Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - IRODALMI ÉLET - Grendel Lajos: Irodalom és megújulás

a magyar iskolahálózatot, mivel ennek kapcsán több mint kétszáz magyar tanítási nyelvű iskolát szüntettek meg. Ebben a tekintetben azonban a városokban is aggasztó a helyzet, mert az iskolák sorvadása olyan asszimilációs folyamatot gyorsít föl, amelyet csak képmutatással lehet természtes asszimilációnak nevezni. Súlyosbítja oktatásügyünk helyzetét, hogy csaknem teljesen fölszámolták az anyanyelven történő pedagógusképzést, hogy a többségi nemzetek iskoláihoz képest kevésbé fejlesztették a magyar iskolák anyagi ellátottságát. A csehszlovákiai magyar művelődésnek, tudománynak, művészetnek, muzeológiának nincs egyetlen hivatalos intézménye sem. A magyar iskolákban nálunk — ellentétben a Szovjetunióval — nem oktatják sem a magyar történelmet, sem a magyar művelődéstörténetet. Társadalmi kezdeményezésekből alig, független alapítványokból pedig nem lehet ilyen tevékenységet folytatni.

Nem kisebb problémák halmozódtak föl az anyanyelv használatában is. Nem vagy csak korlátozottan lehet magyarul használni a történelmi, földrajzi és helységneveket, s az erre vonatkozó alkotmányos jogainkat belügyminiszteri rendeletek korlátozzák, ami egy alkotmányos jogállamban teljesen törvényellenes állapot. Mivel a nemzetiségi kérdésben felgyülemlett problémák és megoldatlan kérdések a jövőben veszélyes konfliktus- forrássá válhatnak, s mivel a politikai-gazdasági struktúra átalakítása szempontjából a nacionalizmust tekintjük az egyik legfőbb veszélynek, szükségesnek tartjuk a nemzetiségek iránti politika alapjainak újrafogalmazását, az állampolgári és a kollektív nemzetiségi jogok megerősítését, a nyelvhasználatnak nyelvtörvény útján való szabályozását az egyenjogúság elve alapján. Fontosnak tartjuk, hogy a nemzetiségek saját ügyeikben — mint az iskolaügy, kultúra, tudományos élet, alapítványok, egyesületek stb. — autonóm módon maguk dönthessenek az ehhez szükséges képviseleti rendszer kiépítése útján. Szükségesnek tartjuk, hogy a készülő új alkotmány tartalmazza a hazánk által is aláírt nemzetközi egyezségokmányok megállapításait, főleg a politikai és polgári jogokról, valamint a hátrányos megkülönböztetés minden formáját tiltó egyezségokmány elveit. Javasoljuk, hogy a szövetségi alkotmányban külön fejezet foglalkozzék a nemzetiségek jogaival, és ez konkrétan rendelkezzék a nemzetiségek autonóm jogairól és egyenrangúságáról. Az új alkotmány ismerje el a nemzetiségek jogát a nemzeti integritásra, az egyetemes nemzeti kultúrájukkal való kapcsolatra.

Az elmúlt két évben sok szó esett a csehszlovákiai magyar sajtó, ezen belül különös hangsúllyal az irodalmi sajtó helyzetéről. Megállapítottuk, hogy irodalmunk egyetlen igazi fóruma az Irodalmi Szemle, a többi napi- és hetilap nem irodalmi profilú, s az irodalomnak és az irodalmi publicisztikának csak igen korlátozott hely jut benne. A Magyar Szekció vezetősége szükségesnek ítélte, hogy a problémát több ülésen megvizsgálja. A Fiatal írók Köre új folyóirat alapítását kezdeményezte, s javaslatát a Szekció vezetősége jóváhagyólag továbbította felső szerve, a Szlovákiai írók Szövetsége vezetőségéhez. Többen, így Tőzsér Arpád, Duba Gyula, Dobos László és mások egy kéthetenként megjelenő irodalmi-publicisztikai lap megindítását javasolták, ám ennek koncepciója még mindig nem készült el. A magam részéről úgy látom, hogy mind a két kezdeményezés valóságos igényeket fejez ki, s támogatásra talált a csehszlovákiai magyar írók közösségében, bár éles viták folytak vezetőségünkben arról is, hogy melyiknek legyen pillanatnyilag primátusa, melyikre van sürgetőbb szükség és reálisabb lehetőség irodalmunk jelenlegi állapotában.

Ebből az egyetlen részletkérdésből is kitűnik, hogy szekciónk veztősége nem mindenben tud egységes álláspontra jutni, ám a belső nézetkülönbségek nem szabad, hogy kikezd !ék a vezetőség egységét olyan elvi kérdésekben, amelyektől irodalmunk jövője függ. Állásfoglalásunkat annak a meggyőződésünknek a jegyében fogalmaztuk meg, hogy országunk, de a térség többi szocialista állama is történelmi sorsforduló elé érkezett. A sztálinista szocializmusmodell további fenntartása annak a kockázatával jár, hogy a térség államai végleg lemaradnak a harmadik ipari forradalomnak is nevezett technológiai versenyben immár nemcsak a Nyugat, hanem számos, a közelmúltban még fejlődő országnak számító állam mögött is. A korszellem azt diktálja, hogy a sztálini modell helyett a szocializmusnak egy olyan, demokratikus modelljét hozzuk létre, amely felszabadítja az emberi alkotóenergiákat és képes jól gazdálkodni az itt élő nemzetek szellemi tőkéjével. Nem szeretnénk, ha ennek az átalakulásnak káosz és anarchia lenne a kísérőjelensége. Hogy ezt elkerüljük, halaszthatatlannak ítéljük a népgazdaságban, a politikai életben, a kulturális életben és a nemzetiségi kérdésben az