Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

daszerű, legendateremtő erőt.” A színészi alakításról így ír: „Dráfi Mátyás például négy különböző szerepkörben lép színpadra: ő eleveníti meg az író, azaz Mikszáth Kálmán alakját; továbbá Lestyák szabómester, Pintye kisbíró és a török tolmács szerepét játssza kiválóan árnyalva az egyes figurák más-más jellemvonásait. A szülővárosának megmentését vállaló Lestyák Miska deák, majd kecskeméti kisbíró (sic!) szerepét Pőthe István játssza. Figurája igazi hős; eleinte átlátszó és kiszolgáltatott, ám őszinte és minden kockázatra kész, hogy megmentse a Kecskemétnek hadat üzent török pusztítása elől szeretett városát. (...) Feltétlenül szólni kell még Boráros Imréről, akinek játéka különös erővel hat ebben a zenés játékban. Könnyedén és elegánsan komédiázik, miközben a közlés, a jellemzés és a mulattatás legkülönfélébb eszközeit alkalmazza. (...) A Komáromban látott »bűvös kaftály« nemcsak anno domini a törökkel, hanem a mai nézővel is csodát művel: a színpadi játék varázsa tart bűvöletében bennünket még sokáig azután, hogy elhagytuk a nézőteret! . .. Ezért külön öröm, hogy a Matesz az idén épp ezzel a zenés játékkal szerepel a gombaszögi kulturális ünnepély

— remélhetőleg — több ezer főnyi közönsége előtt.” Hadd tegyem hozzá: a sikeres gombaszögi szereplés megvalósult, a szabadtéri színpad valóban többezres nézőközönsége előtt. (Erről tudósít a többi között pl. az Oj Szó 1979. 6. 28-iki száma. Az írás szerzője Szigeti László, címe: Három fényes nap.)

Idézzünk még végül az Oj Szó kritikusának írásából: „Konrád József... Mire figyelmeztet? Hogy mindig, minden helyzetben vállalnunk kell önmagunkat. Hogy a köpönyegforgatás, a közösség megtartása, a gyávaság és a reménytelenség elszéleszti tőlünk a legértékesebb emberi értékeket. (...) El kellett érnie, hogy a darab keltette élmény szükségszerűen gyorsan jöjjön, tehát felvillantások révén, ugyanakkor telve mozgással, tarkasággal, hogy a hatás igazi és letaglózó legyen. Hogy ne a darab alatt érezze valaki: ez kiváló, hanem az előadás után döbbenjen rá ekképp fogalmazva: szinte csak pillanatokig tartott a darab, mintha ez lett volna a pillanat örökkévalósága. Ami engem végül is érdekel a darabból, az a mű áttételessége és konrádisága. Vagyis a történelmi idő fölkavarodása és a játékot körüllengő mozgalmasság. Az első azért fontos, mert aktualizál, mert bebizonyosodik, mint már annyiszor a történelem folyamán, hogy nem szabad az események ritmusának vakon engedelmeskedni.” (Szigeti László: A beszélő köntös. Oj Szó, 1979. 6. 1.)

A közönségsiker annyira egyértelmű volt, hogy ebben az esetben inkább azt kell megállapítanunk, illetve jó érzéssel nyugtáznunk, hogy íme, létrejött azon ritka esetek egyike, amikor a szakma és a közönség véleménye szinte teljes mértékben azonos. Itt meg kell jegyeznem, hogy a csehszlovákiai magyar színházi néző él-hal a zenés darabokért. A beszélő köntös előadásai ugyan nem élő zenével folytak, ennek ellenére a zene is „közönségcsalogatónak” bizonyult. Ezek után talán meglepetésként hat, hogy ez a produkció „csupán” 53-szor került közönség elé. Ennek azonban nem a közönség

— és végső soron nem is a színház az oka. Olykor a Matesz anyagi lehetőségei, illetve pénzügyi keretei szabják meg egy-egy produkció reprízszámát. A mostani pénzügyielszámolási keretek közt a közönség nagy fokú érdeklődésére számot tartó darab csupán erkölcsi sikerrel jár — anyagilag veszteséges... Ebben az időben a komáromi társulatban 42 volt az átlagreprízszám. A beszélő köntös ennél 11 alkalommal többször került színre.

Ennek az inszcenációnak a taglalásánál-tapasztalatainál egy kissé tovább elidőztünk. Ennek egyrészt az az oka, hogy mindmáig ez volt a legsikeresebb Mikszáth-produk- ciónk, másrészt — vagy éppen ezért — ez szolgáltatta a jövőre nézve a legtöbb tapasztalatot. Lássuk hát a tanulságokat:

1) A Mikszáth-műveket nem szabad irodalomtörténeti ereklyéknek tekinteni; a mai, korszerű dramatizációknak — vagy e dramatizációk újraértelmezésének — tartalmazniuk kell a Mikszáth-művekhez való viszonyunkat is;

2) a színpadi megvalósítás során egyensúlyba kell kerülniük az „ott és akkor”, valamint az „itt és most” kritériumainak; e műveknek a példázat erejével kell hatniuk a színpadról;

3) a Mikszáth-művek a színpadi megvalósítás során univerzális műfajt kívánnak; így lett A beszélő köntös műfaja a „zenés játék”;

4) mai ismereteink és ízlésünk szerint úgy véljük, hogy az irónia és a szatíra esz