Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - HOLNAP - Cs. Liszka Györgyi: „Az ítélet régen kimondatott” (Gondolatok Gál Sándor verseiről)

nemzedékek idegvégződései érzékelnek? Apái, öregapái tévedéseit böjtöli minden generáció, tehát majdan a jelen alkotóiét fiák és unokák. S ez így lesz végestelen- végig csupán azért, mert egyetlen idő létezik, s ebben az egyetlen időben csupán az eltávozottak tetteit merjük fölülbírálni. „Ahogy a szél a falombot / idehajított a tehetetlenség“ (Meghajolva). S hasonló szép sorok ritkán vettetnek papírra ezen a tájon, hiszen a latolgatás, a félelem rossz tanácsadó. Az idő ez az egyetlen, nyomasztó idő meg halad, s mire dönte- nénk, „nem tudom visszaidézni” (Kudarc]. E ciklus, de a kötet, sőt talán Gál egész eddigi munkásságának egyik legérdekesebb, legmeglepőbb verse a Lázoörbe: meglepő modernségében, könnyed játékosságában, frappáns csattanójával. A kötetnek tán egyedüli verse, amelyet nem a bánat, a gond, a halál leng körül.

Az Amit keresünk ciklusában Gál Sándor folytatja a Folyó ban megkezdett sort. Csakhogy hangja megkeseredett-csendesedett, nem perel vissza lázadva semmit immár, csak figyelmeztet, elmond, sulykolja belénk a múltat, hogy helyesen látva, okulva rendezni tudjuk végre jelenünket a jövő érdekében. Hangja a magszokottrál is szomorúbb, pesszimistább: ,,kirekesztve a mozdulatokból / tudni a megvalósíthatat- lant ' ami csak belülről látható / ami úgy a miénk / hogy elhagyott / hűtlen-hűségestül / s távolodván már látni / a túlélőket ahogy / letapossák a horizontokat“ ( Szüret j.

Valóban igaz lenne az a kijelentés, amelyet Gál a Folyó egyik versében, a Könyörgésben fogalmaz meg: „más utak és / más mezők nincsenek is már / mielőt- tünk”? Vagy van még esély, csak hát „különbséget tenni / ki merne most?“ (Március sötétje)

A harmadik ciklus, az Egyetlen idő az előző Gál-köteíre emlékeztet képzettársításaival, a költő alkotta szóösszetételeivel. Egyetlen idő az Éden és a Golgota között a születés és a halál ideje, mert minden születés halál is egyben: „Nincs honnan és nincs hová” (A reggel pillérei]. „Nem a halálról gondolkodom / hanem a halálig elvezető útról“ (Egyetlen idő) — ez jellemzi legérzékletesebben Gál Sándor költői pályáját, s e kötet verseit maradéktalanul. Ám ezt az utat mindvégig körüllengi, áthatja a halál szele. Ez az egész, egyetlen időt felölelő út mintha készülődés volna, örökös készenlét a halálra: „Lásd nem

a gondolat a helyzet megalázó” (A helyzet)

Gál ifjúkori verseiben is rengeteget szerepelt már a halál s rokonértelmű szavai. Ebben a kötetében az eddigieknek a csúcsára hágott, hatvankilenc verséből ugyanis huszonnégyben (összesen negyvennégyszer) szerepel a .halál, halott“ kifejezés, s a többiben maradék nélkül fellelhető ennek hangulati, értelmi megfelelője. Gál legjellemzőbb szókincse különösebb vizsgálódás, kutatás nélkül, aszerint, ami a kötetnyi vers végigolvasása után az olvasó emlékezetében megmarad, eképpen sorakoztatható fel: enyészet, pusztulás, temető, koporsó, fejfa, sír, áldozatok, fájdalom, vér, seb, alkonyat, homály, sötétség, ősz, tél, köd, némaság, idegenség, menekülés, fekete, elhagyott, kihűlt, végső, értelmetlen, felesleges.

Gál Sándor versesköteteinek kiadási idejét akkor is megállapíthatná az olvasó, ha a könyvkiadó nem jelezte volna dátummal a megjelenését. Ugyanis valahányban, a legelsőtől a legutóbbiig, találhatunk „életkorverseket”. Az Egyetlen idő sem kivétel. A Magányunk előtt ajánlása és a Tíz emberöltő foglya árulkodik Gál éveiről: ..öt évtized / öt bazalttömb elég lehetne a / megváltáshoz“. Hasonlóan végigkíséri Gál köteteit a népdalszerű versek jelenléte. Ezek néha erőszakolt néha üde, könnyed ritmusú dalocskák. Egyik bírálója írta ezzel kapcsolatban: „Azt a gondolati igényt, amelyet Gál legjelentősebb értékének tudunk, (...) az effajta dalok nem bírják el. Legtöbször meg sem kísérlik felmutatni” (lásd Irodalmi Szemle 1977/3). Az Egyetlen időben Gálnak sikerült ezt az állítást megcáfolnia. Vízillatú szélben című verse dalformát követ, s nem csupán megkísérli felmutatni a gondolatot — a vers maga a gáli gondolat.

Aki ismeri a költő eddig megjelent versesköteteit, minden bizonnyal felfigyelt arra, hogy Gál Sándor kedveli a természeti képeket, a helységneveket, a természettel kapcsolatos tulajdonneveket, szereti ezeknek a konkrét dolgoknak valamiféle elvont dolgokhoz kapcsolását, s így alkot egészen új, költői fogalmakat, kiilönös-jel- legzetes kötőjeles képzettársításokat. A már ismert, vissza-visszatérő szóösszetételek mellett (holló-idő, feketerigó-alkony stb.) újabbak is felbukkannak mindig, s e kötet legsikerültebbjei: ceruza-Cézár, provincia-szürkület, szivárvány-ostor, hegy- él-derengés, keréknyomok varjú-fekete ma