Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - Duba Gyula: Irodalmi paródiák (Keszeli Ferenc, Balla Kálmán, Barak László, Bettes István, Farnbauer Gábor, Hizsnyai Zoltán, Soóky László, Talamon Alfonz)

gal várta a rácsok mögül feltűnő és előremegő gyertyafényt, vörös lobogásában áhítatra késztető tökéllyel felragyog majd a pompás női torzó, melynek látványától T. A. nem képes elszakítani megtört tekintetét, minden lépcsőforduló új reménnyel töltötte el, ám meg-megújuló reményei hatalmas csalódásba torkolltak, mert egyszerre ott állt ismét a sötét ház udvarán, kifosztottan és reményvesztetten, pillanatokon belül azt is megállapította, hogy a háznak szu- terénhelyiségei nincsenek, sem pincéje, tehát a házmester személyének kiléte és egyáltalán a léte is illuzórikussá vált. Sejtettem, hogy nincs felelős, dünyög- te fáradtan, a kor emberei, modern lelkületű kortársaink felelőtlenül szanaszét hagyják egyéniségük jeleit és sajnálatosan nincs aki takarítson, lám, T. A. sem mosogat, maga elé bámul és ábrándozik, határozott tettekre képtelen, mindnyájan képtelenek vagyunk tettet végrehajtani, téblábolunk és egymás lelkületébe lépünk, belelépünk s száll utánunk a bűz, motyogja A. T., közönyünk és felelőtlenségünk az egeket ostromolja, innen ered minden bizonytalanság, kétely és elidegenedettség, szánalmas és penetráns degeneráció felé tart az emberiség, nem lát kiutat maga előtt, mindezek bizonyítékául fel-alá járt a sötét udvarban, képtelen volt elhagyni a komor házat, ahogy T. A. elkezdeni a mosogatást, titkaival valósággal lenyűgözte és rabul ejtette, addig botorkált az udvaron, míg egy ócska pléhvödörbe ütközött, lényegében belerúgott, magányos, árva hulladék, de gyakorlati értéke lehet, felfordítva az udvar közepére helyezte és ráült, nagyszerű ülőalkalmatosság, motyogta, uramisten, hiszen halálosan fáradt és kietlen vagyok, mégsem mehetek el, ki kell bírnom, ki kell várnom, míg valami történik, különben mit mond az olvasó, hogy verejtékezve velem gürcöl és bírta kivárni a magáét, A. T. vagy T. A.? most már igazán mi sem tudjuk — a felfordított vödrön ült az udvar közepén és várt, sokáig várt, óhajtotta és leste a poént, a büdös nagy csattanót ennyi kellemetlenség után, talán órákig várt, bár közben úgy érezte, évek telnek el, érezte a hömpölygő időt, mely azonban nem múlt eredménytelenül, alázatos türelmét és makacs kitartását végül siker koronázta, a vödrön kuksolva kiköltötte a keserves éjszaka eseménytojását, megérlelte a várakozás gyümölcsét, éjfél előtt néhány perccel a sötét lépcsőházban halk, ám sietős neszek keltek, valaki sebbel-lobbal jött le a lépcsőkön, ványadt élettel telt meg a homály, végre történik valami, gondolta fásultan, de nem örült, mintha sejtette volna, hogy jókedvre semmi okar az ajtó ódon kőkeretében motyogó, töpörödött anyóka jelent meg, fekete kendője beárnyékolta amúgy is homályba vesző arcát, kezében vesszőseprűt tartott, amilyennel valamikor állítólag az utcaseprők tisztították le az úttestről a lócitromokat, azonnal megállapította, hogy a nénéhez képest egy közönséges vas- orrú bába szexbomba lehetne, papucsa ellenszenvesen hozzácsattant meztelen talpához, mindjárt seprűjére pattan és elrepül, mint Vörös Rébék a balladában^ a banya a vödörre dermedt A. T. felé tartott, slattyogó léptei kalapácsütésekként verték a dobhártyáját, s a szörnyű jelenség sipító hangon szólt hozzá:

— Ne kókadozz, te nem te vagy! Csak T. A. van, A. T. nem létezik. Fenn ül a konyhában s nem mosogat. Te ő vagy, menj, egyesülj vele, hogy létezhess! Ott fenn a helyed, hallod, a temetőbe megyek, amíg visszatérek, mossátok el az edényt, aztán majd lefekszünk, ágyba bújunk!

— Az ablakon át... a rácson át téged láttalak, öreganyám? — nyögte, s kiverte a veríték.

— Ki mást — ledérkedett az ásatag lidérc —, melegem volt, hát levetkőztem, a dikón hevertem, de a gyertya csonkig égett, s nekem menni kellett. Nincs más a házban, csak te meg én. Mosogass el, kedves, s várjál rám, egy után visszajövök!

A. T. — T. A. egy lett a vödörrel, mozdulatlan rémület szobra, hideglelősen nézte a kapun kislattyogó banyát, szerszámjaival eltűnik az utcán, nem ment