Irodalmi Szemle, 1989

1989/2 - Barak László: Légikikötő (vers)

Barak László

Légikikötő

Hallottam ideges dallamát a zöldnek,

úgy zöldellt, hogy hangot hallatott,

indák kúsztak fölfele,

s még följebb,

az égnek orcáján tova,

arra gondoltam ott, a váróteremben,

miként zörög az életem

az ÉLET ÚTJÁNAK FELÉRE ÉRVE,

miként hazudtak dallammá e zörgést,

miként születtem félre,

féligazságok közé,

félnótás vigécnek,

ki féldecit vedel

s kit immár nem enged el

a félálom soha;

mert nem vitás,

e félálomba beleszülettem,

s ráadásul, midőn kétszer én is lyukra tettem,

hogy legyen nevemnek folytatója,

nem kockáztathattam már,

nem mérhettem az értelemnek hosszát!

Később meg késő lett egészen,

késő lett merészen

a fél helyett egészet kiötölni,

amikor csupán ötölnihatolni jutott osztályrészemül;

látom azt is:

a túlpart mintha tényleg messze lenne, EGÉSZEN itt ülök hát e kreált váróteremben. Ez az én országom: félálomban, félúton vesztegelve

hallgatom egy képzelt burjánzásnak hangjait,

alamizsnára várok,

egy meghívólevélre a volt-nincs ÚJVILÁGBA, hogy újból (FÉL)VILÁGRA születhessek ...

Hallottam ideges dallamát a zöldnek, mi úgy zöldellt, hogy hangot hallatott, gépek kúsztak fölfele, s még följebb, az égnek orcáján tova,