Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - KRITIKA - Lanstyák István: Helynevek a múló időben (Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről)

teszi érthetővé (az se az sí-vel könnyen összetéveszthető). — Ez az eset is jól mutatja, mennyire fontos az oklevelek helyes olvasásához az adott oklevélkibocsátó hely helyesírási szokásainka ismerete, s óvatossága inti a kutatókat a másodkézből vett, azaz az okmánytárakban találhat ónyelvi adatok megbízhatóságával kapcsolatban.

A Szár-Duna esete jól illusztrálja, milyen fontos követelménye minden történeti jellegű kutatásnak az eredeti forrásanyag ismerete, mennyire félrevezethetik a gyanútlan kutatót a kiadványok értelmezési hibái (és persze sajtóhibái). Szerzőnk gondosságát dicséri, hogy történész létére (vagyis hát alighanem éppen azért!) a legnagyobb alapossággal nézett utána minden nyelvi adatnak, lehetőleg az eredeti forráshelyen. Ez az időrabló, fáradságos munka nem volt hiábavaló. A szerzőnek több ízben sikerült lelepleznie különböző kutatók hibás adatait, melyek gyakran egyik szakmunkából a másikba vándorolnak anélkül, hogy a szerzők közül akár egy is utánanézne az adat eredetijének, így születhetnek egymás után tetszetős elméletek, melyek kártyavárként dőlnek össze, mihelyt kiderül, hogy hamis adat(ok)ra épülnek. így húzza ki a talajt szerzőnk a sziget ősi szlovák jellegét kimutatni igyekvő elméletek lába alól. Ezek ugyanis kivétel nélkül adatok téves olvasatára épülnek (nem létező okleveles Chollowo, ill. Stara Duna ada- ősi szlovák jellegét kimutatni igyekvő elméletek lába alól. Ez ugyanis kivétel nőikül tokra), más esetekben pedig a történeti forrásanyag alapos ismeretének a hiányára. Ez utóbbi eset áll fönn akkor, amikor a csallóközi Magyar község (mai Nagy- és Kismagyar) nevét úgy értelmezik, mintha azt a környező szlovák lakosság adta volna épp ama feltűnő sajátosságuk folytán, hogy — tőlük eltérően — ezeknek lakói magyarok voltak. A valóság az, hogy a Magyar nevű falu arról a várjobbágynemzetségről kapta a nevét, amely a terület birtokosa volt a honfoglalás után, s amely a forrásokból kitűnően dokumentálható (ezekben a nemzetség Mogor néven szerepel).

Vannak esetek, amikor a forráskutatás nem téves alakok kimutatásával jár, hanem annak ellenkezőjével: az addig kétkedéssel kezelt, íráshibának tekintett adatok hitelességének megerősítésével. Így sikerült a szerzőnek újabb adatok felkutatásával igazolni a Csallóköz név ősi Csillóköz, ill. Csarlóköz ejtésváltozatát, melyek a név megfejtése szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyultak.

Püspöki Nagy Péter munkájának az alaposság mellett másik nagy erénye: logikus gondolatmenete, világos, közérthető, mégis pontos stílusa. Munkája egyszerre tud vérbeli tudományos mű és népszerűsítő olvasmány lenni. Az anyagközlés módja a legmagasabb szakmai igényeket is kielégíti (gondoljunk csak a jegyzetapparátusra: az érdemi rész 192 oldalának 225 jegyzetére, melyek között több oldalnyi terjedelműek is akadnak; vagy az egyedülállóan részletes és sokoldalú hely-, név- és tárgymutatóra, mely nem kevesebb, mint 2285 címszót és 4068 oldalutalást tartalmaz!), ugyanakkor a fontos, de a gondolatvezetést némileg vargabetűre kényszerítő részletkérdések lábjegyzetbe utalásával az alapszöveg könnyen áttekinthető, olvasmányos marad. Az egyszerű olvasót és a történelem- vagy nyelvtudást egyaránt jól eligazítják az egyes oldalak — élőfejlécként alkalmazott — tartalmi összefoglalásai, valamint a rendkívül gazdag képanyag. Ha valaki a könyvből mást el sem olvasna, csak az élőfejeket és a képaláírásokat, akkor is jól tudná követni a könyv gondolatmenetét, a kérdéskör alapvető összefüggéseit. A képaláírások gondos szövegezése és a fejlécek tartalma szinte egy másik, rövidebb változatát adják Püspöki Nagy Péter könyvének.

A mű képanyaga külön is megérdemel néhány mondatot, mivel ez a maga sokszínűségével, a műbe való szerves beépítettségével messze túlmutat azon, amit hasonló kiadványokban megszoktunk. A képek — oklevél- és térképrészietek, valamint arcképek — nemcsak puszta illusztrációként szolgálnak (bár ez sem utolsó szempont!), hanem a szerző mondanivalójának szerves részét alkotják. Az oklevélrészletek például vagy az eddig föltáratlan adatokat tárják elénk (pl. a Csillóköz és a Csarlóköz névtípusnak, a Schütt névnek eddig nem ismert adatait), vagy az eddig hibásnak, ill. nem létezőnek vélt adatokat mutatják be, bizonyítva ezzel létezésüket, vagy pedig a korábban hibásan olvasott adatok helyes alakjára hívják föl a figyelmet. Ami a térképrészleteket és az arcképeket illeti, ezek bemutatása egyben forrásközlés is, mivel nagy részük eddig még nyomtatásban soha nem jelent meg (a képeknek kb. 90 százaléka ilyen; a térképek között — a legújabbakat kivéve — alig van olyan, ami ne lenne kiadatlan). A térképek szerzőnk kezében a névtudományi vizsgálatnak alapvetően fontos forrásai; így pl. a legújabb két szlovák név története a térképek ismerete nélkül követhetetlen volna. A sző-