja felfedezni. Az ezt követő jelenet, amelyben kislánya Beethoven-darabot zongorázik, stílustörésként hat. A falakon svenkelő kamera régi képeket mutat, majd „kioson” az utcára, ahol egy közönséges, megjátszott, erőltetett Jelenet tanúi vagyunk. Bizonyára van [logikai) összefüggés a képsorok között, de annak semmi köze a filmhez. A történet a másik szálon két ember kapcsolatát, viszonyát tárja elénk, a városban játszódó események közé ékelve montázsjelenetekként, így fokozva a feszültséget. Nagyszerű a rendező vonalvezetése, ahogy a két fonalat egybekapcsolja. Térjünk azonban vissza az ünneplő brigádhoz, mert ennek a jelenetsornak a filmszerűség és a mondanivaló szempont-
