Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - HOLNAP - Szászi Zoltán: Tsúszó és Siralov
Meghúzódunk, bökverseink simák és ártalmatlanok, álcák igazi, elő nem vehető arcunk előtt. Leleplezett a mivoltunk. Az utókor pedig tudni fogja: MI VOLTUNK! Ez akkor nemcsak a kefebajszú őrült szobafestőre fog emlékezni, ez a kor a béke esernyője alatt újjászületik, s majdan méltó helyen találja magát az író és irodalom! Jussunk el velőig, csontig, lélekig, szótól szóig, megvilágosítva Európa szörnyű sebein a rágcsáló türranoszokat, hogy a fény elpusztíthassa az önkényt, az elnyomást, a kefebajszú szobafestők őrjöngését. Most még csak üres korsók vagyunk, mi feneketlenek, s mikben elfér a világegyetem. Meggyőzzük a semmit létezésünkről! Átformáljuk a lehetőségeket valósággá, s ha mindez ma még csak képzelet vagy játék valakinek: a játék meghatározza a gyermek jövőjét! Mert meddig él bennünk a Nap? A NAP! Tsúszó és Sir aló v (Egy nagy barátság titkai] Tsúszó Sándor válogatott műveinek bibliográfiájában együtt szerepel Ivan Kinovics Siralov és Tsúszó Sándor neve. (Közreadta az Irodalmi Szemle mellékletének, a Holnapnak 1987. decemberi száma, összeállította Dusza István.) Ott az összeállító a Siralov és Tsúszó közötti kapcsolatról annyit ír, hogy egyelőre nincs bizonyítéka. Kapcsolat van, volt, méghozzá nem is akármilyen. A véletlen (Tsúszó Sándor zsoldkönyve, valamint Kassai Szabó Zsó- ka hagyatékként rám szállt naplója) felderíti ezt a homályba veszett, porlepte nagy barátságot. Tsúszó zsoldkönyvében a következő áll „civil foglalkozás” címszó alatt: kishivatalnok Kassán, Goldberger és Tsa cég. Hol a kapcsolat Siralovval? Kassán! Igen, Kassán. A zsoldkönyv bejegyzése szerint Tsúszó élt és dolgozott Kassán, és ez a kapcsolat kulcsa. Mert Ivan Kinovics is Kassán élt és dolgozott! Akkoriban, 1928—29-ben apró borbélyüzlete volt a Hóhérbástya környékén, ma már meg nem határozható helyen. Tsúszó szintén a környéken lakott, méghozzá a Fazekas utcában, apró hónapos szobában, szerényen és bizakodón, valamint halálosan szerelmesen Kassai Szabó Zsókába, ha a nevezett hölgy naplójának teljes mértékben hihetünk. Mint a napló írja, Tsúszó vörhenyes bajszát és szakállát Ivan Kinovics borbélyüzletébe járt igazíttatni. Siralov és Tsúszó bajuszigazítás közbeni beszélgetéseiből barátság, később munka- kapcsolat alakult ki, amit bizonyít a bibliográfiában említett Siralov-mű, a Lélekfacsaró lefordítása. Siralov orosz származása ellenére kiválóan beszélt magyarul, franciául és németül. A két nagy műveltségű irodalmár barátságának gyümölcse az 1934-ben megjelent műfordítás, a Lélekfacsaró. Sajnos ezideig semmiféle információ nincs arról, van-e más lefordított mű. A Lélekfacsaró mindenesetre kifejezetten mestermű. Főhőse egy fiatal katonatiszt, aki végigjárja az első világháború poklát (ez alighanem önéletrajzi ihletés), és érzékeny, könnyen sebezhető leikével rádöbben, mily szörnyű a dekadencia. A fiatalember a történések bábjaként sodródik végig az eseményeken, párbajozik egy kártyaparti miatt, ahol csalással vádolják, megsebesül, életben marad, haldoklik, fölépül, elítélik, megmenekül, Svájcba utazik gyógyulni, ott megnősül, és ezzel vége. (Az elbeszélő költeménynek.) Mindenképpen meg kell említenem Tsúszó frappáns nyelvi fordulatait, ízes nyelvezetét, amely a mű eredeti értékével szinte egyenlővé teszi a fordítást. Idézetként talán elég néhány sor a párbajt megelőző Jelenetből, igen, Jelenetnek mondom, mert ezt az elbeszélő költeményt akár drámai költeménynek Is nevezhetném. íme: „Kezemben négy ász / mondd mire vársz / bárgyú szerencse / tán egy szerecsenre / hogy helyettem e partit / nyerje meg?! / Ingujjamban nincsen ötödik ászl / Barátom mit ugrálsz / fogd a szád / Miki te nem hiszel nekem / ki barátom vagy?l” Ejtenem kell néhány szót Ivan Kinovics Siralovról, hiszen kapcsolatuk Tsúszőval
