Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - FÓRUM - Csáky Károly: Egy évtized eredményei és kudarcai
nagyobb fájdalmat okozott. Az ejtett sebek nem hegedtek be mindig tökéletesen. így az újabb s egyre gyakrabban ismétlődő súrlódások aztán könnyen feltépték azokat. Igaz, a közöny, a gáncsoskodás s az érthetetlen akadályoskodás következményei nem viselnek meg mindenkit egyformán, de az érzékenyebbeket kétszeresen sújtják kultúránk kóros tünetei. A tudatos és folyamatos munkát megbénító okokat tovább sorolva el kell mondanom, hogy egy évtizedes klubvezetőségi tevékenységem alatt mindig akadtak olyanok is, akik gyanakodva néztek rendezvényeinkre; féltékenyek voltak a klubra, féltek attól, ami ott történik. A művelődési ház vezetője talán ezért bojkottálta képzőművészeti tárlatainkat, műsoros estjeinket. így nemegyszer előfordult, hogy terembért számláztak olyan rendezvényért, melynek papíron a művelődési ház is társrendezője volt. Aztán megtörtént, hogy a kulturális tervben szereplő, előzetesen jóváhagyott programunkhoz engedélyt kérettek a Lévai JNB kulturális osztályától, ahonnan ezt persze nem kaptuk meg. így volt ez például a Faragó Laura budapesti énekművésszel tervezett találkozó előtt. Meghívott vendégünk ipolysági önálló estje ezért elmaradt. Faragó Laura egyébként népszokásaink dalaiból adott volna műsort Ipolyságon. Azzal az összeállítással lépett volna a klubtagok elé, mellyel már Szlovákia számos helyén bemutatkozott előtte és utána is. A fenti táblázatból jól látható, hogy a kulurális munkánkat ért törés az első négy év után, 1982-ben állt be. Ennek okai nyilván a már említett akadályok, köztük a klubvezető önérzetét ért sérelmek s a személyét rossz fényben feltüntető kísérletek mellett az oktalan és alaptalan áskálódások, melyeket itt nem kívánok idézni. Sajnos, a Csemadok házatáján is akadtak önmagunk teremtette akadályok. Azok közül, akik pártolói voltak az első években a klubmozgalomnak, többen — Bodzsár Gyula, Himmler György, Gágyor Lajos, Képes Tiborné, Hajdó Ferenc, Blaskó László, Paulovics István, Závorszky László — kiváltak a vezetőségből. Néhányan magas életkoruk miatt nem tudták a munkát tovább vállalni, mások elköltöztek a városból. Himmler György Párkányban alapított klubot. A Balassi Bálint Közművelődési Klub azóta is gazdag programok sorát váltja valóra. Bodzsár Gyula Nagykürtösön vette át a Mikszáth Klub irányítását, Blaskó László pedig Öbáston végez aktív kulturális munkát. Azt is el kell mondanom, hogy néhány, régebben jól dolgozó segítőtársam passzivitásba vonult, a vezetőségi gyűléseket sem látogatta rendszeresen, segítségükre így nem lehetett tovább támaszkodni. A klubvezető úgy érzi, a Csemadok munkája az utóbbi években elsekélyesedett, esetlegessé, öncélúvá, kampányszerűvé vált. A klubtervek programját minimálisra csökkentették. 1982-től évente már csak 4-5 rendezvény valósult meg, s ezek színvonala Is visszaesett. A klub az utóbbi években nem rendezett, nem rendezhetett képzőművészeti tárlatokat, nem hívhatott meg magyarországi előadóművészt, nem került sor nagyobb szabású műsoros estre, emlékünnepre sem. 1986-ban például Tóth Árpád születési centenáriuma alkalmából szerettem volna a klub keretén belül egy méltó emlékünnepélyt rendezni. Indokolt lett volna ez annál inkább is, mivel még élt akkor Ipolyságon a költő kezelőorvosa, Angyalossy Ernő, akivel e sorok írója interjút is készített (megjelent a Vasárnapi Oj Szóban), Nagy László János debreceni tanár, amatőr filmes pedig filmet forgatott Ipolyságon, illetve azokon a szlovákiai helyeken, ahol a költő megfordult. Ezt a filmet a debreceniek egy tisztes rendezvény alkalmával ingyenesen bemutatták volna Ipolyságon. Sőt, eljött volna körünkbe a költő leánya, Tóth Eszter is, valamint az unoka, Hollós Máté. „Ami kedves meghívását illeti, szívesen teszünk eleget annak. Tóth Eszter is s az unoka, a kiváló zeneszerző: Hollós Máté. Színes est lehetne az ipolysági” — írta 1986. március 21-i levelében Nagy László János. Sajnos, vezetőtársaim már nem igényeltek ilyen „nagyszabású” rendezvényt, még akkor sem, ha a szakmai előkészítéstől mentesülhettek volna, s a Csemadok-kassza sem lett volna megterhelve, hisz vendégeink egy korona honoráriumot se kértek volna. Nem tudtuk a tervezett Manga-emlékünnepélyt sem megvalósítani már. Szűkre szabott, tisztességtelen keretek közt nem voltam hajlandó „elintézni” szülöttünk emlékét. Az ügyben tett előzetes tárgyalások, az összegyűjtött dokumentumanyag így csaknem hiábavaló volt. Még szerencse, hogy a Manga Jánosról készített tanulmányomat publikálhattam az Irodalmi Szemlében.
