Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - FÓRUM - Gyüre Lajos: Thália istennő rázós szekerén ülve ...
szánt mű a Nobel-díjas J. B. Priestley Váratlan vendége. Alig kezdtük meg a darab futtatását, újból beteget jelentett Danyi Irén, s a helyébe beugró Bartollás Katalin is hosszasabb kórházi kezelésre szorult. Nem játszhattuk tovább — bár most, hosszabb szünet után ismét műsorra tűztük. (Eddig mindössze 16-szor került színre.) 1988/89-ben a szezonkezdés már nem volt ilyen egyértelmű, mert belső egyenetlenkedés miatt eltávozott az együttesből Mikola Róbert és Mics Ildikó. S bár a közönség visszatért a színházához (még Beke idejében sem volt annyi bérletesünk, mint most, szám szerint 618), az annyira óhajtott sikerélmény és szakmai elismerés is jelentkezett Békés József Sándor, József, Benedekjének a bemutatása után — de nem oldódott fel az együttes belső feszültsége (ki a nagyobb színész; miért nincs meg a nagy színésznek kijáró dicsfény; ki az együttes ún. szürke eminenciása, nagyasszonya stb.). S mindezt egyesek nem a színpadon mutatott jó játékkal, művészibb megfogalmazással akarták elérni, hanem hatalmi úton, gáncsoskodással, intrikával, hamis tájékoztatással. Sok gondot okozott minden évadban, hogy minden darabhoz megfelelő rendezőt szerződtessünk. így minden produkciót más és más rendező vitt színre továbbra is. Nem alakulhatott ki tehát egy egységes és következetes színészvezetés. Ezen próbáltunk változtatni úgy, hogy legalább egy évadon belül több rendezést vállaljon a vendégrendező. Sikerült megnyernünk ennek a gondolatnak a békéscsabai színház rendezőjét, Rencz Antalt, aki egy évadon belül három rendezésre vállalkozott, s máris mutatkozni látszik ennek az előnye. S valószínű, hogy mire ez az írás megjelenik, lesz állandó rendezője a Tháliának, bár még a szerződést egyik fél sem írta alá. Próbáljuk meg hát a fentiek alapján összegezni: mi az, amit még okvetlenül meg kell tenni ahhoz, hogy a Thália véglegesen kilábaljon abból a hullámvölgyből, amelybe a 80-as évek elején került? Elsősorban meg kell teremteni a nyugodt körülményekhez szükséges anyagi-technikai bázist; rendezni kell a fizetéseket (a komáromi együttes tagjaihoz mérve); biztosítani kell az autóbusz, a teherautó, a mikrobusz és a személyautó üzemképes állapotát; professzionális szintű világítási és hangtechnikai berendezéssel kell ellátni az együttest, sőt egy video-felvevő és vetítő sem lenne luxus egy professzionális együttesnél a mai technikai robbanás korszakában. Másodszor; idejében gondoskodni kellene a megfelelő utánpótlásról a főiskolák színt és rendezői szakán a nagyobb létszámú magyar anyanyelvű hallgatók bejuttatásával, mivel nemcsak a Tháliánál, hanem a komáromi részlegnél is már többen elérik a nyugdíjkorhatárt; a színházon belül meg kell teremteni a szakmai továbbképzéshez szükséges anyagi fedezetet. Harmadszor: a Thália szervezési osztályának a nemzeti bizottságok illetékes osztályaival közösen ki kell építeni az állandó játékhelyeket, s rendszeressé tenni a színházi előadásokat olyan városokban, mint Nagykapos, Királyhelmec, Szepsi, Rozsnyó, Pelsőc, Rimaszombat, Losonc stb. Negyedszer: kimunkálni a művészeti csoportban a művek színpadi megfogalmazásához elengedhetetlenül szükséges alázatot, a szerepek adta figurával való azonosulás külsődleges jegyeit is. (Nem mondhat olyat egy magára valamit is adó színésznő, ha szerepében egy vödröt, seprűt kell bevinnie a színpadra, hogy ő azt nem viszi. Hangos kijelentését — „Jó a parasztnak így is!” — a nézők is meghallották. Abban a közösségben egy ideig nem is fogadták — s joggal — együttesünket!) Ötödször: az együttes tagjai a technikusok is. Az ő viselkedésük, magatartásuk is kihat mind a művészeti csoportra, mind pedig a közönségre. Az ún. hullámvölgy éveiben a díszletezők csoportja a büntető intézetekből frissen szabadult és hozzánk irányított emberekből állt össze, olyan átlagos két-három hónapos itt-tartózkodással. Ma elmondhatjuk, hogy ugyanolyan, vagy néhány esetben magasabb szintű végzettséggel rendelkeznek, mint a művészeti csoport egyes tagjai, s nem gond a statisztaszerepek kiosztása, mert többségükben a színészi pálya iránt érdeklődő fiatalokból verbuválódtak, akik helyszűke miatt nem kerültek be a főiskolára. Végezetül: helyre kell állítani az együttes belső nyugalmát. Ez pedig csak úgy érhető el, ha az egészséges mag vagy kidobja magából az állandóan izgatókat, vagy rádöbbenti arra: a művészi nagyságot, elismerést nem kierőltetni kell, hanem művészi szintű játékkal bizonyítani; ne önmaguk akarják megkoszorúzni magukat — várják ki azt mind a közönségtől, mind pedig a szakma értőitől. Még akkor is, ha nekik úgy tetszik:
