Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - FIGYELŐ - Mészáros Károly: Leleplező regények (Jegyzetek a szovjet irodalomból)

veszélye — ezek azok az eszközök, amelyekkel sakkban lehet tartatni mindenkit. S megtudjuk, hogy ezek az emberek — a pártapparátus dolgozói — mennyire uniformizálódtak; szinte már nem is emberek; automata gépek; elszakadtak az élettől, az emberektől, már képtelenek a helyes ítéletre. Hiszen mindent készen kapnak, kiszolgálják őket, tömjénezik, természetesen csak addig, amíg a fogaskerékben végrehajtják a feladatukat. Más közegben elveszítik lábuk alól a talajt. Ezek azok a „hősök” — mondatja velünk Bek (ő nem mondja: láttatja!), akik a sztálini politikát érvényre juttatták, akik „életük árán is” minden jó-rossz utasítást aprólékosan végrehajtanak. Ezek azok az alakok, akiket a sztálini szféra kitenyésztett: a vakbuzgó, hit nélküli, vélemény nélküli kegyetlen végrehajtók; szívós emberek, szolgalelkek.

Megdöbbenve olvassuk, hogy Bek mennyire ismerte a sztálini karaktert, a megfélemlített embert! Akiknek legtöbbje nem is volt tudatában, hogy elvesztette emberi tulajdonságait, hogy micsoda, miféle erők mozgatják.

Egy jellemző példa:

A mostanság feltárt anyagokból tudjuk, hogy a még oly nagy tekintélyű személyiség is, mint Kalinyin, aki évekig államfő volt Sztálin mellett, kénytelen volt eltűrni, hogy feleségét meghurcolják, „a nép ellenségévé” tegyék, és büntetőtáborba csukják. És nem tehetett semmit. Államfő maradhatott ugyan, de felesége bűnös” volt. Megrendítő dokumentum! Mire volt ez jó? Hogy sakkban tarthassák az embereket. Kalinyin a maga korában nagy tekintélynek örvendett, sokan fordultak hozzá, kezdetben segíteni is próbált a bajbajutottakon. Kellett valami, amivel megfékezik az „öreget”. Ezt ötlötte ki a Gazda, s vitték végbe hű alattvalói. Hogy az asszony ártatlan? Kit érdekelt! A párt tekintélyének megszilárdítása áldozatokat követel. Mindenkinek volt egy ilyen rossz pontja.

Ez világlik ki ezekből a regényekből. Onyiszimovval együtt a többi szereplő is csak szolga. Vagy borotvaélen opponáló. Különösen azoknak bizonytalan az életük, akik a Gazda környezetében dolgoznak. Még Ordzsonikidzének is. A legendás hős, a népbiztos Szergo! Minden könyvben ott az alakja, mindenki barátja, jótevője, megértője. Neki a legnehezebb. Nem tehet semmit. A népbiztosok sorsa a legbizonytalanabb. El is hullanak mind. Szergo is. Ez nem emberhez méltó állapot. Az ilyen jellegű kiszolgáltatottság csak tragédiához vezethet. Ki így, ki amúgy hullik el; némelyek kimerülnek, mint egy akkumulátor, mások önkezükkel vetnek véget életüknek, vagy az állandó őrlődés készíti ki őket. Vagy fellázadnak (a legkevesebbje), s akkor golyó vagy büntetőtábor a sorsuk. Onyiszimov még szerencsés lehet, új megbízatást kap, de már nem tud élni vele, kipukkadt, kimerült. Vége.

Bek kitűnően, bár alig észrevehetően, könnyen elsiklathatóan, mégis egyértelműen érzékelteti Sztálin alakját: a teremben a színpadi fényszóró megvilágítja „a hátsó falon a profilból megrajzolt Sztálin arcát és a neki mintegy háttérül szolgáló Lenin profilját. Csak a nagyon éles tekintet vehette észre, hogyan lesz ezen a kettős portrén évről évre kisebb Lenin profilja, Sztáliné pedig egyre nagyobb”. Érezzük e sorokból is a beki finomságot, s éppen azáltal, hogy szinte elrejteni igyekszik ezeket a tűszúrásokat, figyelünk fel rájuk, és kapnak különös jelentőséget. Ez a kultusz-ábrázolás csaknem minden leleplező regényben fellelhető: Az Arbat gyermekeiben az önmaga képére formálódó történelem a szörnyű és visszatetsző; az Eltűnésben négy repülő viszi a felhőnagyságú Sztálin-képet; a Fehérruhásokban harminckét lakótelepi ablakot fed be Sztálin képmása. Különösen az utóbbiban kapott groteszk szerepet a kép: a regény költő hőse versbe foglalta a látottakat. Egyik versszakát idézzük: „Képe a fél házat eltakarta, / Elfedett harminckét ablakot, / Vaszka odafent a bajszát kapta, / Én meg ezt a köpenydarabot.” (A költőt természetesen meghurcolják.)

Ez az istenítés hasonlít a középkori tömjénfüsthöz. A félelemből ered. A szolgalelkű- ségből. Az Arbat gyermekeiben maga Sztálin szögezi le, hogy az uralkodás, vagyis a hatalom megtartásának egyetlen módja: a félelemkeltés, a megfélemlítés. Ezzel tartotta fönn uralmát Rettegett Iván, Nagy Péter, Napóleon, ez Hitler hatalomra jutásának mozgatórugója is. Legázolni mindent és mindenkit. Kiirtani az ellenfeleket: azokat is, akik rokonszenveznek vele, de népszerűségüknél fogva veszélyeztethetik hatalmát, mint Kirov, Buharin, Zinovjev, Kamenyev, Ordzsonikidze és mások. Az Arbat gyermekeinek Sztálin-monológjai egy középkori kényúr szadista gondolatai; tudatos szembenállás mindennel, ami emberi. A lenini tézisek elferdítése, jobban mondva: önmaga felé