Irodalmi Szemle, 1989
1989/4 - HOLNAP - Hodossy Gyula: „... csak egy fekete lyuk marad a csillag helyén”
Hodossy Gyula „...csak egy fekete lyuk marad a csillag helyén“ Az idei januári gyászos színű Irodalmi Szemlében Pálovics Lászlónak megjelent egy novellája Szupernóva-robbanás címen. Amikor a novellát olvastam, már tudtam a megrendítő hírt: Pálovics László — a mi Kenyánk — halott. „Lenyűgöző a csillagok halála, de a legérdekesebb minden bizonnyal a legnagyobbak megsemmisülése” — így szól novellája nyitó mondatában az olvasóhoz. A későbbiekben így folytatja: „Reggel 6.25-kor vad afrikai törzsek rituális zenéjére emlékeztető őrült hangkaval- kád ébresztette fel A. I. Lajost. Dühöngve marcangolta dobhártyáját, erőszakosan, durván. A. I. felemelte a kezét, és meghúzta a feje fölött lógó, vészfék-fogantyú- ra emlékeztető kart. Az irritáló zaj megszűnt, A. I. felnyitotta szemét, és bágyadt- szomorúan elmosolyodott. Sajnálta, hogy álma ismét félbeszakadt (...) És a bágyadt-szomorú mosoly mindig megjelenik az arcán a neofolk vekker ébresztése után, minden reggel, nap nap után.“ A „neofolk vekker” ezután csöröghet kedvére A. I. Lajos álma ellen, hatalma most már parányivá törpült, félbeszakítani az álmát többé nem lehet. A „vad afrikai törzsek” bolygója utáni álmodozás most már örök folytonosságot élvez. Valósággá nem válhat. A. I. Lajos álma megegyezett Kenya álmával. Pálovics László egy érsekújvári anya néger, azaz félvér gyermeke volt. Amióta ismertem, minduntalan haza vágyódott. Haza, egy ismeretlen hazába, Kenyába. Apja után, ismeretlenül. A valószínűleg veleszületett érzékenységét fokozhatták az őt bőre színe miatt, gyermekkorától — élete utolsó pillanatáig — érő csúfolódások, megaláztatások. Különbözött az „itteniektől“. Nemcsak bőre színe miatt volt más. Környezete kihívásaira adott ösztönös, de tudatos válaszai is mások voltak, másképp nyertek kifejezést, mint ahogy azt megszoktuk. A másság elviseléséből pedig rendszerint elégtelenre vizsgázunk. ,,Ö az abszolút kisebbségi” — ezekkel a szavakkal szoktuk bemutatni Pálovics Lacit barátainknak. Ez a csehszlovákiai magyar néger fiú 1966-ban született. 17 éves kora óta rendszeres lakója volt a művelődési táboroknak, verset mondott és népitáncolt. Pár évig — amíg igényt tartottak rá — kivette részét a Csemadok érsekújvári szervezetének mindennapos teendőiből. Részt vállalt az Iródia szervezői és alkotói munkájában. Verseket és novellákat írt. Tehetséges volt, ennek megfelelően fokozottan érzékeny, és „vesztére“ egy álmot melengetett szívében. 1989. február 5-én Bajcsnál a csikorgó vonatkerekek az ,.álom” örök folytonossága mellett tették le könyörtelen voksukat.