Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - Soóky László: Áttételes rezedaillat és reflexiók (regényrészlet)

égvilágon semmilyen pártnak nem vagyok a tagja. Más kérdés, hogy be se vennének maguk közé.

Szolgálati kocsin berobogott egy népes ellenőrző bizottság a járási népművelési központból, akik mindent pontosan és szakszerűen leellenőriztek. Nagyon jól emlékszem még a boldog békeidőkre, amikor ugyanennek a járási népművelési központnak, a takarítónőt, Török nénit is beleszámítva, igazgatóstul nyolc alkalmazottja volt, most, amikor tűzzel-vassal írtjuk a bürokráciát, már negyvenhét, igaz, ebből mindössze negyvenhárom nő. A többi mind férfi a talpán. A rossz nyelvek azt suttogják, hogy ennek az elfeminizálódásnak az okozója a járási művészeti osztály vezetője, aki a jelentkező hölgyeket a legnagyobb diszkréció mellett ki is próbálta, s csak az ágybéli próbaidő letelte után vétettek fel az állományba.

A főnökömnek és nekem óriási áttekintésünk van az állományon belül, ugyanis eme istenáldotta hivatalnál mi vagyunk a legrégibb létszámszaporítók. Mi már akkor is a vártán álltunk, amikor a mostani igazgató, akinek egyébként felmenő ágú rokonsága is van, még gumibugyiban járt a bölcsődébe. így is hívnak bennünket, megtisztelő egyszerűséggel, hogy a két vén csataló. Az igazgatónk egyébként nagyon derűs fiatalember, s a kulturális tevékenységen kívül szinte minden érdekli őt. Elsősorban horgászni szeret, főként munkaidőben, s becsületére legyen mondva, az ilyen esetekben még az sem számít neki, hogy a szolgálati kocsi egyébirányú kihasználására (pl. plakátkihordás, kulturális események szemrevételezése etc.) nem jut benzin, a kéztől eső horgászvizeket is végiglátogatja, hogy biztos legyen a dolgában. Volt egy időszak, amikor azzal kötötte le a maga és az alkalmazottai figyelmét, hogy elmés játékokat talált ki a csigalassúsággal múló munkaidő elütésére. Direkt erre a célra vásárolt egy huszonhét és feles kerékpár gumiabroncsot, beállt az igazgatói iroda ajtaja mögé, a házi telefonon egyenként magához szólította az alkalmazottakat, s amikor valaki belépett, egy ügyes mozdulattal megkísérelte rádobni a gumiabroncsot. A mindennapos kemény edzés meghozta a várva várt sikert, két hét gyakorlás után szinte minden alkalommal halálos pontossággal repült a gumiabroncs. Igaz, aki nem állt meg egyenesen, vagy ne adj’ isten, elhajolt, rossz pontot kapott az igazgatónál.

Egy másik alkalommal pedig — nagyon elmésen — olajfestékkel pirosra festette a telefonját, aztán behívta az alkalmazottakat, hogy hívjanak fel valakit. Azokban a napokban jószerivel az egész állomány piros füllel és tenyérrel végez, te áldásos tevékenységét.

Miután az ellenőrző csoport felszámolta főnököm teljes alkoholkészletét, megtekintette a dicső májusi napokra előkészített transzparensfolyamot, bólintásá- val jóváhagyta azt, és emelt fővel távozott.

A főnököm éppen úgy döntött, hogy a jól sikerült ellenőrzést meg kell ünnepelni, amikor csöngött a telefon és a tanácselnök utasított bennünket, hogy mind a ketten jelenjünk meg a májusi napok méltó megünneplését előkészítő bizottság ülésén. A gyűlésen végérvényesen kiderült, hogy a dicső májusi napokért kizárólag a főnököm és én vagyunk a felelősök. Nagy nehezen szereztünk még egy felelőst, mégpedig a szövetkezet káderesét, aki azért lesz felelős, hogy bebiztosítsa a transzparens- és zászlóvivők népes csapatát. A transzparens- és zászlóvivők rendes napidíjat kapnak, de még így sem irigyeltük a káderest, nem olyan egyszerű dolog a mai világban bebiztosítani transzparens- és zászlóvivőket.

A bajlós előzmények ellenére a május elsejei ünnepség nagyon jól sikerült. A szakadó eső és a szélvihar miatt a felvonulást egy évvel elhalasztották, a kul- túrházba pedig nem fért volna be mindenki, így aztán nem jött el senki, csak a dísztribünön állók, meg mi, a felelősök. Majdnem mindenki tanácstalan volt,