Irodalmi Szemle, 1988

1988/7 - KRITIKA - Kokes János: A romániai magyar irodalom jelene (Pomogáts Béla kézikönyve)

762

a kezdetektől fogva egészen napjainkig. Ez a társadalmi, politikai, illetve kulturális és művelődési anyag külön erőssége, értéke a könyvnek; annál is inkább, mert a téma irodalma sajnos nem túl gazdag, s az ilyen rövid összefoglalók is nagymértékben segítik az olvasót a helyes tájékozódásban.

Pomogáts a romániai magyar irodalmat hármas meghatározottságban tárgyalja: a romániai társadalom, az egyetemes magyar kultúra és az erdélyi magyar szellemiség körében. Ez a hármas kontextus reálisan létező valóság, ezért nézetem szerint növelte volna a kötet értékét, ha szerzőnk az egyes írók, művek, s főként irodalmi jelenségek elemzésénél az apró megjegyzéseken kívül bővebben is kitért volna a kölcsönös összefüggésekre, valamint a párhuzamokra. Jegyezzük meg, hogy Balogh Edgár kapcsán röviden szóba kerül a Sarló és a szlovákiai magyar szociográfiai irodalom is. Egy-két hasonlatosságot a tárgyalt korban is lehetett volna találni, például Sütő András és Duba Gyula szociográfiai írásai közt.

Itt jegyzem meg továbbá, hogy Pomogáts Béla könyve nyíltan szól azokról a románál magyarságot ért veszteségekről is, melyeket a kisebbségi szellemi munkások növekvő számban Magyarországra való át- települése okoz az utóbbi időkben.

A hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje választóvonal a romániai magyar irodalom második világháború utáni fejlődésében. A Románia belpolitikai életében akkor bekövetkezett pozitív változások kedvezően befolyásolták az ottani majdnem kétmilliós magyarság szellemi életét is. A könyvkiadás és a tömegtájékoztatási rendszer átszervezésének bekövetkeztében megalakult a Kriterion nemzetiségi könyvkiadó, megindult A Hét című társadalmi, politikai és művelődési hetilap, megkezdte nemzetiségi adásait a Román Televízió, új erőre kaptak a korábban alakult nemzetiségi intézmények, lapok stb. Az irodalmi élet és maga az irodalom is levetkőzte a korábbi dogmatikus kötöttségeit, s a pezsgő, termékeny légkör fokozatosan új műveket szült, melyek, rangot, megbecsülést vívtak ki maguknak az egyetemes magyar irodalomban is. Bár a társadalmi-politikai viszonyok később fokozatosan romlottak, a nemzetiség lehetőségei beszűkültek, az irodalom virágzása gyakorlatilag a nyolcvanas évek közepéig tartott. A tárgyalt korszak szempontjából fontos szerzőket,

műveket, irodalmi csoportosulásokat mind megtaláljuk a kötetben. Az utóbbi egy-két év kulturális, társadalmi, nemzetiségi problémái természetesen már nem kaptak, nem kaphattak helyet a kézikönyvben. Pomogáts értékítéletei az egyes szerzőkről — a marxista esztétika és a társadalmi, nemzeti elkötelezettség alapján — megalapozottak, érvekkel alátámasztottak, s ismereteim szerint főbb vonalakban döntően egyetérthet velük a vezető romániai magyar irodalomtudósok szinte mindegyike. Persze bárki találhat olyan állítást, nézetet, illetve véleményt, mellyel nem mindenben ért egyet, vagy kifogásolhatja az egyes szerzőknek szentelt terjedelmet, mely már maga is minősítést jelent stb. Ez természetes. Az egész munka és az egyes részek kiegyensúlyozottsága azonban az objektív, pártatlan, elfogulatlan olvasó, kritikus számára nyilvánvaló. Ugyanakkor a költészet, a próza és a dráma mellett Pomogáts megfelelő teret szentel a romániai magyar irodalmi szociográfiának és útirajznak is, mely az elmúlt évtizedben az adott műfajban az egyetemes magyar irodalom élvonalába került, s jelentős közfigyelmet keltett az egész magyar nyelvterületen.

Fontosnak tartva a kötetet és általában egyetértve a szerző elemzéseivel s értékítéleteivel, szükségesnek tartom kifejteni néhány fenntartásomat is vele szemben, illetve rámutatni egy-két pontatlanságra.

Elsősorban arra, hogy a köteteimben szereplő „erdélyi” jelző pontatlan és félrevezető, nem felel meg a valóságnak. A tárgyalt nemzetiségi magyar irodalom már régen nemcsak erdélyi, hanem romániai, hiszen jelentős alkotói éltek, illetve élnek még a szélesebb értelemben vett Erdélyen kívül is, főként Bukarestben. Illusztrációként csak néhány név: Bodor Pál, Méliusz József, Majtényi Erik, Szász János, Gál- falvi Zsolt stb. Másrészt Bukarestben működik a Kriterion, s több fontos lapszerkesztőség székhelye is ott van. Ezért lett volna indokolt a „romániai” jelző használata.

Másodsorban esetlegesnek és nem megfelelően átgondoltnak, a kötet irodalom- történeti részétől gyengébbnek tartom a munkához csatolt Írói kislexikont, amely 43 szerző legfőbb életrajzi adatait és műveinek jegyzékét tartalmazza. Most nem az egyes címszók tartalmával, adataival van bajom, bár azok sem mindig a legjobbak, hanem azzal, hogy ki van benne a lexikonban és ki nincs. Logikusan: azok-