Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - LÁTÓHATÁR - Balázs F. Attila: Univerzum és költészet (Beszélgetés Marin Sorescuval)

# Bár sokat utazom, nem annyit, amennyit szeretnék. El akarnék még Jutni néhány helyre, ahol nem jártam. Külföldi meghívásokra válaszolva, fesztiválokon, kongresszusokon veszek részt. Jártam Mexikóban, az Egyesült Államokban és Európa szinte valamennyi országában. Egy-egy könyvem fordításának megjelentetése, vagy valamely drámám külföldi premierje szintén alkalom az utazásra. Fárasztó dolog, komoly fizikai edzettséget igényel, de a horizontok felfrissítése ellensúlyoz mindent, és jót tesz az embernek egy kis mozgás a világban.

— Az utazás egyúttal alkalom az ismerkedésre, barátságok kötésére...

# Igen, és ki szeretném hangsúlyozni a világ minden részén élő költők közeledésének, a barátságok kötésének spontán jellegét. Megtisztelt barátságával Borges, Nagy László, büszke vagyok Octavio Paz, Günter Grass, Enzesberger, Ferlinghetti, Ginsberg, Guilevic, Rózewicz, Bosquet, Juhász Ferenc és Kányád! Sándor barátságára.

— Gondolom, ezek a barátságok pozitívan hatottak a kölcsönös fordításokra.

Nem. Először voltak a fordítások, és utána kötődtek a barátságok. A pozitív hatás

inkább abban nyilvánult meg, hogy ezek a fontos személyiségek közelebb kerültek általam a román irodalomhoz. Síkraszálltam az Egyesült Államokban Eminescu angol nyelvű fordításáért, Blaga mexikói megjelentetéséért és több kortárs költőtársam népszerűsítéséért. Ezt kötelességemnek éreztem, mert hiszem, hogy a román költészet egészséges vonulatának ott a helye az egyetemes irodalom komplexumában.

— Azt hiszem, nem rugaszkodunk el túlságosan, ha most arra kérem: beszéljen a saját költészetéről.

9 A költészetemről minél rövidebben. Mert szívesebben írok egy új verset, mint magyarázzak egy régit. Az állandó állapotnélküliség állapota — és én jól érzem magam a szavaknak ebben az örök nyugtalanságában. Már nem merészelem azt mondani, hogy „intimista” verseket írok, hisz egyre nagyobb tömegek olvassák verseimet. Mégis, alkotásom kritériuma a régi: egészen intim gondolataim lefordítása a költészet nyelvére. Paradox módon a saját gondolataim sokak gondolatainak bizonyulnak. Ebből Is látszik, hogy a költő közösségi ember, a legközvetlenebb közösségi faktor.

— Hány nyelven olvassák műveit?

0 Eddig huszonöt nyelven jelentek meg könyveim. Az elmúlt évben Írországban, Angliában kettő is, Olaszországban és Mexikóban.

— Az utóbbi időben mintha kevesebb verset írna ...

# Kevesebbet közlök, de azért évente megjelenik egy-egy kötetem, és minthogy nem csak ebben a műfajban alkotok, sort kell kerítenem a többire is. Az elmúlt évben „klasszikus” verseimet, elsősorban szonettjeimet gyűjtöttem kötetbe. Régi vágyam volt a klasszikus formákkal is megbirkózni. Ez költői stratégiát is jelent, elbizonytalanítani azokat, akik az utóbbi időben igen merészen utánozzák stílusomat.

— Hogyan jutott el a drámaíráshoz?

# A verstől indulva és valószínűleg a vershez visszatérve. Poémáim tulajdonképpen mondok, ezért gyakran kerülnek színpadra. Ami a drámaírást illeti, a monodrámától eljutottam a sokszereplős történelmi darabokig, a tragédiáktól a komédiákig, és... otthon érzem magam a színházban is.

— Sejtem, hogy újabb színdarabon dolgozik.

# Nemrég fejeztem be egy színművet, amelynek a Shakespeare címet adtam. Ezelőtt huszonöt évvel írtam egy poémát a nagy drámaíróról, már akkor felötlött bennem, hogyan tudnám „átgondolni” színpadra. Most készen van a színdarab, és majd eldől, eléri-e a poéma színvonalát (arra gondolni sem merek, hogy a főszereplőét megközelítse).

— Ön egzisztencialista?

# Igen, de csak amíg élek. Egy perccel sem tovább.

— Darabjait gyakran játsszák a határokon kívül. Ebben a pillanatban jelen van-e a világ valamelyik színpadán, s ha igen, mivel?

0 Dániában játsszák a Jónást, Indiában szintén, bengáli nyelven, Olaszországban az Anyaöl van színpadon. A harmadik tövis a múlt évben jelent meg Londonban, és a sajtó pozitív fogadtatásban részesítette.

— 1986-ban töltötte be hatvanadik életévét Még fiatalnak, vagy már öregnek érzi magát?

# Fiatalnak tartom magam, mert február 29-én születtem, és így az idő múlásának