Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - Duba Gyula: Irodalmi paródiák (Keszeli Ferenc, Balla Kálmán, Barak László, Bettes István, Farnbauer Gábor, Hizsnyai Zoltán, Soóky László, Talamon Alfonz)

gülten adta a világ tudtára életerejét, és A. T. cipőjét könnyedén elkerülve, kurta lábaihoz képest fergeteges sebességgel, ugatva és vakogva elrohant a ko- ronázótemplom irányába, melynek hegyes tornya átfúrni látszott a csillagtalan eget. A. T. pedig kételyekkel telve a sötét udvarba indult, hogy megállapítsa a történtekben a világ felelősségét, s így megtalálja elveszett önmagát, amit most égető szükségként érzett, különben megbolondul. Penetráns illatok, melyek forrása cipőjére tapadt, a pompás Adidas talpára ragadt, s így már hozzá tartozott és lénye részévé vált, mint sivatagban menetelő, magányos tevéhez, dromedárhoz, ahogy régen mondták, ahogy ezen igénytelen állathoz hozzánőtt az árnyéka, gomolyogva kísérték a bűzfelhők, körüllengték és kábítóan lobogtak, mint a zsinórokon száradó férfi és női fehérnemű, hosszú szárú, kötött trikógatyák és átlátszó, színes selyemnadrágocskák a szélben, az ürülékszag immár elválaszthatatlanul A. T.-hez tartozott. Végtelenül feldúlt és széthulló lelkiállapotában két alapvető kérdésre keresett választ, hogy az így szerzett új ismeretek alapján további lépéseket tehessen és eligazodjon a jövőjét illetően. Egyik kérdés annak a megállapítására vonatkozott, hogy kihagyta a járdán a fanyar illatú névjegyét, melybe belelépett, a másik kérdés pedig azt a dilemmát célozta meg, hogy miért nem takarították el a járdáról a penetráns rakást, mert ha eltatkarították volna, akkor nem léphet bele. A kérdés logikája tiszta és cáfolatlan, a válaszok azonban annál bonyolultabbak. A gondok úgy tornyosultak A. T. elébe, mint élete értelmének megoldatlan kérdései közül is a legsúlyosabbak. Az idegen kapualj félhomályában megnövekedtek, terjengősek lettek, mintegy laposakká és szélesekké váltak, majd megizmosodtak és felduzzadva botorkáltak körülötte, mint két világtalan elefánt. Miután gondolkodott közben, fortyogó agyát az a képtelenül kerge gondolat vette birtokába, mintegy elárasztva tudatát, hogy két behemót vak elefánttal a nyomában aligha találja meg a tetteseket, aztán belehasított a felismerés, hogy ez marhaság, mire elfelejtette a kerge ötletet, másik gondolat költözött a helyére, A. T.-t rögeszmeszerű meggyőződés kerítette hatalmába és leigázta, mint ahogy képzeletében ő szeretett volna leigázni minden nőt, aki tetszett neki, végül arra lett figyelmes, hogy azt gondolja, miszerint mindenről a házmester tehet, a felelőtlen alak bizonyára fenn alszik a padlásszobában, ős talán már az igazak álmát alussza, a házmesterek a padlásszobában laknak, ismételgette makacsul, hogy meggyőzze önmagát, ezért szükséges, hogy a lépcsőkön felmásszon a harmadik emeletre, majd tovább, a padlástérbe, igen, bizonygatta, régen a szélkakasok nyikorgásának a korában a padlásszobában szegény diákok, éhenkórász újságírók és megesett masamódlányok laktak, nekik nyikorogtak a szélkakasok, a mai modern korban azonban a házmesterek költöztek legmagasabbra, hogy a legmesszebbre lássanak, mint később kiderült, s A. T. is azonnal rádöbbent, ahogy később a harmadik emeletre ért, hogy hiedelme teljesen tévesnek bizonyult, bizony sok tévedés esik meg ilyen bonyolult történetben, ott azonban még nem tartunk, egyelőre A. T. szívdobogva, gyámoltalanul tapogatózva és görcsösen felfelé halad a sötét lépcsőházban. Mélyen sóhajtozott ős nehezen lélegzett, a magas emeletek lépcsőfordulói mohón szívták életerőit, valósággal szopták energiadús nedveit, mint tucotnyi kismalac az anyadisznó hasán elhelyezkedő emlők tartalmát, a lépcsők mellett kovácsolt vasrácsos ablakok néztek rá, de nem láthatta őket a sötétben, így azok sem láthatták őt, közömbösen mellőzték el egymást a vaksötétben, valamilyen csoda folytán mégis tudott jelenlétükről, és azt is sejtette, hogy a sötét ablakok mögött nincs élet, mert akkor világítanának, a konyhákban nem főznek serény háziasszonyok, nem készítik a vacsorát, mert akkor odabenn sercegne a serpenyőkben a zsír, gázlángok vilióznának és a folyosóra ételszagok szivárognának ki, nem lenne egyeduralkodó a döglesztő ürülékillat, mely úgy húzódik A. T. után, mint