Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - FÓRUM - Dobos László: Egy irodalom reménye
hozzáértés igazi megbecsülését az idő adta és adja — az idő visszaigazolása; s az a szerkesztői meggyőződés, hogy amit teszek, az szükséges és hasznos, s az a szerkesztői tudat, hogy munkámmal, tudásommal egy meghatározó fórumot gyarapítók. A megbecsülés külsőségei helyett az önbecsülés, a szerkesztői belső mérték jelentették s jelentik ma is a szerkesztés íratlan ábécéjét. Az etikus szerkesztői magatartás a Szemle egyik tartóoszlopa. A Szemlét megtartó s fenntartó tényező a szlovák kultúrpolitika s a szlovák irodalom szervezeteinek s jeles egyéniségeinek értő érzékenysége. A Szemle indulásának az évtizedében a szlovák irodalom a segítő erő. Igaz, jelentkezésünket s kopogtatásunkat kezdetben nem fogadta az istenhozott egyértelmű mosolya és szívélyessége. Ugyanakkor a szlovák irodalom felelősei felismerték, hogy szándékaink, kéréseink, követeléseink mögött egy irodalom életereje rejlik. Valahogy bévülre kerültünk a szlovák irodalom küzdelmeinek körén, azonosultunk vagy együtt haladtunk vele. Hiszen szociális élményeink, a nemzeti öntudat munkálása, a szlovák irodalom közéleti szerepe, a politika teremtésében való részvétele — számunkra mind vonzásterület. Erősödő, bontakozó irodalmunknak a szlovák kultúrához való viszonya — az ötvenes és hatvanas években — megküzdött viszony. Nem frázis, nem brosúra, egy közös élményű, közös küzdelmű természetes viszony. Ez a viszony segített megteremteni irodalmunk fejlődésének intézményes feltételeit. Számos példát tudnék mondani arra, hogy amikor nemzetiségi közéletünk képviselői valami érthetetlen demagógiával támadták a Szemle szerkesztőségét, a szlovák politika, a szlovák irodalom képviselői pártunkra álltak. S megvédték puszta létünket. Tévedhetek, lehet ez nemzedéki hiányérzet, de én úgy érzem, hogy a hetvenes évektől kezdődőn — annak ellenére, hogy jeles műveket tolmácsoltak szlovákra — ez a valamikor szorosnak mondott viszony elhivatalnokosodott, az intézmények szintjén megvan, de hiányzik belőle a kohézió melege, bensősége, s veszti termékenységét. A Szemle legtermészetesebb forrásvidéke irodalmunk, s ezen írásbeliséghez, a saját erőhöz való viszonya. Mondhatnánk úgy is, a lap szerkesztési koncepciója. Az elmúlt harminc évben sokszor képezte a szerkesztői elgondolás vita és ellenkezés tárgyát. Az egyik felfogás: irodalmunk egészét kell képviselnie. Más vélemény szerint szemléleti, ízlésbeli kizárólagosság alapján kellene csinálni a lapot. Egy irodalom egyetlen lappal ma már önmagában anomália, de éppen ilyen képtelenség, hogy egyetlen irodalmi lap legyen egyszerre Irodalmi köztulajdon és kizárólagos elvek szerint szerkesztett. Ebben a helyzetben az érvek—ellenérvek újramondása szerintem felesleges közbenjárás. A helyzet dilemmáját s ellentmondásait egyetlen folyóirat nem oldja meg, még ha istenek szerkesztenék is. Ezért ajánlom, hogy a szekció vezetősége év végéig konkrét javaslattal éljen egy új lap tárgyában, s ha erre képtelen, egy önként szerveződő csoport tegye ezt meg. A Szemle közös irodalmi tulajdon, ezt vallom kezdettől, s helyesnek tartom az ezen elvből kiinduló szerkesztői gyakorlatot. S úgy érzem, hogy harminc év hosszán ez érvényesül kibontakozó irodalmunk javára. Szinte nem lehet olyan nevet említeni, aki ne gyalogolt volna át a Szemle előszobáján, konyháján, vagy akár társalgóján. Az idősebbek: Fábry Zoltán, Egri Viktor, Szabó Béla, Dávid Teréz, Rácz Olivér, Or- dódy Katalin, Gály Olga. A magam nemzedéke, majd Tőzsér Árpád, Cselényi László, Kulcsár Tibor, s a hatvanas évek elején-közepén Gál Sándor, Tóth Elemér, Bárczi István, Batta György... Az Egyszemű éjszaka népe: Tóth László, Varga Imre, Kulcsár Ferenc... A Megközelítés korosztálya a hetvenes évek közepén: Kendi Mária, Karsay Katalin, Soóky László, Kövesdi Károly ... Innen szálltak fel a hetvenes évek reményteljes prózásai: Grendel Lajos, Vajkai Miklós, Fülöp Antal, Kovács Magda, Bereck József... A Szemlében mutatkoztak be először a Próbaút-nemzedék tagjai: Farnbauer Gábor, Krausz Tivadar, Talamon Alfonz, Hizsnyai Zoltán, Hogya György ... És a már azóta is sereglő fiatalok. A Szemle irodalmi felszállópálya lett. Irodalmunk életereje a Szemle harminc évfolyamában tisztán leolvasható. Az irodalmi aszály idején is volt tovább, van tovább. Egy- egy nemzedék vagy csoport berajzása olykor megmozgatta s át is alakította a szerkesztőségi falakat, de a fundus maradt, a fogadó kéz mindig ott volt a Szemle ajtajában. Ez
