Irodalmi Szemle, 1989

1989/5 - BESZÉLŐ MÚLT - Pukkai László: A „Hanza” Szövetkezeti Űjság népnevelő, kulturális és irodalmi tevékenysége

beszelő molt rosszértelmű, azonban hiába törülnék el, a paraszti társadalmi helyzet csak megma­radna, azt kell tehát megváltoztatni, nem a nevet, akkor a sző értelme elkopik, 3. különben pedig az, amit a paraszt sző je­lent, nem mindenestül alacsonyabbrendű- ség, hanem ellenkezőleg, időtlen emberi és társadalmi érték is.” Vavrik Ferenc, a HSZÜ és így Szőke közeli munkatársa is, 1940. X. 19-én írta Szőkének: „Nagyon érdekes most a pa­raszt sző körüli vita. Az én véleményem az, hogy igenis, használni kell, csak le kell róla hámozni mindazt, ami rája ra­gadt és ami más értelmet ad neki.” Veres Péter De igenis parasztok va­gyunki c. írásában vállalja a paraszt nevet, csatlakozván így a vitázók második tábo­rához. „A Dunántúl és Felvidék, amely vi­dékén kifogásolják a parasztok a paraszt elnevezést, az Alföldön és az irodalomban elfogadják és magától értetődőnek tart­ják (...) Amíg a parasztság mint osztály meg nem szűnik, mint fogalom is megma­rad.” A vita is bizonyítja a népi írók mozgal­mában kialakult irányzatok létezését (Sza­bó Dezső elítélte a vitát), de a vitát el­dönteni valóban csak társadalmi változá­sok tudták: a felszabadulás, az új társa­dalmi rend építése, s benne a parasztság helyzetének megváltozása, helyének meg- lelése. Befejezésül szeretnék köszönetét mon­dani mindazoknak — elsősorban Szőke Péternek —, akik segítettek a részletek megértésében, s kölcsönadták a Hanzával kapcsolatos anyagukat. Tudatában vagyok annak, hogy e tanulmányba sűrített bár­mely rész megérdemelné, hogy bővebben foglalkozzunk vele, de az időszerűség és a téma kevésbé feltárt volta azt sugallta, hogy a feldolgozás eme szerkezetét vá­lasszam. JEGYZETEK 1. Arató E.: Tanulmányok a szlovákiai ma­gyarok történetéből 1918—1975, Budapest 1977, 105. 2. Nagy F.: Hanza Szövetkezeti Naptár, Ko­márno 1935, 35. 3. Balogh E.: Duna-völgyl párbeszéd, Bra­tislava 1974, 76. 4. Nagy F.: Uo. 5. SOKA Galanta, C. 398/1931 prez. 6. VÝMER: Slovenské zvesty č. III-l. 530/ 1945 7. Turczel L.: Két kor mezsgyéjén, Bratís lava 1967, 157. 8. Hanza Szövetkezeti Újság (tovább HSZO) 1928. IV. 1., 1. 9. HSZO, 1928. IV. 15., 1. 10. HSZO, 1928. IV. 15., 4. 11. HSZO, 1937. III. 15., 5. 12. HSZO, 1939. V. 4., 2. 13. HSZO, 1934. II. 1., 7. 14. HSZO, 1939. IV. 1., 6. 15. Hanza Szövetkezeti Naptár (tovább HSZN), 1935, 15. 16. HSZN, 1943, 38. 17. HSZN, 1943, 44. 18. Szőke átadta az anyagot a Szövetkezeti Kutatóintézetnek, onnan kölcsönözte ki, hogy áttanulmányozhassam. 19. HSZN, 1941, 121. 20. Az összes levél, melyből idéztem, a Szö­vetkezeti Kutatóintézet tulajdona. 21. HSZN, 1941, 121—160. 22. Kelet Népe, VI. évt. 20. szám, 1940. XI. 1., Budapest 23. Társadalomtudomány, A Magyar Társada­lomtudományi Társulat folyóirata, Buda­pest, 1941. 1. szám

Next

/
Thumbnails
Contents