Irodalmi Szemle, 1988

1988/8 - Dobos László: Közös irodalmi tulajdonunk Kövesdi János interjúja

798

embere, antitézise. Ma ezt már elmondhatjuk, s el is kell mondani. Ezért lehetett iránytű, erkölcs, humánum, ezért lehetett hozzá járni szerkesztői, emberi s irodalmi tanácsért ... folyton ugyanazt a kérdést téve fel neki: hogyan éljünk egy korszak útvesztőiben, hogy amit teszünk, az ne legyen értelmetlen? Két évtizedig Fábry realizmus- parancsolatai melengették, nevelték, alakították irodalmunk realizmusvonalát. Fábry által az irodalom adta nemzetiségi közéletünk szemléletét is. Fábryt nem kötötte a funkcionáriusszellem, nem volt lekötelezett. Nem volt megvásárolható. Fábry élete és magatartása antitétel volt: a hazugság, a frázis, a dogmatizmus, a sematizmus, az alattvalói szellem ellenpólusa. Minden emberellenesség antitétele.

© Mint irodalompolitikus sokat tettél a Madách Könyvkiadó létrehozásáért is. 1969- töl egyszemélyben láttad el a kiadó igazgatói és a Szemle főszerkesztői tisztét. Majd miniszteri kinevezésed miatt az utóbbit át kellett ruháznod. Azok az évek alighanem a legnehezebb terhet jelentették számodra ...

— A hatvanas évek hangsúlyos évtized nemzeti kisebbségünk életében. Általában félve, óvatosan beszélünk erről az időről. Vádirat már készült ezekről az évekről — leltár még nem. Pedig a hatvanas években meghatározó szerepű intézményekkel bővült kultúránk. Ebben az időben lett havilap az Irodalmi Szemle. 1969-ben alakult a Madách Könyvkiadó. 1969-ben alakult Kassán a Thália, a második magyar színház, létesült az Írószövetség nemzetiségi díja, lett Madách-díj, alakult számos kulcsfontosságú szak- középiskola ... Irodalmunk a hatvanas években politizáló irodalom Tett, pontosabban: kölcsönhatás alakult ki kultúra és politika között. Tagadhatatlan tény, hogy kultúránk és irodalmunk kezdeményezője, támogatója és munkálója volt nemzetiségünk politikai intézményei létrejöttének. A legfontosabbak, nagy léptekkel: a nemzetiségekről szóló alkotmánytörvény (144/1968. sz.j; ezt követően lett — ha rövid ideig is — nemzetiségi ügyekkel megbízott minisztere a szlovák kormánynak; megalakult a szlovák kormány Nemezetiségi Tanácsa; rendszeressé vált a magyar nemzetiség számarány szerinti képviselete Szlovákia és az ország képviseleti szerveiben; Nemzetiségi Bizottsága alakult a Szlovák Nemzeti Tanácsnak (azóta, sajnos, megszüntették, illetve átszervezték); lett magyar nemzetiségű alelnöke a Szlovák Nemzeti Tanácsnak; Nemzetiségi Osztály alakult az iskolaügyminisztériumban; öt minisztériumba kerültek magyar, illetve ukrán nemzetiségűek miniszterhelyettesi beosztásban; bővült a rádió magyar nyelvű adásideje; kibontakozott az ifjúsági klubmozgalom... És még sorolhatnám. Mindezek javasolásában, előterjesztésében, kimunkálásában számosán vettünk részt. Én is részese voltam mindennek. Ezek az intézmények — bár néhány közülük már nem is hasonlít alakuló önmagára — nemzetiségi létünk sikerélményei. Közös eredmény. S a miniszterség? Leltár még itt sem készült. Különben ez a tisztség egy ritkán adódó történelmi helyzet pillanata volt. Sietve, lázasan, megszállottan cselekedtünk. Hamar meg kellett tanulni, hogy a politika egészen más természetű terület, mint az irodalom. Más hierarchia, más összefüggésrendszer, más értékrend ... Miniszterségem idejét egyszer fel kell leltározni: hasznát, értékét, tévedéseit. Ovidius mondja: „Amikor jól megy sorod, sok barát vesz körül, amikor beborul feletted az ég, egyedül maradsz...” Ezt jól emlékezetembe véste az idő.

© A Szemle 1961-ig negyedévenként, 1961 és 63 között évenként hatszor, azóta évi tíz alkalommal jelenik meg. Megítélésed szerint érett-e már rá irodalmunk, hogy „szabályos" havi folyóirata legyen? Hogyan látod ma a lapot? Mit csinálnál másként, főszerkesztőként?

— A dolgok súlya szerintem ma már máshol van. Harminc év óta az Irodalmi Szemle egy ívvel bővült. Ez egyszerűen kevés! Irodalmunk kinőtte ezt a keretet, ezt a lehetőséget. Ilyen terjedelemmel nem lehet csodát művelni, s egyre nehezebben lehet megfelelni a „mindenes” szerepnek. Irodalmi helyszűkében leszünk, vagy már vagyunk is, ami ízetlen tülekedések, akarnokoskodások, követelőzések, részrehajlások s konfliktusok melegágya lehet. Szerintem elöregedett a nemzetiségi sajtórendszer, reakciói, refrexei időben egyre lassúbbak. Alig alkalmas a nemzetiségi közvélemény alakítására és formálására. Én szükségét látom sajtónk szerkezeti átrendeződésének. Szerintem belátható időn belül szükség van egy rotációs nyomású, rugalmas, mozgékony hetilapra, nemzetiségi kultúránk területeit átfogó fórumra. Különben lemaradunk, sőt máris lemaradtunk.

Kívánom: korosodásával a Szemle ne öregedjen el. Gondolkodjon irodalmunk égé-