Irodalmi Szemle, 1988
1988/7 - Zirig Árpád: Zuhan a kéz (vers)
ZIRIG ÁRPÁD Z UHAN A KÉZ akkor még minden érthető volt és egyszerű múlt és jövő és talán még a jelen is a kérdésekre mindig készen voltak a válaszok agitátorok és bohócok kinyilatkoztatásait csapkodták vissza ránk a házfalak ormótlan gépek mogorva hangját dübörögtették vissza ... és elindultunk mondták fölfelé a mély honi televényből recsegve tépték gyökereinket lassan ráláttunk a világra ráláttunk lassan a világra körénk nőttek saját határaink úrrá lett rajtunk a halállal szövetkező unalom ... és maradt az idő a helyi időszámítás szerint működő amely kóvályog az irodaházak és a kocsmák félig ivott poharai közt múlik az egyik ünnepi beszédtől a másikig az egyik díszbeszédtől egy másik díszvacsoráig közben a beleink görcsösödnek a maszk mögött megmerevedik az arc hirtelen a maszk válik arccá égre se nézünk füstlabdákat dobál a szél zuhan a kéz szűkülő torokból kilövődnek a szavak bábeli időkből csontok kongása hallik így él az ember beszél mikor beszélni nem szabad visszahúzódik mint a pondró télen a föld anyameleg bugyrába vagy csöndben növekszik s benövik liánok folyondár gyökerek de növekszik
