Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - Dobos László: Közös irodalmi tulajdonunk Kövesdi János interjúja
795 téseket, az önfelmentéseket, a felelősséget lemosó magyarázatokat, a periférikus lét kényelmét, az átvett gondolatelemeket, az elvek konjunkturális kisajátítását, az alibiz- must... Az Antisematizmus — a mi antisematizmusunk — irodalmunk számára napforduló volt... • Főszerkesztőséged idején számos kiváló költemény, novella, tanulmány, esszé stb. jelent meg. Mely írások voltak számodra a legkedvesebbek, a legemlékezetesebbek és miért? — A szerkesztői munka lenyomatai: úgy érzem, minden átolvasott kézirat — jól, rosszul — megérinti az embert. Felsorolás? Hézagos, vázlatos, igazságtalan lehet még a legtisztességesebb szándékú mondott jegyzék is. Tízéves szerkesztőmunka, kazalnyi kézirat. Az akkori jó, nem jó, tetszik, nem tetszik mára az idő szövetévé vált. Sok minden összemosódik, a vers a hangulat vonzásaival, a költői külsővel, arcok, mozgás, helyzetek, történetek, a kor más természetű élményei... Valami módon mégis megkülönböztet a szerkesztői emlékezet: különválaszt. Vannak írások, amelyeket mélyebbre vés. Az ötvenes évek végéről s a hatvanas évek elejéről Ilyen címek gyúlnak elém: Tőzsér Árpád: Férfikor; Cselényi László: Galambok; Kulcsár Tibor: Pogány imádság; Gyurcsó István: Pásztorének öt hangra; Szőke József: Az asszony nem vándormadár; Duba Gyula: Szemez a feleségem, Csillagtalan égen struccmadár; Dávid Teréz: Vidor család... S Fábry Antisematizmus című tanulmánya. Meleg pecsét az arcok, s az értelem lenyomata is; a Kassáról figyelő és közelítő Rácz Olivér, Turczel Lajos rend és igazságteremtő szándéka, építő-gyarapító jelenléte, Mács József örök-nyugtalan keresése, Ozsvald Árpád tépelődő okfejtése, Gyurcsó István küzdelme a múló idővel, Tóth Elemér szüntelen békétlensége... Mind, mind az Irodalmi Szemle szerkesztői tükre. Életem fonata. # A folyóirat megindulásától fogva nagy figyelmet szentelt a szlovák és a cseh kultúrának, valamint a kapcsolattörténetnek. Már az 1. számban részlet olvasható Hviezdoslav Eío Vlkolinský c. elbeszélő költeményéből, kritikai elemzés Zdenék Pluhar regényéről. A 2. számban Sas Andor írt alapos tanulmányt Ľudovít Stúrról. A további évfolyamok minden számában található szlovák és cseh anyag: Janko Kráľtól Peter KarvaSig (Ejféli mise c. drámáját maga Fábry elemzi), Petr Bezruétől Jltí Wolkerig. Az internacionalizmus kezdettől vezérelve volt tehát a Szemle szerkesztőinek. Kapcsolatokat teremtettek más folyóiratokkal, írószövetségekkel. E szellemi nyitás bizonyára ter- mékenyítőleg hatott irodalmi életünkre is... — Azt hiszem, mindenki számára természetes, hogy egy bontakozó, létszámban s kiterjedésben kicsiny irodalom keresi a társat. Az irodalmi jó szomszédot. Az útitársat, a segítő erősebbet. Számunkra ez volt a szlovák irodalom. Nem akarom én az akkori viszonyt idealizálni, mert hát harapásban, leszólásban, sértésben is volt részünk. A rossz történelmi beidegződés száztövisű kaktuszként ért naponta testünkhöz-lelkünkhöz. Ugyanakkor a szlovák irodalom akkori magatartását meghatározó egyéniségek érzékeny értése kellett ahhoz, hogy az a mi irodalmi gyermekünknek lehessen bölcsője. Az értés homlokráncai morcosak voltak, de azért felismerés volt: hogy szándékaink, kéréseink, követeléseink mögött egy irodalom életereje mocorog. S ennnek teret kell adni. Az irodalomteremtés makacs szívósságát érzékelte a szlovák irodalom. Addig mentünk a szekér mellett, mígnem felvettek. S ez már a bizalom előlegezése volt. Lassan táguló lehetőség. Valahogy bévülre kerültünk a szlovák irodalom küzdelmeinek körén, azonosultunk vagy együtt haladtunk vele. Hiszen íróink szociális élménye, a nemzeti öntudat munkálása, a szlovák irodalom közéleti szerepe, a politika teremtésében való részvétele — számunkra mind vonzásterület, egymáshoz közelítő tényező. S a személyes közeliét! Tíz évig a szlovák irodalom konyhájában, műhelyében csetlettem-botlottam. Részese és tanúja sok mindennek. Személyes ismeretségbe kerültem a háború utáni szlovák írónemzedék szinte minden tagjával. És az irodalomban ez sokat számít. Éledő, bontakozó irodalmunknak a szlovák irodalomhoz való viszonya — az ötvenes évek végén s a hatvanas években — megküzdött viszony. Nem frázis, nem brosúra, nem diktált internacionalizmus. Egy közös küzdelmű, közös élményű természetes viszony. Mindez tükröződik az Irodalmi Szemle szlovák anyagán. A hatvanas évek környékén az Irodalmi Szemle hangsúlyozottan közölt szovjet irodalmi anyagot is. Nem rendelte ezt el senki. Ösztönös vonzás. Időben ez a XX., XXII.
