Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - ÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam megalakulása és első törvénye (Második rész)
957 lehetett látni. Az utcákon százezrek ujjongtak, s ahol csak elérték, leszaggatták a fekete-sárga lobogót és a császári sast, és ezt több esetben a Moldva vizébe „fullasztották”, továbbá átmázolták a német nyelvű feliratokat, s kirakatokat törtek be. A „Deutsches Haus” nagy betűi eltűntek az épületről. Félő volt, hogy esetleg német- és zsidóellenes kilengésekre kerül sor, de a nép a történelmi pillanathoz méltó módon megőrizte nyugalmát és higgadtságát. Az utcán történtekkel egyidőben meggyorsult az események menete. Ügy 11 óra tájban az Obecní dűm épületében, a szokásos ülésteremben összeült a Nemzeti Bizottság elnöksége. Elhatárazta, hogy azonnal magához ragadja az ország igazgatását. Dél felé Rašín, Soukup, Stŕíbmý és Švehla gépkocsin a helytartóságra hajtatott, ahol bejelentették a Bécsben tartózkodó helytartó tanácstalan helyettesének, a cseh Kosinának, hogy átveszik a közigazgatást. Ezúttal azt is közölték vele, hogy az eddigi törvények és rendeletek hatályban maradnak. Visszafelé jövet megálltak a tartománygyűlés épületében a Tartományi Közigazgatási Bizottság elnökénél, a cseh arisztokrácia fő képviselőjénél, Vojtöch Schönborn grófnál, hogy elérjék a közigazgatás folyamatosságának biztosítását. Megtörténtek az előkészületek a biztonsági erők és a katonaság irányításának átvételére, a Nemzeti Bizottság alá helyezésére. A szerda délután megjelent lapok közölték a hírt, hogy a 37. magyar ezred 250 tagú egysége a hadtestparancsnokság udvarán 12 órakor letette a fegyvert, és felkészült, hogy a délutáni órákban elhagyja Prágát, és visszatérjen hazájába. A hadtestparancsnokságon kitűzték a zászlót, ás a csehszlovák katonaság elfoglalta az egész épületet. A hadsereg kapitulációja október 30-án, szerdán megtörtént, s ezzel a történelmi aktus lényegében befejeződött. E kis kitérő után térjünk vissza a hétfői naphoz. Déltájt az emberek megtöltötték a prágai utcákat. A prágaiak csoportokba verődve először ott álltak meg, és azon a helyen rótták le kegyeletüket, ahol 1621. június 21-én, háromszáz évvel korábban, a fehérhegyi csata után 27 Habsburg-ellenes felkelőt az emberi agy számára elképzelhetetlen kegyetlenséggel kivégeztek — az Ővárosháza előtt, az Óvárosi téren. Innen indult el a népsokaság a Celetná és a Príkopy útvonalán a Vencel térre. De amióta csak Prága Prága, a Vencel tér még nem látott olyan örömmámorban úszó tömeget, mint október 28-án. Az emberek, ismerősök és ismeretlenek, ölelték egymást, ujjongtak, daloltak, örömükben sírtak, s kezüket az ég felé emelve köszönték a sorsnak, hogy e napot megérhették. Egy talpalatnyi üres helyet sem lehetett találni a Nemzeti Múzeum és a Müstek közötti területen. A Vencel tér óriási manifesztáció színterévé vált. A Nemzeti Bizottság elnökségének a tagjai legelőször Szent Vencel emlékművéhez siettek, majd lépésről lépésre megközelítették a tér közepét, ahol az alkalmi gépkocsijuk ülésére felállva először Jirí Stfíbrny szólt a néphez, s bejelentette, hogy „... a szabad és önálló csehszlovák állam valóság. Háromszáz év után újra szabadok vagyunk”. Öt követte dr. Soukup. Ű arról tett említést, hogy a délelőtt folyamán mit végzett a Nemzeti Bizottság. Egyúttal kérte a tömeget, hogy őrizze meg nyugalmát és a rendet. Rajtuk kívül többen is szóltak a néphez, Prága népéhez. Minden szónok e történelmi nap eseményeivel és a történelmi múlttal foglalkozott. Szent Vencel virágokkal borított lovasszobra alatt felolvasták a kapitulációról szóló jelentést, néhány tiszt a kardján magasba emelte a cseh oroszlán hatalmas jelvényét, és a csehszlovák államot éltette, majd egy katonazenekar eljátszotta „Kde domov műj?” („Hol a honom?”) című nemzeti himnuszt. Miután az elnökség tagjai visszatértek a Bizottság hivatali helyiségeibe, utasították az Ővárosháza egyik tisztviselőjét, hogy a városban mozgósítsa a zenekarokat, továbbá a Sokol és a Munkás Tornaegylet tagjait. Az utóbbiakat azért, hogy őrködjenek a rend és a közbiztonság felett. Délután 1 óra tájban már zenekarok járták a várost, és játszottak önfeledten, öröm- ittasan. Az Óvárosi téren és a környező utcákban egy magyar zászlóalj délután 3 órától kezdve őrködött, hogy ne kerülhessen sor rendzavarásra. Valamivel később, 4 óra után,
