Irodalmi Szemle, 1989

1989/3 - Simkó Tibor: Kilenc vadlúd az égen (elbeszélés)

ben —, illetve annak húsz év körüli lányához, aki, úgy látszik, igen megkedvelte a Hlatky családot (vagy a Hlatky család őt, vagy kölcsönösen egymást), mert hol ő ment el hozzájuk Hámodra, hol Hlatkyék jöttek Örsre, s egy alkalommal — talán mert a Hlatky lányok apja akkor halt meg, vagy mert akkor költöztek Hámodről Legéndibe — Györgyi vagy két hétig Őrsön járt iskolába — talán másodikban volt, harmincnyolc végén, vagy harminckilenc elején —, és így osztálytársak lettünk, de mi Györgyivel akkor már ismertük egymást, és nem is csak a volt jegyzőéknél találkoztunk, hanem Hámodon is, hisz Örs a hámodi orvos és a hámodi gyógyszertár körzetébe tartozott, így hát nemegyszer jártunk Örsről Hámodon, s Ilyenkor általában nemcsak az orvosnál akadt intéznivalónk, hanem a patikában is, de ha nem akadt volna, bizonyára akkor is megálltunk volna mind a két helyen, ha másért nem, hát csak úgy, illendőségből. Aztán harminckilenc márciusától, amikor mi is Legéndibe költöztünk, megint csak egy osztályba jártunk Györgyivel, s persze az iskolán kívül is gyakran találkoztunk, és nem csupán a patika miatt. Negyedik elemiből én Komáromba kerültem Béla mellé, Györgyi meg Pestre a nővére mellé; azután már csak a suli szüneteiben találkoztunk, karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, meg a nagyvakáció alatt, ám akkoriban már a nagyobb diákok is fölfigyeltek Györgyire, amig végül Béla egyik osztálytársa le nem parkolt mellette. Így az én Györgyivel való foglalkozásom ábrándozás maradt csupán, én mégis perspektivikusabbnak éreztem a kettőnk kapcsolatát, mint azt a levelezőpartneri viszonyt, amely Éva és az erdélyi srác között állt fönn.

Ültünk hát a parton, néztük a lábunk előtt elsuhanó vizet, és alig szóltunk egymáshoz. A levegő szinte nem is érződött körülöttünk, a falevelek csak ritkán moccantak meg, s a Karizs vize olyan csöndesen tűnt tova, akár a némafilmben.

— Milyen lehet a víz? — kérdezte Éva, és lejjebb csúszott a parton, hogy megmárthassa a kezét. — Klassz — mondta kisvártatva. — Kár, hogy nincs itt a fürdőruhám.

Nem ült vissza az előbbi helyére, hanem ott maradt lent, hogy újból és újból belemárthassa kezét a vízbe.

— Vannak népek, amelyek nem csinálnak ilyesmiből problémát — mondta nemsokára. — A japánok nyilvános helyen is meztelenül fürdenek. A finnek is meztelenül ülnek a szaunában. Onnan meg zsupsz, bele a tóba. Brrr! Irtó hideg lehet. De állítólag egészséges.

Hosszú percekig szótlanul ültünk tovább. Éva egyszer csak felém fordult:

— Tudod mit? Fürödjünk meg ruha nélkül. De te is. Tudod, egyedül valahogy furcsa lenne. Olyan kiszolgáltatottnak érezné magát az ember. De ha mind a ketten levetkőzünk... Hisz sötét van, egymásnak csak az árnyékát fogjuk látni.

Őszintén szólva, megdöbbentett az ötlet. Egy jó ideig nem válaszoltam.

— No? Benne vagy? — kérdezte.

— Ühüm — hümmögtem egyet, még magam sem tudva, mitévő legyek. De Éva a szavamon fogott, és már indult is a bokrok mögé, hogy levetkőzzön. Én is föltápászkodtam lassan, és elindultam Hulló Gally wigwamja felé.

Amikor újra megjelentem a parton, a fürdőnadrág azért rajtam volt. Éva már bent lubickolt a vízben, csak a fejét meg a karját lehetett látni.

— Mire vársz? Fantasztikusan príma!

Egy vízbe hajló bokor mögött ledobtam a fürdőnadrágomat, aztán én is belemerültem a Karizsba.

A víz valóban fölséges volt. Egy darabig csak álltam benne, majd úszkálni kezdtem, tisztes távolságra Évától. A lány a vízfolyás irányában úszott, nem