Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - LÁTÓHATÁR - Kukorelly Endre: Ó, édes árny; (XCI. St. Germain grófjának ön-arca)

akinek hiszem, az vagy, akinek hiszlek. De Ki Él

mibennünk, hogy ennyire erős érzések takarnak el. Te vagy: Kert Irgalom, Csalódás, Ingatagság, a Gonosz, a Részem és az Ügy. Bennem egészen megtalállak, keveredj el bújj el titkos kis rekeszekben.

Ezernyi hely lehet, ezernyi ezer apró hely a testen. Remegő izmok kifáradt bőr, mélykék barázdák kutak és államások. Liget. Inni kell, kívánni egy kis pancsot.

A csípőd két kicsi grüberlijéből inni.

Játék

komor és egyszerű, esélytelen vagy és nincsen semmi esélyed kívüle. És indul, menni akar marad vagy tovább csusszan innen aki tud. Belezuhan, aki tud.

Ű érzi ezt, érzi

nagyon is. Látja, ahogy zuhanok látod és hagyod.

Illik hozzád. Ne mozdulj.

Ne segíts, így kell.

(XCI. St. Germain grófjának ön^arca)

Amaz elvét s célját a nagy egésznek a természet csodáit felkutattam s aranyát is, mélységes-mély folyamban elfogtam és megleptem ahogy éled és elmondtam miként fogan a lélek anyaölben ütvén tanyát, s alattam a föld alatt uralkodik a magban búza, szőlő, kenyér és bor, az élet.

A semmi volt? Isten akaratából lettünk? Kerestem min nyugszik és mi nyugszik felettünk dicsőítvén, kételkedvén s remélve de semmi biztosat, s bizonytalant se leltem. Fölmértem a világot és elhívta lelkem meghalni, hogy ne tudjak semmit végre.