Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - FÓRUM - Motesíky Arpád: Meg kell előznünk a holnapot!
Meg kell előznünk a holnapot Hozzászólás Révész Bertalan írásához A nyár nagyon hamar elszaladt, már közeleg az ősz, s közben azon gondolkodom, hogy megint vesztettünk egy évet, minden maradt a régiben: nem dőltek le a falak, nem történtek csodák; bebizonyosodott a régi igazság, hogy az élet ingyen nem ád semmit. A nyár folyamán többször is elolvastam Révész Bertalan vitaindító Írását. Jő írásnak tartom — Révész alaposan elemez és okosan érvel —, amely bizony sokáig váratott magára. Nem szabad, hogy félretegyük, hallgassunk róla, és végül elfeledjük. A felvetett gondolatokhoz újra meg újra vissza kell térnünk, hiszen a tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy nem olyan egyszerű a megoldás, sőt egyre bonyolultabb, körülményesebb. Mindezeket azért írom bevezetőmben, mert a hatvanas évek elején — éppen az Irodalmi Szemle hasábjain — megjelent egy tanulmány, amelyet Kardos István és kis csoportja adatgyűjtés, felmérés formájában tett közzé. A felmérés (vagy környezeti elemzés) a Nyitrai járás magyar pedagógusainak helyzetét, szociális és társadalmi állapotát igyekezett feltárni. Az adatok bizony nem a legkedvezőbb színben tüntették fel az ottani állapotokat. A kedvezőtlen és korszerűtlen pedagógiai oktató-nevelő munka helyzetét azzal igyekeztük megmagyarázni (bizsergő lelkiismeretünket megnyugtatni), hogy Dél-Szlovákia más járásaiban jobb a helyzet, a nemzetiségi pedagógusok sokkal elitebb körülmények között dolgoznak. A szóban forgó, Kardosék által közzétett elemzésnek nem volt valami nagy, szélesebb körű visszhangja, legalábbis a hazai magyar sajtó nem adott helyet semmilyen hozzászólásnak. Pedig ha jobban odafigyelünk, akkor már észrevehettük volna, hogy a nemzetiségi iskolák és a nemzetiségi pedagógusképzés ügye nem a legkedvezőbb irányba tart. A világot jelen pillanatban merőben más gondok foglalkoztatják, mint a nemzetiségek gondjai, bajai. Az emberi jogokról ugyan sokat beszélünk az utóbbi időben, sőt a nagyhatalmak az egymáshoz való közeledés jegyében gyakran deklarálják az emberi jogok tiszteletben tartását. Mára azonban már hatszáz millióra duzzadt fel a nemzetiségek száma a világban, s gondjaikon az emberi jogokkal való érvelések semmit nem segítenek. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az általános emberi jogokról szóló nyilatkozatok nem biztosítják a nemzetiségek specifikus jogait. Ogy hírlik, hogy az ENSZ-ben a nemzetiségek jogvédő bizottságának megalakítását fontolgatják. Ezen javaslatok azonban még csak kezdeti állapotukban léteznek. Számunkra marad a valóság, itt és most, ebben a hazában kell foglalkoznunk gondjainkkal: a technikailag jól felszerelt iskoláinkból hiányoznak a pedagógusok, a még meglévő tanárképző főiskolánk nem biztosítja kellőképpen a pedagógus-utánpótlást. Gimnáziumainkban is hasonló a helyzet, és a riasztó állapotok sajnos ma már csak keveseket aggasztanak. A magyar nyelvű óvónőképzés már megszűnt. Iskoláinkban a tehetségek elkallódnak, vagy elvesznek a süllyesztőben. Dél-Szlovákia egyre igényli a magyar anyanyelvű mérnököket, orvosokat és más szakembereket, de hiába, mert az ifjúságból hiányzik a továbbtanulási vágy és a tudásszomj. Hiányoznak a világot megváltani akaró fiatal tanítók és tanárok is. Ogy tűnik, közömbös számunkra, hogy milyen pedagógusok készítik fel — szakmailag és erkölcsileg — a tanulóifjúságot és a jövendő tanárokat. A pedagógus rangját nem pedagógiai és szakmai tudásának minősége adja meg, hanem azt merőben más — a pedagógiától idegen — szempontok alapján ítélik meg. A pedagógusok nagy része mára már elfáradt, munkájától megcsömörlött, elidegenedett, szakmai biztonsági érzete megcsappant. A pedagógusi pálya „szakmává” devalválódott. Gazdaságilag és jogilag modern, fejlett szocialista államban élünk, ahol a jogok, lehetőségek és esélyek minden ember számára alkotmányba foglalva biztosítottak. Ám Fórum
