Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - Vajkai Miklós: Ősi elemek (elbeszélés)

Anyám mindenféléről karattyolt.

Olykor tőle nagyon is távoli eszmék foglalkoztatták.

— Van megdicsőülés ... Éspedig az, amikor eljutok önmagamlgl Van a hitnek értelme, éspedig akkor, ha önmagamat választom hitem céljául...

Atyám, aki évtizedeken át e közösséget szolgálta, csendesen intette le Anyámat.

— Ne káromold azokat, akiknél bebocsáttatást nyertél... Ne káromolj bennünket, kik otthont adtunk Neked ...

Anyám megint példabeszédeket mondott, és mi eleinte még mókásnak véltük a föllépéseit. De idővel mindannyian elismertük, hogy ezek a kinyilatkoztatások rezonálnak bennünk. Igen, visszhangzottak bennünk Anyám történetei, pateti- kus mondatai bennünk kongtak. És Hágár megérezte ezt. Idejött. Ránk mosolygott. És mi gyermetegen visszamosolyogtunk. Egyedül érkezett, és mégis, mintha bekerített volna bennünket. Mintha a karjával egy távoli magaslatról kört rajzolt volna a Falu köré. És ez a kör Anyám varázserejével élni kezdett. A kör. Ez a láthatatlan kör, mint egy elven kötél.

„A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál; melyet az Űr Isten teremtett vala...”

Igen. A Kígyó. Ez a visszataszító, borzongást kiváltó élőlény... A Kígyó, amely ha gerincét töri, önmagát zabálja föl, önmagát emészti el... A Kígyó, amely ott csuszamlott, ott tekergőzött a világmindenség első asszonya előtt. A Kígyó, amely éppolyan szerencsétlen, mint mi: földi halandók. Hiszen a Kígyó csak kígyó lenne, ártatlan, árnytalan, észrevétlen teremtmény, ha nem lopakodik bele az Éjszaka, és nem uralja őt ell

A Szellem — ez esetben — az élő Anyagba költözött és így szólt az Első Asszonyhoz:

„Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?”

S az Első Asszony így válaszolt a kígyó testébe bújt szellemnek:

„A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.”

És erre a kígyó megszólalt, és ráfelelte:

„Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, .és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.”

Anyám felsikoltott, ha az ősi történetek közül ezt az epizódot mesélte. A nyomorúságos és tehetetlen csúszómászót nem vette védelmébe. Az első élő Anyagot, aki nem tudott ellenállni az Éjszakának. (Anyám legalábbis így magyarázta.) Anyámat nézve: nem tartottam kizártnak, hogy maga az Űr önmagát megkísértve visszalopódzott a tehetetlen Kígyóba. A Kígyóba: amely a nagyvilág történelmének első igazi vesztese. S a vesztestől soha senki nem kérdez, és így választ sem várnak tőle. Maradnak számára a magányos utak.

„És monda az Űr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad kö