Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - KRITIKA - Lanstyák István: Helynevek a múló időben (Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről)
hibának, elírásnak tartani. Püspöki Nagy Péternek egyik legnagyobb érdeme az, hogy hitelt érdemlően sikerült bizonyítania: ezek a változatok valóban létező, a való életben használt alakok volatk a honfoglalást követő néhány évszázadban. A Csillóköz, 111. Csarlóköz típusú adatok hitelét az erősítette meg, hogy a szerző alapos levéltári kutatása nyomán újabb adatok kerültek napvilágra, méghozzá olyanok, amelyek különböző oklevélszerkesztőktől származnak és szoros időrendi egymásutánban jelentkeznek, ami gyakorlatilag kizárja azt a lehetőséget, hogy itt véletlen elírások csodálatosan egybehangzó sorozatáról volna szó. S ami még ennél is fontosabb bizonyíték lehet: a Csillóköz változattípus nyelvileg kifogástalanul levezethető abból a török szóból, amely a török nyelvekben öirlak és čarlak változatban élt ’sirály’ jelentésben, s amelyből — közvetve — a szerző a Csallóköz nevet eredezteti. Mivel az egyes változattípusok külön-külön is fontos kérdéseket vetnek föl, talán nem lesz haszontalan, ha a szerző fejtegetései nyomán, azokhoz itt-ott megjegyzéseket fűzve mi is közelebbről megvizsgáljuk őket. Az elsőnek említett változat, a Csallóköz az, amely egyedül maradt fönn napjainkig; a név legelső, 1250-ből származó előfordulása is ilyen típusú (Chollocuz). Hogy a különféleképpen leírt középkori alakokat hogyan kell olvasnunk, azt nem is olyan köny- nyű eldönteni; az akkoriban zajló hangtörténeti folyamatokat és az egykori helyesírási szokásokat figyelembe véve többféle ejtésmód is föltehető: Csollouküz, Csallouküz, Csallóköz és ezek bizonyos kombinációi. Mindezek egyébként egy időben is élhettek egymás mellett, oly módon, hogy az egyes változatok koronként — esetleg területenként is — eltérő gyakoriságúak voltak. A Csillóköz változattípus olvasata — amint a szerző írja — minden esetben kétségtelen és egyértelmű, nem tekintve persze az előbbiek közül az itt is megnyilvánuló ingadozásokat (ou ketőshangzó vagy hosszú ó hang, ő vagy ü hang). A névnek ez a vegyes hangrendű változata2 hitelesíti a Csalló, ill. Csilló névnek a török čarlak, ill. člrlak ’sirály’ szóból való származását. Ha nem tudnánk a kun—besenyőnek mondott čirlak alak létezéséről, akkor a Csilló alakot a Csalló alak elhasonulásaként is bízvást értékelhetnénk, amint azt egyébként Zoltán tette3; az ilyen típusú elhasonulásra több példát lehetne idézni mind a régiségből, mind pedig mai nyelvjárásainkból.4 A Csarlóköz típusú alakok a névmagyarázat szempontjából éppoly fontosak, mint a Csillóköz típusúak, mivel ezek hasonulatlan r hangja is a török čarlak, ill. öirlak szóból származásra mutat. E változattípusra a szerzőnek az 1334 és 1446 közötti időszakból sikerült adatokat gyűjtenie; ezenkívül rábukkant erre a változatra két csallóközi birtokos írásában, melyek a 16. és 17. század fordulóján keletkeztek. — Míg tehát a Csillóköz típus adatai a legkorábbiak közül valók (1261—1275), addig a Csarlóköz típusúak valamivel későbbiek. Amennyiben a vizsgált nevet a török čarlak, ill. čirlak szóból származtatjuk, természetesen a Csarlóköz típust kell korábbinak tartanunk, s az adatok ilyen alakulását a véletlen szeszélyes játékának kell tekinteni. Nem ismervén az rl > 11 hasonulás nyelvjárástörténeti hátterét, el kell fogadnunk azt a föltételezést, hogy a jelenség évszázadokon át ingadozott. Ami a sziget magyar nevére tett megfejtési kísérleteket illeti, ezek közül az első még a 16. században keletkezett. A magyarázatok túlnyomó többsége (tíz közül nyolc) a legújabb kornak, az 1850 utáni időknek a terméke. Nincs arra mód, hogy most itt sorra vegyük a régi idők összes névmagyarázatát, összefoglalóan annyit állapíthatunk meg, hogy ezeknek nem kis része nyelvileg többé-kevésbé — vagy teljesen — elfogadható volna5; s épp ez a tény mutatja minden másnál meggyőzőbben, mennyire nem szabad a neveket a szigorúan vett nyelvtudomány körén belül maradva értelmezni, a társadalmi-történeti háttér biztos ismerete nélkül, hiszen akármennyire is helyes lehet nyelvileg több magyarázat is, az mit sem változtat azon a döntő tényen, hogy a valóságnak megfelelő csak egytlenegy magyarázat lehet. S hogy melyik az, azt nagyon sok esetben a történelem segítségül hívása nélkül el sem lehetne dönteni. (Nem érdemes szót vesztegetnünk azokra a kísérletekre, amelyek még nyelvileg sem állják meg a helyüket. Ilyenek például azok a feltevések, amelyek valamely szláv szóból próbálják a Csalló nevet levezetni. Ezek a megoldási javaslatok ugyanis — amint azt a szerző meggyőzően kimutatta — téves oklevélolvasaton alapulnak, de egyébként is nemcsak nyelvi, hanem néprajzi szempontból is elfogadhatatlanok.)
