Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - Soóky László: Áttételes rezedaillat és reflexiók (regényrészlet)

és Ítéli meg az eseményeket, valamint kedvenc passziói közé tartozik, hogy engem megalázzon.

Kopogtam, benyitottam, az elnökkel szemben egy középszintű járási káder ült, akit még hatvannyolcból ismerek, s akitől most az elnök (a falu) anyagilag függött. Az elnök diszkréten kirúgott, álltam a folyosón. A titkárnő beletemetkezett a munkába, nem adott kávét, hozzám se szólt. Álltam a folyosón, kerestem az összefüggéseket, de eltévedtem azok szövevényében. Röpke egy óra múltán, mikoris a középszintű járási vezető távozott, az elnök, szigorú arccal rakosgatva az iratai között, beszólított.

— Baj van, kispajtás — mondta.

A kispajtás megszólításra azóta szokott rá, amióta egy járási elvtárs, aki valaha a tanárom volt, így szólított egy közös együttiUésünk alkalmával.

— Sejtem — mondtam szerényen, de nem mertem rágyújtani.

— Vedd úgy — mondta —, hogy ez az utolsó figyelmeztetés. Egyben jegyezd meg, hogy még mindig tartozol nekünk, mert annak idején, amikor bajban voltál, mi kiálltunk melletted.

— Tudom — mondtam —, s ígérem, ha bajba kerülsz, majd én is kiállók melletted.

Az elnök szeme villant.

— Nincs szükségem a segítségedre.

— Tudom — mondtam —, csak arra az esetre értettem a dolgot, ha szükséged lenne rá.

A levegőben megállt volna a kés, hiszen mindketten ugyanarra gondoltunk. Egy bizonyos melléküzemágra, amelynek tevékenységéből az elnök tetemes anyagi és erkölcsi haszonra tesz szert.

— Rossz a gyomrom — mondta az elnök —, igyunk valamit.

A vitrin lenyitójából egy üveg finn vodkát húzott elő.

íme, fellázadtam.

4

Felvirradt hát a nagy nap reggele: a járási kis- és irodalmi színpadi fesztivál napja. A feleségem különös szeretettel rakta ki az ünneplő ruhámat, amely igen előkelően hatott rajtam, hiszen sötétkék simabársony volt, valódi vőlegényruha. Viszont egyáltalán nem illett az öt éve megmosatlan Skodámhoz. A rendőrök is így vélték, mert az első sarkon megállítottak és elvették a forgalmi engedélyemet, mondván: ez az autó nem az az autó, amelyet annak idején a forgalmi engedélybe bejegyeztek.

— Ez ugyanaz az autó — mondám —, csak éppen a motor és a karosszéria más. Különben is engedjenek utamra a biztos urak, mert én ma nagyon fontos emberré léptem elő, mivel nélkülem szinte elképzelhetetlen a járási kis- és irodalmi színpadi fesztivál. Csoda, hogy nem vittek el az elmegyógyintézetbe.

A kultúrház valamennyi alkalmazottja s Bözsike, a takarítónő kéztördelve vártak.